Szabad Ne Feledd

Szabad Ne Feledd

Chladek Tibor: Magyar égre magyar ufót – Rohanunk a forradalomba

2019. február 11. - chladektibor

A miniszterelnök idén elmondott évértékelőjének mind külső körülményeiből, mind tartalmi állításaiból és a megfogalmazott víziókból egyaránt levonhatjuk a konzekvenciát: Orbán Viktor végképp elveszítette a kapcsolatot a valósággal, maradék híveivel egyetemben sajátos álomvilágban él, ami köszönőviszonyban sincsen az állampolgárok többsége által megélt hétköznapokkal.

Orbán Viktor huszonegyedik évértékelője több szempontból is történelminek volt mondható – ezek közül a legjelentősebb az, hogy egyetlen hasonló alkalomra sem került sor még fekete lepellel takart kordonok mögött. A vasárnapi rendezvényt szervezők biztosra mentek: a letakart kordonok mögé még egy seregnyi autóbuszt is állítottak szépen libasorban, hogy senki és semmi ne zavarja meg a Nemzeti Együttműködés Rendszere vezérének és hardcore híveinek kedélyes szeánszát, hogy a szép szavakra váró gyülekezeti tagok csendes áhítattal hallgathassák meg a NER főpapjának szavait. Igaz, a jelenlévő fanatikusok és a tévé előtt gubbasztó hívők nem fekete leplek, hanem narancsszín-ködön keresztül látják a világot, de a végeredmény ugyanaz: a higgadt és derűs távolságtartás a valóságtól; erős és határozott üzenet minden gúnyolódónak és kételkedőnek: a tények nem zavarhatják meg a rendszerben és főpapjában bízóknak vallásos buzgalommal felérő látásmódját. 

Elutazott tőlünk családunk egyik tagja, / akit oly hőn szerettünk / egy Valóság nevű nagybátyám / sajnos már nincsen velünk” - írta a néhai Cseh Tamás: Valóság nagybátyám című dalában

Az évértékelőt testközelből hallgatók között ott volt a kormánypárt (bár írhatnánk akár pártállamot vagy állampártot is) krémje, a NER elitje. A főpaptól lelkes bólogatásokért stallumot kapó politikusok hada, a közpénzből milliárdokkal kitömött oligarchák sora, a Luis Vuitton táskák, ibizai nyaralások és nyolcvan éven túli édesanyák nevére íratott cégeken keresztül lízingelt BMW-k népe, akik csak annyiban különböznek a rendszerváltás előtti államszocialista elittől, hogy már nem kanállal eszik a rántott húst, többé-kevésbé tudnak helyesen igét ragozni, ráadásul még az egykori Antall-kormányt is überelő módon feleségeik és szeretőik már borotválják a hónaljukat – a történelmi fejlődés tagadhatatlan. Mindettől függetlenül a művelt nyugat, az euroatlanti civilizáció szerencsésebb történelmi fejlődéssel bíró országaiban élő tanult polgárok szemében még épp oly' könnyfakasztó módon megmosolyogtatóak és szánalomra méltóak, mint egy egykori nyolc általánost és pártfőiskolát (közismertebb nevén „foxi-maxit”) végzett kazincbarcikai helyettes párttitkár (ezt egyébiránt ők is érzik, ezért is utálják ennyire „Brüsszelt” - értsd a művelt nyugatot - és „Soros Györgyöt” - értsd a tanult és önerőből eredményes világpolgárokat - mert világosan tudják, hogy intelligenciában sosem fogják tudni még csak megközelíteni sem ezt a szintet).

Ott volt tehát a krém, az elit – de Valóság nevű nagybátyánkat hiába is kerestük volna akár a hallgatóság soraiban, akár a főpap szavaiban.

Pedig ebben az országban sok milliónyi embert minden hajnalon könnyes szemmel arcon csókolja a szomorú valóság – csak éppen a valósággal találkozó polgárok sosem kaphatnak belépőt a Várkert-bazárba.

Ezernyi fajta népbetegég, / szapora csecsemőhalál, / árvaság, korai öregség / elmebaj, egyke és sivár / bűn, öngyilkosság, lelki restség, / mely, hitetlen, csodára vár, / nem elegendő, hogy kitessék: / föl kéne szabadulni már”. József Attila: Hazám című versének sorai akár napjainkban is íródhattak volna.

Ma Magyarországon ötvenezer kisgyermeknek az óvodai és iskolai étkeztetésen kívül egyetlen falat élelem sem jut otthonában. Ezen felül közel kétszázezer veszélyeztetettként regisztrált gyermek él az országban, aki nem tud megfelelő mennyiségű táplálékhoz jutni. A Várkert-bazárban önfeledten mosolygók lelkes tapsvihara sem fogja elnyomni egy idő után a korgó gyermekgyomrok és éhezéstől kisírt gyermekszemek láttán feljajduló szülők fájdalmas hangját. 

S akkor még nem beszéltünk mindazokról, akik saját otthonunkban fagytak meg tüzelőanyag híján, nem említettünk szót arról, hogy a hajléktalanság összetett problémáját a hajléktalanok kriminalizációjával véli megoldani a hatalom, és arra sem tértünk ki, hogy csak a tavalyi évben több tízezerre volt tehető a kilakoltatások száma.

Biztosan sokunk ismeri a viccet, miszerint két koma találkozik a vidéki kocsmában. „Te mivel foglalkozol manapság?”- kérdi az egyik. „Jegesmedvékre vadászom” - válaszol a másik. „Te bolond, hát itt az Alföldön egyetlen jegesmedve sincs!” - horkan fel az előző, mire komája válasza: „No, látod milyen jól megy?”

Így félnek pontosan a nagy magyar ugaron, a „migránstól”, az asszonyaikat megbecsteleníteni akaró, szokásainkat és hagyományainkat elpusztítani kívánó képzelt ellenségtől rettegők, akiktől a viccbéli hatékonysággal védi meg nemzetét a NER határkerítéseket és szögesdrótokat emelő főpapja – miközben gyermekek százezrei éheznek, szülők milliói rabszolgamunkára kényszerítve vasárnapot, sőt karácsonyt vagy húsvétot sem ismerve robotolnak az éhbérért, az egész életüket végigdolgozó nyugdíjasok közül pedig rengetegen koplalhatnak egy hétvégén át, mert a napra pontosan, gondosan beosztott nyugdíjra három napot várni kell a valami idióta bürokrata NER-kegyenc dilettáns hibája miatt csúszó nyugdíj-átutalás miatt.

Akkora a tátongó szakadék a társadalom által megtapasztalt keserű valóság, valamint a NER főpapjának és híveinek szemlélete között, hogy abba csak beleszédülni lehet.

A napról-napra növő szociális feszültség azonban szemmel láthatólag a legkevésbé sem érdekli a jelen rendszer működtetőit, hiszen a miniszterelnök hétpontos családvédelmi akcióterve is arról szól, hogy ő a mai társadalmi viszonyoktól függetlenül, azok jobbításának szándéka nélkül még több magyar gyermeket szeretne.

Magyar égre magyar ufót, magyar bölcsőbe magyar gyermeket! Mivel a kormányzat a már megszületett és nehéz sorban élő sok tízezernyi magyar állampolgárságú gyermeknek és szüleiknek sem tud reményt és jövőt adni - hiszen ahol kenyér sincs az asztalon, mit számít a jövedelemből jóvá írható SZJA csökkentése vagy a sokmilliós családi autó megvásárlásához nyújtott támogatás? - így kételkedés nélkül kijelenthetjük: amikor a NER-főpapja a magyarokról, a nemzetről beszél, valójában kizárólag azokra gondol, akik saját rendszerének támogatói és akik a rendszer kegyelméből rendezett anyagi körülmények között élnek.

Mindezt végiggondolva felsejlik előttünk egy korábbi politikus képe: Tisza Istváné, akinek szomorú örökségét fájdalmasan másolja társadalompolitikája révén a mai miniszterelnök. Tisza István volt az, aki az úri Magyarországnak, az arisztokrácia és a dzsentri-réteg vezető szerepének megfelelő társadalmat igyekezett formálni, ha céljai miatt szükséges volt, leverte a parlamenti obstrukciót, ha kellett csendőrökkel veretett szét ellenzéki tüntetést.

Ne feledjük sosem, Tisza István politikája harcos ellenzőjének, Ady Endrének ma még a legkisebb magyarországi faluban is utca viseli a nevét, úgy megőrizte szívében a nemzet emlékezete, miközben a néhai miniszterelnök által privilegizált társadalmi osztályok réges-régen eltűntek a történelem süllyesztőjében.

Ady pontosan tudta, hogy nincs két Magyarország, nem fenntartható külön az urak és a nép világa.

Napjainkban – épp úgy mint Tisza és Ady szembenállásának idején – egyre mélyül a társadalmi szakadék a két Magyarország között. Őszintén hiszem, hogy napjainkban is aktuális – sőt egyre aktuálisabb – Adynak „Rohanunk a forradalomba” című verse, amelyet Garami Ernő szociáldemokrata politikusnak, a Népszava egykori főszerkesztőjének ajánlott, ezt bizonyítandó íme egy részlet belőle:

„Minden a Sorsé, szeressétek,
Őt is, a vad, geszti bolondot,
A gyujtogató, csóvás embert,
Úrnak, magyarnak egyenként rongyot.
Mert ő is az Idők kiküldöttje
S gyujtogat, hogy hadd hamvadjon össze
Hunnia úri trágyadombja
Ez a világnak nem közösse.

(…)

Hallgassátok az esték zümjét
S friss sóhaját a reggeleknek:
Budapestnek futós uccáin
S falvak csendjén dühök remegnek".

Ma épp úgy, mint 1918-hoz közeledve, Tisza István idején, a számtalan társadalmi feszültséget egyre csak szítja az ország vezetése, miközben híveivel együtt boldogan várja a magyar UFÓ-kat a magyar égre, közben pedig visszavonhatatlanul és jóvátehetetlenül - épp úgy, mint egy évszázaddal ezelőtt - rohanunk a forradalomba.

 

Chladek Tibor

A bejegyzés trackback címe:

https://szabadnefeledd.blog.hu/api/trackback/id/tr3714620762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blexpress 2019.02.13. 07:33:39

ÉN nem értem a cikk írót ???????
Hol van az a 100.000 gyerek aki éhen hal mert nincs mit ennie??????????
Hihetetlen miket írogat ez az ember össze-vissza.....
Nem mondom nem jó az élet Magyarországon és bizony nagyon sok ember küszködik a minden napi megélhetésért de 100.000 gyerek nem hal éhen???EZ HAZUGSÁG !!!!!
Ezzel teljesen hitelteleníti az egész írását, EZ NEM IGAZ !
HAZUGSÁG::::!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

HaD 2019.02.13. 07:40:11

Az efféle "forradalmi" hangulatkeltés valami utasításra történhet,mert hogy gyurcsány koma is feltette ezt a lemezt érdekes módon(meg hirtelen sorosgyuri is aggódni kezdett Európáért)...márpedig amit őkegyelme -gyurcsány- elővezet és amire rátapad mint a takony a focista mezére azt biztosan valahol/valakik(akik a rendszerváltás nevű hatalomátmentést lezavarták és azóta is annak gyümölcsét dézsmálják közös kis egyetértésben) annak már ki is akarják zárni még a lehetőségét is,hogy az komolyan felmerüljön....tisztelt Chladek :)...lófszt akar itt forradalmat bárki is...hacsak nem provokáció hogy a hőzöngőket ki lehessen emelni és példát statuálni velük....erről ennyit. Amíg a nép kapja a tápot rendesen addig hova vergődjön...erről meg jelenleg bőségesen gondoskodik a nagytesó:)

eßemfaßom meg áll 2019.02.13. 07:43:14

"Rohanunk a forradalomba"

Már megint? Ha egy történész 200 év múlva megtalálja az indexcimlap 2010-2019 közötti screenshotjait, azt fogja hinni, hogy itt hetente kitört egy forradalom.

eßemfaßom meg áll 2019.02.13. 07:48:25

"Ma Magyarországon ötvenezer kisgyermeknek az óvodai és iskolai étkeztetésen kívül egyetlen falat élelem sem jut otthonában"

Nem elszívni kéne a családipótlékot hanem etetni belőle a kölköt (az ingyenes közösségi kajáltatás mellett azért ez nem mission impossible vacsorát venni a gyereknek)

eßemfaßom meg áll 2019.02.13. 07:52:14

Egyébként van valami szépség abban, hogy a Ballib Fantáziavilág Propagandavölgyéből irt posztok kérik számon a Valóságot :)

Lassan el kellene kezdeni megtanulni fantaziírás helyett Valódi Szavazókat szerezni a Valóságban ahol a Valós Választások zajlanak.

Orbán veje 2019.02.13. 07:54:55

Nagyon jó cikk. Orbán miután sleppjével szétlopta az országot, a mészárosok lenyúlták az összes eu pénzt, teljesen elszakadt a valóságtól. A kisembert semmibe veszik, az egészségügyet szétverték, a rokkantakat árokba lökték, az oktatás romokban, a magyar tudományt pedig éppen most küldik gázkamrába.

Dzseem 2019.02.13. 08:02:49

@Orbán veje: bizony jó cikk .. akinek fáj az úgyis ide fogja írni, hogy “nadeezhülyeség” meg “választástkellnyerni” nem folytatom .. nekik ilyenkor kell egy algopyrin, hogy ne fájjon a fejük. Mindig elképedek, hogy emberek hogy nem látják a valóságot?! Ugyan azon az utcán járunk és ugyan azokat a rossz utakat használjuk. Nem gáz, amikor a 7-es BMW alja leér mert olyanok az utak?! Döcög, mint egy szekér. És mennyi ilyen van még .. ezer jó írás. Mert ez a valóság nem pedig Disneyland.

Orbán veje 2019.02.13. 08:09:40

@Dzseem: Jól mondod haver. És jó fideszes módjára még hazudnak is. Itt van mindjárt Blexpresstroll fentebb szólt hozzá a rogáni agitproptól: ő azt hazudja, hogy a cikkíró szerint 100 ezer gyerek éhen hal. Pedig a cikkíró ilyet nem írt!

Dehát a fideszesek fő tulajdonsága a folyamatos hazudozás. A legnagyobb hazudozó persze maga orbán, de a talpnyalói is mind hazudnak. A magyarok azonban egyre többen látják a szakadékot a hazug propaganda és a valóság között.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.13. 08:13:38

A fasiszta Zorbán családokat támogat??? Azaz támogatja a nők verését. Botrány!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.13. 08:17:55

@blexpress:

Tévedsz. Csak januárban 200 ezer kisdiák esett ki éhesen az iskolapadból, s 101 %-uk meg is halt.

Petra033 2019.02.13. 08:33:10

Nem tudom ki az a Chladek Tibor, de gondolom kisbölcsész megérti a magyar ugart tipusu valaki lehet. Először lebunkóz mindenkit aki ott volt, aztán éhező gyerekek százezreiről beszél.
Ezután ledzsentrizi ugy anblock az egész magyar középosztályt, " akik a rendszer kegyelméből rendezett anyagi körülmények között élnek", azt a középosztályt ami az alapja minden társadalomnak mind gazdasági mind társadalmi szempontból. Akik a legnagyobb réteg, kik tisztességesen dolgoznak, gyereket nevelnek egyre jobban élnek, munkájukkal megteremteremtik ennek alapját.
Majd közli, hogy szétveti az országot a társadalmi feszültség és rohanunk a forradalomba.....
Kedves kisbölcsész, neked fogalmad sincs az ország hangulatáról. Szépen indulj el - ha úgy könnyebb fogd fel szociológiai tanulmányútnak - és járd a falvakat, városokat, menj be a kocsmába, a közértbe, beszélgess az óvoda/iskola előtt a szülőkkel, utazz buszon és hallgasd mit beszélnek az emberek. Ne a haverokhoz menj és ne kisbölcsészek egymás között partikra járj, hanem állj be a cigizők közé egy gyár előtt és ülj be a rendelőbe a várakozó nyugdíjasok közé. És csak hallgasd a beszélgetéseket. Akkor látni fogod, hogy szó sincs arról a "forradalmi hangulatról" amit Bp belvárosából szeretnétek érezni.

Orbán veje 2019.02.13. 08:33:22

@MAXVAL bircaman közíró:

Szeretnék a sajtószabadságot is betiltani, gőzerővel rajta vannak a témán. Példának okáért gyakrabban látni fehér hollót mint a köztévében ellenzéki politikust. Érted? A közszolgálati tévében.

Szóval ilyen világot teremtett a geci orbán. És tudod mi az érdekes? Az, hogy a hozzád hasonló fideszgeciknek ez ellen egy szava sincs. Dehát pont ezért is vagytok ti ócska szaremberek. Mindig voltak ilyen szaremberek a történelmünkben az ávós pribékektől kezdve szálasi verőlegényeikig bezárólag. Hát nekünk most itt vagytok ti.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2019.02.13. 08:33:36

"...Orbán Viktor végképp elveszítette a kapcsolatot a valósággal,..."

Nem mondod. Tényleg? Elveszítette? És most? Az évértékelőn derült ez ki? Hogy mik vannak. Olyan izgi.

Orbán veje 2019.02.13. 08:38:42

@Petra033: Hogy nincs elégedetlenségi hangulat? Mit szívsz haver? Hozzászólásaidból úgy látom, hogy orbán faszát vagyis egy mocskos troll vagy.

Nemrég derült ki: az ország majdnem fele minimálbéres. Az lenne meglepő ha evvel elégedettek lennének az emberek. Figyu csak! Miért nem próbálsz a retkes fideszes kurva anyádnak hazudni?

Kunhalmi Agnes 2019.02.13. 08:42:47

Igaza van blogolonak. Itt katasztrofa es tomeghalal van. Es legkesobb a jovo heten a lazado tomegek elsoprik a rezsimet, felkoncoljak a diktatort.
A mult heten, mar majdnem elegen voltunk, 91-en meg az Oliver, de mostmar gyulik a nep, forrong a tomeg, a vulkan hamarosan kitorni kesz, es a nepek arja eltiporja a korrupt tolvajokat.

O1G
SZRTAJK
ALLAKAKBAR

élveteg 2019.02.13. 08:42:55

"Ma Magyarországon ötvenezer kisgyermeknek az óvodai és iskolai étkeztetésen kívül egyetlen falat élelem sem jut otthonában."

Na ha ez így is van akkor azért nézd meg milyen azoknak a gyerekeknek az apja meg anyja

Éva Lonkay 2019.02.13. 08:45:12

@Orbán veje: Te szerencsétlen, alul iskolázott bunkó!

apro_marosan_petergabor 2019.02.13. 08:46:03

Hihetetlen mennyi marhaságot bír összeírni egy libero.
Csodákoznak, hogy egyre távolabb kerülnek a hatalomtól (ami azér valljuk be, nem baj). A kormány olyan intézkedéseket jelentett be, amelyek minden jóérzéső, JÓZAN ember örül, mert belátható, hogy javítani fog a népesedési gondokon, emeli az életszínvonalat, az iskolázottságot - a hosszútávú gazdasági stabiliás egyik alapja. Erre a szerző zöldséget özönét hordja össze. Az a libero csapat fanyalog, amelyik majdnem államcsődbe vitte az országot, hiányolja az intelligenciát... - a bennfentes kereskedelemért sokszor perbefogott Sorost, mint top-ot emlegetve...:))) - és a az emlegetett foxi-maxihoz nem kevés közzel bíró csapata annyit értett a piacgazdasághoz, majd a "piac mindent megold". Ez utóbbi kijelentését ollan kitűnő "gazdászok" supportálták, és alakították az intézkedéseit, mit a jóhírű, makulátlan etikájú Dr. Bauer Tamás (vulgárisabban körmös Buaer), aki szerint felhőtlen múltú ávós édesapja (és édesanyja) már a Rákosi - Kádár rendszerben sokat tett az országért... Ezek akik a megváltást egy DK vezette Jobbik-PM-Stb. koalíciótól várják, ahola DK vezető milliárdos a mai napig a szintén jóhírű Apró (az 56-os megtorlás élharcosa) zsidóktól ÁVH által rekvirált villájában lakik...
Adyt emleget fel a szerencsétlen, mikor egybeállna reményeik szerint az a koala (a nem kevés indokkal náci stílusra hajazó bőrfejű Sneider, meg a 2006-os lövető Gyurcsány), ami utoljára a Rákosi időben történt, midőn az Andrássy 60-ban nyilas és kommunista pribékek együtt verték a polgári változás híveit...
Sejtettem, hogy lesz némi "fanyalgás" amajd másfél millió smagyar állampogár 80%-a által támogatott népesség politikai elvek alapján készült intézkedések kapcsán, de ekkora lúzerkedésre azért a keménymagtól sem számítottam...
Nem tudom, sírjak vagy nevessek - de egyikre sincs szükség, mert annyira meginális a csapat, hogy nem érnek többet ennél a kommentnél.

nnnnnnnn 2019.02.13. 08:49:20

"miközben gyermekek százezrei éheznek, szülők milliói rabszolgamunkára kényszerítve vasárnapot, sőt karácsonyt vagy húsvétot sem ismerve robotolnak az éhbérért, az egész életüket végigdolgozó nyugdíjasok közül pedig rengetegen koplalhatnak egy hétvégén át"

aham. álmaidban.

A lipsik egyre szarabbul teljesítenek. 2019.02.13. 09:02:17

Komolyan mondom ertem ezeket az elmebetegeket. Mar a harmadik ketharmad elott is az orulet hataran voltak, de a harmadik az, ugy pofanverte oket, hogy teljesen elvesztettek az eszuket. Es muszaly nekik ilyen eszement baromsagokat irni, maskep nem tudjak tulelni a mindennapokat. Leirjak a vagyaikat, beteges kepzelgeseiket es ettol egy fokkal jobban erzik magukat elviselhetobb a vilag.
Muszaly nekik, mert csak a kepzeletukben tortenik az amit szeretnenek, a valosagban sosem.
Meg ebben a ciklusban szukseges lesz egy a liberalisokra szabott specialis pszihiatriai elatast inditani, mert a negyedik ketharmad utan mar kezelhetetlen allapotba kerulnek.

illiberális 2019.02.13. 09:02:40

Szerintem meg az ellenzék él álomvilágban és nem OV. Pl. azaz állítás hogy: "Ma Magyarországon ötvenezer kisgyermeknek az óvodai és iskolai étkeztetésen kívül egyetlen falat élelem sem jut otthonában" ritka nagy marhaság. Én munkám miatt gyakran járok vidéken és jutok el mélyszegénységben élő családokhoz. Igen ezek a családok a lehető legolcsóbb élelmiszert vásárolják és előfordul hogy hó végén már éheznek de az hogy egyetlen falat sem jut gyermekeiknek nem igaz! Persze nem azokra a családokra gondolok ahol a szülők nem foglalkoznak gyermekeikkel és elisszák vagy eldrogozzák kevés jövedelmüket mert ilyen is előfordul, de hát itt a helyi családvédőknek kellene intézkedniük, (többnyire ez szerencsére meg is történik) ezeknek a családoknak hiába dupláznák vagy tripláznák meg jövedelmét akkor sem jutna a gyermek több élelmiszerhez. Azt nem ismeri fel az ellenzék hogy vidéken nem csak azért ilyen erős a FIDESZ mert agymosást folytat a médiában meg félelmet gerjeszt (ha nyer az ellenzék jönnek a csúnya migránsok) hanem azért is mert a vidéki "melós" emberek többségének az elmúlt 8-10 évben emelkedett az életszínvonala. Nyilván sehol sem vagyunk még a nyugat-európai átlaghoz képest meg lehet hogy a többi kelet európai országban még gyorsabban emelkedik az életszínvonal de az egyszerű vidéki embereket nem a szlovák vagy a lengyel, román, stb. életszínvonala érdekli hanem az hogy 2010 előtt a baloldali kormány 8 éve alatt hogyan éltek és hogyan élnek most. Ebben az összehasonlításban a FIDESZ nyer. Az sem érdekli az egyszerű embereket hogy a javulást az EU pénzeknek köszönhetjük, nem érdekli őket a NER, a lopások, stb. Ezek az emberek adják a FIDESZ szavazóbázisát és lehet választani le lehet birkázni őket és akkor biztos hogy továbbra is a FIDESZ-re szavaznak vagy esetleg le lehet menni közéjük vidékre és megpróbálni elmagyarázni hogyha az ellenzékre szavaznának akkor miért élnének még jobban. Persze ne a 2010 előtt megbukott baloldali politikusok menjenek mert az ő szájukból ez elég hiteltelennek hatna.

enrikokaruszo 2019.02.13. 09:10:34

ifjúkoromban a kretén című hetilapot olvastam, jókat röhögtünk a haverokkal
de ez se rossz

LordAlyr 2019.02.13. 09:11:52

Szép Napot.

Látom elég sok "agymosott zombi" írogat ide....

Kezdeném azzal a blexpress-el:

Annyit mondanék neked, hogy te ahhoz is ostoba vagy, hogy ostoba legyél...

Petra033:

Neked egy kis fogalomzavarod van a középosztály fogalmáról....

Amit leírtál, hogy dolgozik meg gyereket nevel... stb. bla-bla-bal az NEM a középosztály. Ezt hívjuk a "gyűlölt névvel, mert kocsi csengése van" (az ostobáknál) munkás osztálynak. A 2 eléggé különbözik.

A középosztály ennél jóval magasabb szinten van. Azért mert veszel egy fasza új autót esetleg, egy, nem akarok senkit lenézni akinek Daciája van, de mondjuk egy olyat, attól még el kell keserítselek nem vagy középosztály.

Nem akarok senkinek a zsebében turkálni de összegesítve a bért, a középosztály olyan 400000-500000 havi nettó fizutól indul/ fő. Aki keres havi 200000-300000 nettót havonta na az még bőven munkásosztály. Most jön a poén, hogy hányan keresnek ez alatt...... Elég sokan.

apro_marosan_petergabor:

Te eléggé "okos" vagy... biztos nem vagy mensa tag.

Ja milyen lépések. olyan mint a csok amit nem lehet felvenni vagy olyan korszerűsítési támogatás amit szintén nem lehet felvenni?

Elég megnézni, hogy milyen autók vannak a listában... BMW X7, Toyota Landi

miről beszélünk??????

Meg felvehetsz 10 millát amit a 3. gyerektől elengednek? Ebben csak az ostoba látja a bizniszt. Vagy akinek még nem volt gyereke és nem tudja egy gyerek mennyibe is kerül.

Meg azt az SZJA adót engedi el mondjuk a minimálbér esetén amit ő talált ki. Ebbe azért belegondol valaki? Hisz a fityesz előtt nem volt a minimálbéren SZJA...

Az oktatás sajnos csak butítja a gyereket és kiöl belőle minden kreativitást, önálló gondolatot.

Ha ezeket a hozzászólásokat pénzért csináljátok az minimum no comment..., ha meg így is gondoljátok, az még rosszabb.

Gratula az írónak megfogta a lényeget!!!

enrikokaruszo 2019.02.13. 09:14:18

rákerestem Chladek Tiborra
ha még dolgotok van ma, ne tegyétek, kész vagyok teljesen :)

Nincs közöttünk csicska 2019.02.13. 09:17:33

@Orbán veje: "gyakrabban látni fehér hollót mint a köztévében ellenzéki politikust. "

Ez nem igaz, Kunhallmi es Bangone mesternok produkciojat legalabb 100x lehetett latni lassitva, gyorsitva es effektekkel feldobva is.

pinkfloyd 2019.02.13. 09:26:06

Aki kritikus a kormánnyal az rögtön balliberális, Soros bérenc, gyurcsányista! Az ilyeneket rögtön üldözni, megalázni, kiközösíteni, ellehetetleníteni kell. Még a saját almukból valót is. Pedig a kritika nem azonos a köpönyegforgatással! A NER alkalmatlan mindenféle egyeztetésre, párbeszédre, probléma megoldásra.

magyarparaszt 2019.02.13. 09:35:13

Magyar ugarra magyar bugrist. Magyar tuskóba magyar baltát.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.13. 09:41:33

@Orbán veje:

Egy szavunk sincs a liberális elnyomás csökkenése ellen, így igaz.

exterminador 2019.02.13. 09:42:42

@Orbán veje: azoknak az pont megfelel, csak nehogy megerőszakolja őket a migránssoros, meg hogy megkapják a Bözsi-utalványt választás előtt. Ezek a rendszer legnagyobb támogatói. Egy másik Ady-vers jobban illik ide:

A hőkölés népe

Biró Lajosnak,
akivel szerencsés volt régi találkozásom
s örök a barátságom.

Ez a hőkölő harcok népe
S mosti lapulása is rávall,
Hogy az úri kiméletlenség
Rásuhintott szíjostorával.

Mindig ilyen volt: apró kánok
Révén minden igának barma,
Sohse harcolt még harcot végig,
Csak léhán és gyáván kavarta.

Erőt mutattak, erőt látott,
Vertnek született, nem verőnek.
Önerejét feledte mindig,
Sohse szegzett erőt erőnek.

Betyár urai így nevelték,
Nem rúg vissza, csak búsan átkoz
S ki egyszer rugott a magyarba,
Szinte kedvet kap a rugáshoz.

Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák.

Csak a Csodák-Ura meglátná
Végre ezt a szánalmas népet,
Adna neki csak egy dárdányi,
Úri, kis kiméletlenséget.

Hogy néhány maradt sereghajtó
Törötten, fogyva azt ne vallja:
Ezért a népért úgyis mindegy,
Ebsorsot akar, hát - akarja.

Ezt is írhatta volna akár ma is.

Sexual Harassment Panda 2019.02.13. 09:42:59

@MAXVAL bircaman közíró: a lányom orbán fasiszta pengekeritése miatt 2x halt éhen, de már elmúlt!

LordAlyr 2019.02.13. 09:45:24

Azon szoktam néha tűnődni, hogy aki ennyire magyar meg nemzeti mániás az pl. milyen autóval jár??? Suzukival?

Vagy hova jár nyaralni? Mo. vagy külföld

Milyen sört iszik M vagy külföldi stb. stb. stb.

Milyen cipőt ruhát vesz M vagy külföldi.

Eszik e banánt vagy narancsot..... Hogy meri enni? Hisz nem magyar... :-)

LordAlyr 2019.02.13. 09:46:34

Azon szoktam néha tűnődni, hogy aki ennyire magyar meg nemzeti mániás az pl. milyen autóval jár??? Suzukival?

Vagy hova jár nyaralni? Mo. vagy külföld

Milyen sört iszik M vagy külföldi stb. stb. stb.

Milyen cipőt ruhát vesz M vagy külföldi.

Eszik e banánt vagy narancsot..... Hogy meri enni? Hisz nem magyar... :-)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.13. 09:46:41

@Sexual Harassment Panda:

Biztosan azóta kitántorgott mosogatni Londonba, ezért sikerült túlélnie a második éhhalálát.

Tisztességes Természettudomány 2019.02.13. 09:49:08

Nem rohanunk semmilyen forradalomba. Ez a teljes félreértése annak, amit a politika működéséről látunk. Felsorolnék néhány "sikeres" vezetőt, akik gyakran szerepelnek a hírekben. Vajon ők megértik országuk leszakadó társadalmi rétegeinek szavát?
- Merkel érti?
- És Macron?
- Putyin vagy Trump törődik velük?
- Vagy a kínai elnök?
- India és Pakisztán vezetői?
- Az összes afrikai ország vezetője?

Álljunk meg, gondolkodjunk el. Majd állapítsuk meg, hogy minden ország elitje magasról tesz a saját országa szegényeire.

Forradalom? Maximum a globális kapitalizmus megdöntésére. De ami a kapitalizmus után jön, az se lesz jobb.

Sexual Harassment Panda 2019.02.13. 09:50:24

@MAXVAL bircaman közíró: szerinted a ballib megmondóemberek ezt a mèrhetetlen hülyeséghalmazt el is hiszik?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.13. 09:52:36

@Éva Lonkay: Alul iskolázott!!!! És ő az aluliskolázott!
Cica, hogy van a csávó alul iskolázva? Tud írni a cerkája? Beszél a segge?

antiinternáci 2019.02.13. 10:00:37

"Urak" mindig is voltak, és lesznek is.

Mennyivel volt jobb, amikor a tyúktolvajkból lett kommunisták voltak az urak? És mennyivel lett jobb akkor, amikor ezek később kikupálódtak, és már az M7-es építéséről lopott anyagból nőttek ki a párttitkárok, meg szakszervezeti főmuftik nyaralói Kenesén, meg Siófokon? És az mennyivel volt jobb, amikor már szadeszmp-nek hívták őket, és már nem tyúkot, hanem gyárat, meg bankot loptak?
Semmivel nem volt jobb, hanem sokkal rosszabb volt, mert akkor a tolvaj és korrupt szadeszmp-sek kivételével mindenkinek kilátástalanság lett a része. Ma is sokan vannak rossz helyzetben, de kevesebben mint Gyurcsányék alatt. És most legalább történik valami azok részére, akik saját maguk is akarnak tenni a sorsuk javításáért.
Igen, még megoldandó feladat, hogy miképp lehet a jelenleginél is jobban segíteni azokat, akik saját hibájukból, vagy ritkábban önhibájukon kívül kerülnek rossz helyzetbe. Mert igazán akkor lesz jó, amikor majd azt lehet mondani, hogy belefér, hogy a hajléktakanok "csak úgy" lakást kapjanak, belefér, hogy aki szimplán csak nem akar dolgozni, az is kapjon pénzt a többiektől, mint például Dániában. De ma még ez nem fér bele.

Miről beszél ez az ember itt? Az ilyenek a legrosszabbak, akik a szdeszmp-t akarnák újból a nyakunkra ültetni. Mert a jelenlegi hatalmon kívül más nincs. Vagy ez, vagy a világ legbutább, legkorruptabb, legtolvajabb kormányzása jön vissza Gyurcsánnyal, Veressel, Bokrossal, meg a többi semmihez sem értő szadeszmp-huszárral akik nullára tették az országot. Vagy helyettük inkább az ajtóról lepattanó, meg a földön hempergő, korláton nindzsa warriort játszó idiótákat ajánlja a szerző?
Jobbnál jobb lehetőségek...

Az ilyen 100ezer éhező gyerekről, meg a teljesen veszélytelen, vízummal beutazni szándékozó afrikai agysebészekről és csillagászokról szóló hazugsághegyekkel meg szerencsére teljesen lejáratják magukat az internácik. Hagyni kell őket, hogy ezt minél többször és minél hangosabban elmondhassák. Hiszen minden normális és tisztességes ember tudja, hogy hazudnak, és így könnyebb felismerni őket.

Sancho12 2019.02.13. 10:01:23

Érdekes hogy senki nem számol.
10 milliós hitel:41 000
Autó hitel:44 000
Lakás rezsi:70 000
Lakás törlesztés:80 000
Iskola:5000/3 gyereknél x3/
És akkor hol van a kaja,benzin,mozi,stb,.
Ez eddig 250 000.
Akkor miből élnek.Persze a bank azért még közbe szólhat.Ez csak egy kis matek.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.13. 10:05:08

@nnnnnnnn: "1. Hány gyermeket érint ma Magyarországon a közétkeztetésen kívüli melegétel-hiány?
 2009-ben a Magyarországon élő gyermekek 31,9 %-a számított nélkülözőnek, 2012-ben a deprivált
gyerekek aránya meghaladta az 50%-ot. Ez az arány csak Bulgárária és Románia helyzeténél volt
kedvezőbb. (A gyermekek szükséglet kielégítésének mértékét ún.deprivációs indexet vizsgálva.)
 Az éhező gyermekek számáról sokféle becslés látott napvilágot az elmúlt években, ezek a számok
jelentősen különböznek a kutatásokban használt fogalom meghatározása szerint. Becslések szerint
országosan 1% körül van azoknak a gyerekeknek az aránya, akik nem jutnak minden nap élelemhez
(10–30 ezer gyermek). 2009-ben a KSH adatai szerint a gyermekek 0,8%-ánál nem biztosított a napi
háromszori étkezés (KSH, 2010), ugyanennyit – 1%-ot – mért a magyar gyerekek között az UNICEF
is 2012-ben (Gyurkó, 2012).;"

nemecsekerno_007 2019.02.13. 10:06:12

"Orbán Viktor végképp elveszítette a kapcsolatot a valósággal"

Ezt így, hogy?!?! :))))))))
Gyerekek, szerintem keressetek valami hasznosabb elfoglaltságot ennél a közélet-szennyezésnél, mert már olyan mélységekbe sűlyedtetek, hogy nekem kínos.
Szerintem meg kéne vonni az "Ellenzék" név használatáti jogát a jelenlegi ellenzéktől mert nem érdemlik meg. Használják inkább a "Bélák" elnevezést.

Buchhalter 2019.02.13. 10:07:10

@LordAlyr: amit írtál az nagy része oké,de a postban írt több tízezer kilakoltatás nettó baromság.Összesen volt 3000 körül ,de ebből majd 800 önkényes lakásfoglaló volt.Különben a Fidesz legnagyobb bűne a leszart egészségügy.És persze a bérlakás program teljes hiánya.Németeknél bezzeg van folyamatosan.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.13. 10:07:59

@antiinternáci: itt most nem arról van szó, hogy a szadesz hazudik, hanem arról, hogy a fidesz.
Tudod, a szadesz senkit nem érdekel, a fidesz viszont a mindennapjaid része.

Nincs közöttünk csicska 2019.02.13. 10:10:45

@Sancho12: 250et egy atlag csalad egy het alatt megkeres

Ad Dio 2019.02.13. 10:11:15

Na, ezt a cikket legalább egészen biztosan a Fidesz pénzelte. Ez a Chladek egy fidelitas-os figura.

Értem én hogy az Indexnél mindenre lecsapnak ami kormánykritikus, de azért valami szintet be kellene lőni, különben tényleg maguk alatt vágják a fát. Vajon tényleg elég pár szivárványszín lufi, meg egy jókora orbánozás ahhoz, hogy index blogketrecbe kerüljön az ember? A tartalom meg a minőség ennyire nem számít?

Azért ez valahol szomorú...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.13. 10:11:19

@Sexual Harassment Panda:

Egy rész sajnos igen. Olvass kolozsvaros.com-ot, az a csúcs, még a Amerikai Magyar Népszava blognál is humorosabb.

Nincs közöttünk csicska 2019.02.13. 10:14:16

@Buchhalter: "És persze a bérlakás program teljes hiánya.Németeknél bezzeg van folyamatosan."

Kell is, kulonben fellazadnak a szarabok. Persze a bert nem a lakok fizetik, hanem az onkormanyzat...:) Honnan is ismeros ez a berlakasprogram, a roma-lakasprogramokbol

Sancho12 2019.02.13. 10:18:04

@Nincs közöttünk csicska: Vajon hol?Bp.max. havi nettó 200 000 a fizu.Bejelentve hivatalosan.

bgp 2019.02.13. 10:20:11

Erre én is csak azt tudom mondani, hogy minden oldalon vannak dinkák. Élvezd birka :D

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.13. 10:24:47

@Nincs közöttünk csicska: a fidesz szerint a nettó átlagkereset 240 ezer. Ez két keresőre 480 ezer. Nem hetente.
Négy gyerekkel ez 80 ezer egy főre, havonta.
Tehát szép kereket hazudtál ezzel a heti átlaggal.

Istvan Denes 2019.02.13. 10:25:35

Ebben az országban 70 éve bárki tanulhat és dolgozhat, aki valóban akar. Konfocius szerint "egy sikertelen országban szégyen a jólét, egy sikeres országban szégyen a szegénység". Orbán hatalmát éppen az szavatolja, hogy az ellenzéki értelmiségiek nem képesek az örök szociális demagógián felülemelkedni és azonnal a mélyszegényekkel jönnek. Miért nem érdekli az ellenzéket az, aki törekszik, tanul, pénzt keres és gyermeket nevel? Pedig elkellne ennek az országnak egy jó ellenzék, aki korlátozza a gátlástalan miniszterelnökünk hatalmát.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 10:26:33

@LordAlyr: Ezek csak magyarnak vallják magukat, de valójában nem magyarok. Ezek orbanisztáni állampolgárok. Az anyanyelvük orbanisztáni, mert csak azt értik meg, az igaz magyarok szavát nem értik, és meg sem hallgatják. Az elmúlt 9 évben ezek megszűntek magyarnak lenni, és létrehozták saját kis államukat a 2 és félmillió kisebbségben lévő választóbirkájukkal. A maradék 5,5 millió választópolgár meg megmaradt mindig is annak, ami volt: magyarnak.

pireza 2019.02.13. 10:26:49

És magyar s...ggbe magyar lóf@szt.... az összes erre járó trolléba is.

LordAlyr 2019.02.13. 10:28:10

Ja a fityesz szerint az átlag 240000 csak nem teszik hozzá, hogy bruttó.

2019.02.13. 10:29:43

Ennek a blognak az írója hol él? Nyilván nem a valóságban, de biztosan nem ebben a dimenzióban.

Sancho12 2019.02.13. 10:32:00

@Igazamvanvagyigazamvan?: Mese a nettó 240 ezer Bp.német multi bruttó 230 ezer ez viszont messze van a 240 ezer nettótól.Talán ha van túlóra össze jön.

Nincs közöttünk csicska 2019.02.13. 10:39:15

@Sancho12: Marmint ha polcot raksz a teszkoban, akkor igen

Pipas 2019.02.13. 10:41:14

@Igazamvanvagyigazamvan?: "2012-ben a deprivált gyerekek aránya meghaladta az 50%-ot."

Gratulálok, hét éves adatok! :D Tudod miért szokott az ellenzék 2012-es adatokat idézni a szegénységgel kapcsolatban? Mert körülbelül abban az évben sikerült a fidesznek megállítani az mszp által kokozott elszegényedést. Azóta a szegénységben élők száma soha nem látott mértékben csökkent.

Sancho12 2019.02.13. 10:42:57

@Nincs közöttünk csicska: Nem tudom hogy hol élsz de messze vagy az igazságtól.A családból ketten is ott dolgoznak,tehát mesélhetsz nekem.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.13. 10:43:23

@Pipas: küldj 2018-as adatokat. Hivatalosat. Amíg nem tudsz, addig hiteltelen az állításod. Pestiesen: hazudsz.

Nincs közöttünk csicska 2019.02.13. 10:44:27

@Igazamvanvagyigazamvan?: Fingom nincs, hogy el az ksh atlag, nem is erdekel. Ha egy csalad nem keres 1 milla nettot, az annyit is er.

antiinternáci 2019.02.13. 10:49:14

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:

Kb. 6,5-7 millió ember nem szavazott az internácikra. Ezt buktad...

Sancho12 2019.02.13. 10:50:06

@Nincs közöttünk csicska: Akkor nézd meg a önkormányazotnál mennyit keresnek nettó 160 ezer.Akkor hol is van a 240 ezer nettó?

röf 2019.02.13. 10:58:06

Nem kell komolyan venni a savanyú ábrázattal mindent fikázókat.
Nekik a Monacoi Hercegségben is meglenne a problémájuk.
Túl kevés a Ferrari, szar világ van arrafelé...

teéjesenmindegy 2019.02.13. 10:59:57

""Ma Magyarországon ötvenezer kisgyermeknek az óvodai és iskolai étkeztetésen kívül egyetlen falat élelem sem jut otthonában"
Hát, nekem úgy rémlik, hogy az iskolai étkeztetést is az orbánék hozták be. Előtte még az sem volt, ugye?
Aztán jó vóna már látni egy-két képet arról az éhező százezer gyerekről. Legalább egyet.

Szóval így végigolvasva ezt a marhaságot, hát nem Orbán távolodott el a valóságtól, hanem a szerző.

teéjesenmindegy 2019.02.13. 11:01:16

@Igazamvanvagyigazamvan?: Küldj már egy fényképet az éhező magyar gyerekekről bazmeg.

Nincs közöttünk csicska 2019.02.13. 11:01:22

@Sancho12: Minek dolgoznak az onkkormanyzatnal.

Ki mondta hogy ott dolgozzanak? En meg az eletben nem talalkoztam senkivel, aki jol keresett volna egy onkormanyzatnal, Nemetorszagban se.

Sancho12 2019.02.13. 11:02:54

@teéjesenmindegy: Menj el egy lakótelepre ahol ingyen adnak reggelit és meglátod.

apro_marosan_petergabor 2019.02.13. 11:05:32

@LordAlyr:
- Tücsköt-bogarat keversz itt össze, a FIDESZ-KDNP nem azt mondja, hogy helyetted neveli fel a gyerekeket, csak támogat benne - ez nem kommunizmus...:)... (gyakorold a szöveg elemzést, a logikai összefüggések, a cél megértését, ahhoz nem kell MENSA)
- elég sokan felvették a CSOK-ot, s fogják még
- Nem a minimál bér (igen szépen, sokszor felemelt) adójából kell vissza fizetned a támogatást, bár azokon is segít, ha gyereket vállalnak - hanem az átlag jövedelműek vannak megcélozva. Tudod, kapitalizmus van (nem kommunizmus, "egyenlősdivel"), sokféle ember, sokféle helyzetben nevelhet 1-2-3-4 vagy több gyereket...
- Nem kötelező családi autót venni - de lehet élni a lehetőséggel... kiválaszhatod a favorizált típust
- Alapvetően semmi sem kötelező, a 400 túlóra sem - de eldöntheted, élsz-e vele
Akarom mondani egy-két dolog azért kötelező:
- adófizetés, jövedelmed arányában, a kedvezmények - társadalmi hozzájárulásod arányában...
- jogkövető magatartás

Tudod, ezek a polgári berendekedés alapjai.

TheSaurus 2019.02.13. 11:07:56

O1G felcsatolható műpéniszei: az egyikkel az Akadémiát toszogatja, a másikkal az oktatást-egészségügyet, a harmadikkal a diplomáciát, és így tovább. Ha elkopna valamelyik, lesz helyette másik, és még büszkék is rá. ;)

Sancho12 2019.02.13. 11:10:23

@Nincs közöttünk csicska: B+ akkor mikor lesz igazolványod,kifogja intézni a papirjaidat ja az nem számít,menjen máshova,értem.

teéjesenmindegy 2019.02.13. 11:12:12

@Sancho12: Ne beszélj mellé. Mutass képet bazmeg. Állandóan ez a kamu duma, hogy menj ide meg oda aztán meglátod. Csak valahogy még egyik liberállatnak nem sikerült lefotózni egyet sem

Sancho12 2019.02.13. 11:17:38

Ez nem mellé beszélés néz körül,ha leveszed a szemellenzőt látni fogsz.

delfin38 2019.02.13. 11:21:12

Orbán évértékelője leírva 13 oldal. 3694 szóból áll. Tudjátok hányszor fordul elő az a szó, hogy "nyugdíjas"? Egyetlen egyszer! És az hogy "egészségügy"? Kétszer!. Az, hogy "bevándorló" 16-szor, a "migráns" 7-szer! Egyébként kiszámoltam: 2004 és 2010 között évi átlagban 5,4%-al, míg 2011 és 2018 között 3,1%-al nőtt a nyugdíjam (a többieké is). A 2017-es és a 2018-as jövedelemnövekedés 10% körüli, a kereskedelmi forgalom 5-6 százalékkal bővült a Stat. Hivatal szerint. Ha ez igaz, akkor ordas nagy hazúgság a 2,7-3% körüli inflációs adat. És ehhez igazítják az "értékálló" nyugdíjemelést!

Ma Baker 2019.02.13. 11:21:12

"tanult polgárok szemében még épp oly' könnyfakasztó módon megmosolyogtatóak és szánalomra méltóak, mint egy egykori nyolc általánost és pártfőiskolát (közismertebb nevén „foxi-maxit”) végzett kazincbarcikai helyettes párttitkár"

Mondja ezt az a blogger, akinek imádott EP-s szoci listavezetője az a MArtin Schultz volt, aki tényleg 8 általánossal rendelkezett csupán és akinek másik imádott jelentéstevője, Szargentini asszony is csak érettségivel rendelkezik

aasddsaa 2019.02.13. 11:23:58

Egyesüljünk elvtársak a forradalom tüzében!
FEGYVERBE, FEGYVERBE!

Ma Baker 2019.02.13. 11:24:00

"Ma Magyarországon ötvenezer kisgyermeknek az óvodai és iskolai étkeztetésen kívül egyetlen falat élelem sem jut otthonában."

Tehát a blogger is elismeri, hogy mennyire életbevágóan fontos és felbecsülhetetlen segítség Orbánék ingyenes óvodai és iskolai gyermekétkeztetése.

Azt meg nemigen lehet felróni Orbánéknak, hogy nem ezt a nyomort akarják újrateremteni, az ilyen nehéz sorsú embereket nem feltétlen ösztönzi gyermekvállalásra.

Tehát a cikk alapján is Orbánék társadalompolitikája csillagos 5-ös.
És akkor a közmunkáról meg a munkahelyteremtésről nem is beszéltünk.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 11:24:31

@Nincs közöttünk csicska: A nemzetállamok kora lejárt. Ha orbánc 1710-ben vezeti be ezeket az intézkedéseket, akkor talán sikere is lett volna. De már 2019-et írunk, minden mindennel összefügg a föld nevű bolygón. Csillagászati értelemben átléptünk egy következő korszakba, ami a bolygók és azok népességének korszaka. Hamarosan, pár évtized múlva megindul a bolygók felfedezése, elindul a modern Kolombusz a Naprendszer peremére még ebben az évszázadban. Túlélni ebben a környezetben csak a kontinensek, nagy, többszázmilliós nemzetek közösen képesek túlélni. Hol lesznek már akkor az ilyen porbafingó kis nemzetek, mint a magyar?

Sancho12 2019.02.13. 11:25:59

@delfin38: Amit megspórolnak a nyugdíjon azt adják oda hitelre.

Kivlov 2019.02.13. 11:26:41

"Ma Magyarországon ötvenezer kisgyermeknek az óvodai és iskolai étkeztetésen kívül egyetlen falat élelem sem jut otthonában"
És mi a f*cért nem jut? Az anyja meg apja feladata, hogy kenyeret tegyen az asztalra, nem az Államé! Fel kéne végre nőni, b+, és vállalni a felelősséget!

"S akkor még nem beszéltünk mindazokról, akik saját otthonunkban fagytak meg tüzelőanyag híján"
Ugyanaz, mint az előbb. Ha fingani nem tudsz, azért is orbán a hibás, mi?

Nincs közöttünk csicska 2019.02.13. 11:28:07

@Sancho12: igy is elintezik, de a kerdes aki nem szeret szarul keresni, az minek dolgozik az onkorminal?

Ismersz valakit aki ott milliomos lett? En se. Akkor mit keresel ott?

Alick 2019.02.13. 11:28:08

"Ma Magyarországon ötvenezer kisgyermeknek az óvodai és iskolai étkeztetésen kívül egyetlen falat élelem sem jut otthonában. Ezen felül közel kétszázezer veszélyeztetettként regisztrált gyermek él az országban, aki nem tud megfelelő mennyiségű táplálékhoz jutni."

Forrás? hogy néztek ki ezek a számok az utóbbi 30 évben? csak hogy legyen összevetési alap.

Nincs közöttünk csicska 2019.02.13. 11:29:44

@delfin38: "Egyébként kiszámoltam: 2004 és 2010 között évi átlagban 5,4%-al, míg 2011 és 2018 között 3,1%-al nőtt a nyugdíjam"

2004 es 2010 kozott 10% volt az atlag inflacio, szoval akkor csokkent a nyugdijad...:)

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 11:30:24

@Ma Baker: Jobb egy középiskolát végzett becsületes ember, mint egy jogászegyetemet végzett csaló, hazudozó, tolvaj öltönnyakkendős gazember. A végzettség semmit nem jelent, a becsület pénzért nem vehető meg, és az egyetemeken nem tanítják. Mondom ezt úgy, hogy két diplomám van és négy nyelven beszélek. Sokkal jobban becsülök egy nyolcáltalánost végzett becsületes embert, mint egy jogász csalót.

Sancho12 2019.02.13. 11:30:40

@Nincs közöttünk csicska: Na látod ebben igazad van.Mindenki ott hagyná akkor vajon mi is lenne.Érdekes felvetés nem?

kunzoo 2019.02.13. 11:32:03

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:
Mi a javaslatod? Kasztrálja magát a magyarság, minek szüljön gyereket?

teéjesenmindegy 2019.02.13. 11:32:22

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:
Értjük akkor te fasz. Semmi baj, orbán hátradőlhet, a bolygón nő a népesség és kész.
Tulajdonképpen leszarhatná a nyuggereket meg úgy mindenkit, hiszen ha bolygó lakossága akkor is növekszik, ha itt megpatkol minden fiatal meg öreg.
Kezdjetek ezzel kampányolni, légyszi.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 11:36:18

@teéjesenmindegy: Orbánhoz, a bolygó senkijéhez, 2,5 millió birka pásztorához ennek semmi köze. Azt hiszed érdekli a bolygó 7 milliárd lakosát, hogy mit csinál ez a porbafingó kis senki? Egy lehelettel elsöprik, mint a kutyaszart.

Nincs közöttünk csicska 2019.02.13. 11:36:27

Forradalomrol: Chladek Tibor aki a cikket idefosta, nemreg meg Fidelitasos volt...:), trafikot is nyert

most szabaduszo Liberalisok troll lett

vs.hu/kozelet/osszes/a-nagy-krumpliuzlet-utan-liberalis-lett-a-fideszes-vallalkozo-0918

Mu ha ha, Fodor Gabival csinalnak majd forradalmat ketten

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 11:38:12

@teéjesenmindegy: Amúgy mi ez a kampányolni duma? A kutya faszát nem érdekli a kis porbafingó csaló kampányotok.

Nincs közöttünk csicska 2019.02.13. 11:38:17

@Sancho12: Azert nem hagyod ott, mert egy szar szemet szar alak vagy

Ez a lenyeg. Ha mindenki otthagyna, akkor emelkednenek az onkormi berei. De mivel mindenki tudja, hogy szar szemet szar alakok dolgoznak ott, ezert ettol nem kell tartani.

eßemfaßom meg áll 2019.02.13. 11:41:51

@LordAlyr: én azon szoktam tűnődni milyen lehet eldobható harcinicknek lenni

LordAlyr

0 bejegyzést írt és 59 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2017.08.16. óta tag.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 11:43:25

@Nincs közöttünk csicska: Mi van listázol nácikám? No látjátok senkik, ezért nem viszitek semmire, mert minden kritikus magyarban az ellenséget látjátok. A büdös életbe nem fog így mellétek állni a teljes magyar lakosság. Európa utolsó szemetei maradtok, akik mindig is voltatok egy szűk, pármilliós támogatottsággal, amiből még porszemből vagy kutyaszarból is több van.

Sancho12 2019.02.13. 11:44:28

@Nincs közöttünk csicska: Akkor kezdjük.Mszmp,Mszp,Mdf,Liberális,Kisz,folytassam?A színváltás már nem újdonság.

teéjesenmindegy 2019.02.13. 11:44:31

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:
Jaa, értem. Te már a fény gyermeke vagy, konkrétan az univerzum dolgait akarod rendbetenni. Akkor mi a faszért szólsz hozzá ilyen témához, ami a mi kis szar életünket érnti, de a bolygó sorsát egyáltalán nem?

Nincs közöttünk csicska 2019.02.13. 11:46:12

@Sancho12: Van aki nyer, van aki veszit

Viktor teli zsebbel tavozik

Nincs közöttünk csicska 2019.02.13. 11:48:36

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: Nem vk. en KariGeri, hogy listazzak. Bar eleteben eccer jol mondta, a zsidokat listazni kell.

Nade. Minek nekunk a teljes magyar lakossag? 2/3-4/5 szerintem eleg.

Sancho12 2019.02.13. 11:50:42

@Nincs közöttünk csicska: Nem feltétlenül,van hogy a kényszer visz rá.

eßemfaßom meg áll 2019.02.13. 11:51:17

Pár éve még volt elvétve néhány értelmes blog és kommentelő az ellenzéki oldalon. Manapság már csak a szánakozás sekélyes élvezetéért érdemes ezeket olvasni. Ugy tűnik kis pénz kis blogponthutartalom.

várom a levelet 2019.02.13. 11:53:47

@Petra033: hogy lenne szó forradalmi hangulatról,mindenki beletörődött a sorsába,a posványba.az sztk-ban mondjuk fél napig nem a fiatalok ülnek,ők sem ott várnak 8 órát a sürgősségin. dehát nekünk minden jó,ha langyos a sör úgy is jó.megszoktuk.

MACISAJT 2019.02.13. 12:01:23

Kapásból megnéztem, ki az az elmeroggyant aki rohanna a forradalomba..:P

"Chladek Tibor, a Magyar Liberális Párt hernádi csoportelnökének"

Világos. Köszönjük, emese. Amúgy régi tanulság, ajánlom nulla támogatottságú politikusoknak is : aki le van szarva, az ne ugráljon.

Pipas 2019.02.13. 12:01:25

@Igazamvanvagyigazamvan?: "küldj 2018-as adatokat. Hivatalosat. Amíg nem tudsz, addig hiteltelen az állításod. Pestiesen: hazudsz."

Mert hanincsenek 2018-as adatok, akkor nincs újabb adat mint 2012, hiszen 2012 után 2018 következik. Ja. Hát menjünk a cihába!

És nem, nem hazudok, egy közismert tényt mondtam. MInden EU-s felmérés azt mutatja, hogy csökkent a szegénység, ezt még az index.hu is elismerte. Sőt cikkeket írtak róla.

Buchhalter 2019.02.13. 12:04:27

@apro_marosan_petergabor: setét fidesz agitátor, ezek mind mézesmadzag hogy válasz rájuk.Valójában szét van rohadva az eü,kurva magas a halálozás! Oktatás egyre szarabb a nyugerek pénze meg roham tempóban értéktelenedik el.Nulla bérlakás program és sorban veszik el a béren kivüli juttatásokat.Soroljam még koma a sok szart amit a hátadba szúr a vigyorgó Fidesz banda?Azt elárulnád miért kell nettó 170 ezerért tartani börtönőrt? Aki van lassan leszar mindent ,de majd ha lesz ebből probléma majd mit fogsz ebből kiokoskodni?

Nincs közöttünk csicska 2019.02.13. 12:15:03

@Sancho12: netto 350-es allast most tudok neked szerezni(tobb cegnel), csak angolul kell tudni, 8 oras melo, vegzettseg nem kell, lehetsz 18 vagy 50

errol ennyit

Nincs közöttünk csicska 2019.02.13. 12:15:39

Amugy a rabszolgatorvennyel mi van?

Mert nemigen latom a Zindexen, hogy kinek nem fizettek a januari tulorajat....akkor megint hazudott 2 honapig a fuggetlensajto, hatha forradalom lesz?

ha ha ha

Nincs közöttünk csicska 2019.02.13. 12:18:31

@MACISAJT: Es meg nem tudsz mindent:

vs.hu/kozelet/osszes/a-nagy-krumpliuzlet-utan-liberalis-lett-a-fideszes-vallalkozo-0918

"Az érintett cég tulajdonosa Chladek Tibor 2004 óta volt Fidesz-tag, vezette a Fidelitas helyi szervezetét is. Titkárként dolgozott Turi-Kovács Béla képviselő, illetve az élettársa bántalmazásával vádolt Balogh József képviselő mellett is. Ugyancsak sikerrel indult a trafikpályázaton; a Havanna lakótelepen működtet nemzeti dohányboltot. Ughy Attila közleményben annyit reagált: egyetlen ajánlatot kaptak a krumpli beszerzésre, így azzal a céggel szerződtek. Chladek élete azóta komoly fordulatot vett: a 2014-es választások után kilépett a Fideszből, és ma a Fodor Gábor nevével fémjelzett Magyar Liberális Pártot erősíti. "

ha ha ha

MACISAJT 2019.02.13. 12:21:22

@Nincs közöttünk csicska: " és ma a Fodor Gábor nevével fémjelzett Magyar Liberális Pártot erősíti. ""

Kurvára megerősödtek, az hétszentség..:P
Oda-vissza is igaz...

Muhaha

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.02.13. 12:21:26

Kommenteket ezúttal nem olvasva. A forradalmi helyzetet a történelem során nagyon nagyon sokszor előidézte az aktuális hatalom érzéketlensége. :-( Forradalom ennek ellenére nem is olyan sokszor volt a történelem során.

Mi lehet ennek az oka? Forradalom nem csak úgy lesz, hanem csinálják! :-( Jellemzően külső erők. A forradalomnak eszerint két feltétele van (sanyargatott alattvalók), plusz a "forradalmárok".

Egyszerű kérdésem, 1956-ban ki adott fegyvert a hazai tüntetőknek? Tudjuk? Nem. Felelősségre lett vonva? Igen, még a 2. alabárdos is a színitársulatból, de a fegyverszoba ÉS a lőszerszoba kulcsainak kiadója (ugye ez már minimum 2 ember) nem! :-(

A másik ok, az egyszerű népek nem szeretik az erőszakos forradalmat. Miért? Mert egészségtelen (akár bele is lehet halni), és nem tesz jót a településképnek. Lehet ezt birka magyarnak nevezni, de hát akkor a Föld nagyobbik része birka. :-(

LordAlyr 2019.02.13. 12:27:40

@Nincs közöttünk csicska: "Ha egy csalad nem keres 1 milla nettot, az annyit is er."

Ezzel az ország 90% lenullázzod... gratula.

Sancho12 2019.02.13. 12:27:44

@Nincs közöttünk csicska: Rendbe mérlegképes könyvelő,diploma,állami vizsgák meg vannak.

LordAlyr 2019.02.13. 12:29:10

Ez a buli is megdöglött.... felébredt a sok fityeszes agymosott troll. :-)

LordAlyr 2019.02.13. 12:31:04

@eßemfaßom meg áll: ha ebből azt szűröd le, hogy harcinick, akkor hiába is keresnélek a mensa tagok listáján...

Nincs közöttünk csicska 2019.02.13. 12:32:37

@Sancho12: senkit nem erdekelnek a vizsgak

mint mondtam, angolul kell tudni, plusz PC-t alapszinten kezelni

LordAlyr 2019.02.13. 12:35:18

@Nincs közöttünk csicska: te, ha ilyet tudsz írj nekem is.... ez KB 550 bruttó ok jöhet.

GB perfekt DE középfok RO alapfok...

VT Man 2019.02.13. 12:40:58

"Ma Magyarországon ötvenezer kisgyermeknek az óvodai és iskolai étkeztetésen kívül egyetlen falat élelem sem jut otthonában."

Es errol ki tehet?

Hat nyilvan ORBAN. Orban nem ad enni szegeny gyerekekenek!

VT Man 2019.02.13. 12:43:07

@delfin38:
"Egyébként kiszámoltam: 2004 és 2010 között évi átlagban 5,4%-al, míg 2011 és 2018 között 3,1%-al nőtt a nyugdíjam (a többieké is)."

Ebben benne van az is, hogy elvettek a 13. havi nyugdijat 2010 elott?

Minden ballib bérretteg 2019.02.13. 12:43:20

" rohanunk a forradalomba."

Hát bazdmeg, lassan már egy bridzs partira való elmebrteg ballib balfasz se megy ki, és te itt forradalmazol ?

Annyira szánalmas, hogy már fáj.. :DDD

Pipas 2019.02.13. 12:45:54

@VT Man: "Ebben benne van az is, hogy elvettek a 13. havi nyugdijat 2010 elott?"

És az infláció? :)

Minden ballib bérretteg 2019.02.13. 12:46:48

@Nincs közöttünk csicska:

Soros sikeresen abszorvált Ukranjába is és Macedóniába is puccsot. AZt hitte itthon is menni fog, de aztán szomorúan tapsztalta, hogy itthon darabra pontosan csak azok az agyhalottak tüncizgetnek, akik egzisztenciálisan függnek tőle vagy az álcivil szervezeteitől.

Ennyien vannak, és ennyien is maradnak.
HA látod, vagy más lát ilyen patkányt, köpje le őket nyugodtan, mert a magyarok ellenében és Soros dicsőségére dolgoznak !

Nincs közöttünk csicska 2019.02.13. 12:46:52

@LordAlyr: Tenyleg tok hulyek vagytok.

ssc-kben (shared service center) minden nyelvet beszelonek MINIMUM 1000 euros netto kezdo fizetese van (tokmind1 hogy penzugy, hr vagy it, mivel ugysem kell szakiranyu meg semmilyen vegzettseg). Sok haverom dolgozik ilyen himihumi pozikban Pragaban, Pozsonyban, Pesten, szoval a kozelben.
Innen csak felfele van, ha meg vmi szakiranyu felsofoku vegzettseg/VAGY hozzaertes...:) van, a kovetkezo (nem vezetoi) szint netto 2000 euro, de spec. jobban fizeto cegeknel akar tobb
Fonokom 24 eves, erettsegin kivul masa nincs, ert a mobil alkalmazasok adminisztraciojahoz, tud angolul, 3 eve van itt a cegnel 3 kollega fonoke 4000 euro - es persze sir hogy keveset keres..:) Novartis Pharma a ceg, pragai iroda

De a tesom Pesten keres 1 millat a telekomnal, ugy hogy hetente egyszer bemegy az irodaba, amugy otthon van mindig. Az sem manageri pozi. En is itt kommentelek banyek, mert unatkozom dolgozni ritkan kell. Ilyen szempontbol a kezdo pozik rosszabbak, ott neha melozni kell.

n3spr3ss0 2019.02.13. 12:47:30

@Sancho12: Orbánnal az élen egyik sem tud számolni. Tízig sem.

LordAlyr 2019.02.13. 12:51:03

@apro_marosan_petergabor: Titpikus fityeszes, merterien forgatod ki az emberek szavát. Amiket leírtál azok közül én semmit sem írtam így hát a szövegértéssel neked vannak gondjaid.

Minden ballib bérretteg 2019.02.13. 12:53:09

@Nincs közöttünk csicska:

Ne szopd már be a hazug ballib majomnak a hazugságait.

Itt van a nyugdíj adatsora:
www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_fsp001.html

Egyrészt soha nem nőtt az elkúrók alatt annyit a nyugdíj amennyit hazudik.
Viszont cserébe kétzsámjegyű volt az infláció, azaz a nyugdíj reálértéke folyamatosan romlott az elkrók alatt.
Elvették a 13. havit is.

Ma a nyugdíjak reálértéke évek óta nő.

Ne higgy a Gyurcsány csicskák gyűlöletkeltő hazugságainak !

LordAlyr 2019.02.13. 12:54:26

@Nincs közöttünk csicska: A bátyán meg 1000000000000 doláárt keres Soros mellett. Írogatni én is tudok.... :-)

Nincs közöttünk csicska 2019.02.13. 12:56:47

@LordAlyr: Belinkeljek ilyen allasokat? Meg magyarul beszeloket is keresnek, ha a nyelv problema lenne, ha Pozsony vagy Praga vagy Athen is megfelel - nyilvan az orszaghataron belul a magyar nem lesz eleg

aasddsaa 2019.02.13. 12:57:51

Nem rohanunk sehova, ez már maga a forradalom :D

teéjesenmindegy 2019.02.13. 13:01:52

"egyetlen hasonló alkalomra sem került sor még fekete lepellel takart kordonok mögött."
Ja. Ha esetleg a forradalmárok nem abban élték volna ki a forradalmukat, hogy füttyögnek mint egy idióta, akkor nem kellenének ilyen dolgok.

AZ IGAZI HUNGAROFIL 2019.02.13. 13:11:10

A cikk írója él fordított világban.

Jakab.gipsz 2019.02.13. 13:18:30

T. chladektibor ! Fekete lepel a füttyös történészek országában, nem meglepetés.

nemecsekerno_007 2019.02.13. 13:42:10

Asszem ledőltek a Bálványok, szépen sorban.
Tavaly április óta olyan szinten porladtak szét a korábban meghatározó értelmiségiek, hogy azt még én se gondoltam volna.
Amit a legutóbbi választás óta előadott Heller, TGM, Kuncze, Tóta w, meg a többi gyakorló elmebeteg, arra nincsenek szavak. A leginkább elképesztő, hogy még egyáltalán jelen vannak a közéletben, ezek után.
Szóval elvtársak tetszettek volna NEM átverni a magyar társadalmat a rendszerváltáskor és utána, akkor talán lenne esély, hogy meghallgassuk mit mondtok. Persze csak akkor ha nem a szokásos bullshit az...

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.02.13. 14:00:41

@Minden ballib bérretteg:

"Viszont cserébe kétzsámjegyű volt az infláció,"

Segíts, ó agyhalott bérbolsevik fideSSbarom.

Ha egy termék volt 2010-ben 50 dekás és adták 100 forintért, akkor most ugyanazon termékből a 200 forintos 25 dekás hány számjegyű inflációt tükröz?

Ellenzéki Tüntető 2019.02.13. 14:10:34

"Orbán Viktor végképp elveszítette a kapcsolatot a valósággal, maradék híveivel egyetemben sajátos álomvilágban él, ami köszönőviszonyban sincsen az állampolgárok többsége által megélt hétköznapokkal."

Hát akkor majd csúnyán alulmarad az EP választásokon, nem kell parázni. Az utcára vonuló százezrek, milliók új választás kiírására késztetik, amit majd fölényesen nyer a Jobbik-Ballib koala, akik innentől egyetértésben döntenek majd a következő ügyekben: migráció, NATO, családpolitika, adózás, gazdaság.

Azt a három hónapot bírd már ki.

Ellenzéki Tüntető 2019.02.13. 14:14:06

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: "ezért nem viszitek semmire, mert minden kritikus magyarban az ellenséget látjátok." + " Európa utolsó szemetei maradtok,"

Az nem tűnik fel, hogy ez nem kritika, hanem őrjöngés? baszki, ha neked mindegy, hogy kihalnak-e a magyarok, akkor egyáltalán mi a faszt keresel itt meg kommentelgetsz? Ennyire nincs jobb dolgod?

konrada 2019.02.13. 14:16:21

@csúti csüngőhasú tolvaj:
kicsivel kisebb, mint egy másik terméknél a defláció, amit 8 GB-os ként 4000 forintért adtak, és most 32 GB-osként 2000 forintot.;))

(Csak szólnék, az infláció általános árszínvonal változást jelent, és nem egyedi termékek árának a változásánál használják...)

Dzseem 2019.02.13. 14:21:27

@Nincs közöttünk csicska: Gyakorlatilag megérkezünk Disneyland-be ezek szerint. Te vagy Mickey egér? Rajtad kívül meg mindenki hülye, mert nem Mickey egér.

sZulamith 2019.02.13. 14:28:14

Miért, és ki ellen a kordon? Ellenünk, az itt élők ellen? Kirúgnám - ahogy a mai divatos elbocsátás mondja - az ötlet gazdáját. Ha a sok millió magyar miniszterelnöke vagyok, ezt nem teszem meg! Aki nem fért a kordon elé, az csak a rádióban, tv-ben hallgatta meg a beszédet, akkor meg minek ez a ostoba ötlet. Csak teret adtak a lejárató szóbeszédnek. Lejárató? Ilyen nincs a szótárukban, maximum Soros:)

Azért annyit megjegyeznék, hogy az éhező gyermek sztorija már unalmas, csak ott éhezik a gyerek ahol a szülő felelőtlen, és ott is fázik, mert a gyermekvédelem intézménye vak.

encir 2019.02.13. 14:30:34

@Nincs közöttünk csicska: igen, légyszi

Megnéztem a Novartis oldalát: sales, SAP support, orvoslátogató (akik alapból orvosok vagy gyógyszerészek) ennyit a szakképzettség nélküliségről :D

Péter51 2019.02.13. 14:38:14

Kedves normális MAGYAROK! Szerintem a zindex direkt rak be ilyen emeletes barmoktól a valóságtól teljesen elszakadt írásokat.Nemrég az Uj Péter lenyilatkozta,hogy a zindex már "elesett" bedarálta a zorbán.Most próbálnak ilyen cikkekkel mentegetőzni,hogy dehogyis......
Nem érdemes vitatkozni a tehetetlenségükben gyűlölködő nyugdíjas dékás trollokkal,akiknek ajánlom a nagy demokratatárs jobbikosokról frissen megjelent cikket.A csodaemberek őket far-hát kommandónak becézik.Delfin bácsi/néni jelentkezz be az alfahírre és tapsikolj nekik.Továbbá szavazz rájuk,hiszen Geri is erre kér.

Kunhalmi Nelymar 2019.02.13. 14:45:45

@sZulamith: "Miért, és ki ellen a kordon? Ellenünk, az itt élők ellen?"

Nem magyar találmány. Egyrészt a szennylapok fotósai ellen, amelyek szerkesztői boldogok, ha egy ismert emberről sikerül egy olyan fényképet készíteni, amelyen valami kifigurázható, poénkodó kommentárral tálalható pillanatban kapták el. A vörös szőnyeges és kifutós felvonulások előtt is vannak elzárt területek, ahol a megjelenésre fel lehet készülni.

Másrészt mert a jelen konstruktív ellenzéke maga alá csurrant országformálási gyönyörében, ha sikerül száz embert kivezényelnie, akik síppal vagy kiabálással beletrollkodhatnak egy efféle eseménybe. Az ilyesmi megakadályozása a névtelen protokollsegédek feladata az egész világon.

morph on deer 2019.02.13. 14:55:33

@Jakab.gipsz:
”Fekete lepel a füttyös történészek országában, nem meglepetés.”

Nem bizony!
Arról nem is beszélve, hogy mennyire takarékos megoldás!
Nem kell már másikat venni, mikor orbánt majd megüti a guta.
Vagy valaki más.
Ez az igazi nemzetthy előrelátás, kedves elvtársak..! :))

VT Man 2019.02.13. 15:01:24

@csúti csüngőhasú tolvaj:
"Ha egy termék volt 2010-ben 50 dekás és adták 100 forintért, akkor most ugyanazon termékből a 200 forintos 25 dekás hány számjegyű inflációt tükröz?"

Az inflaciot nem igy szamoljak.

Bar minek is magyarazom, aki ilyen messze van a valosagtol es logikatol, annak minek?

Helga Beauty Salon. 2019.02.13. 15:02:22

Magyar égre magyar ufót – Rohanunk a forradalomba........................

DK-s prosz taták ostromlérákkal gyülekeznek bevenni Buda várát a Karmeliták felől, majd hagyják a faszba az ostromot és inkább a várbuszt választják! :D

Helga Beauty Salon. 2019.02.13. 15:07:39

@morph on deer: Arról nem is beszélve, hogy mennyire takarékos megoldás!
Nem kell már másikat venni, mikor orbánt majd megüti a guta. .................

Nagy dumád van, csak az a baj, hogy a guta titeket ütöget egyenlőre és nem Orbánt!
Tényleg! Hogy viselitek hogy negyedszer miniszterelnök?????????????
NEGYEDSZER MINISZTERELNÖK!!!!!!! ÉRTED?????? NEGYEDSZER!!!!

konrada 2019.02.13. 15:13:45

@sZulamith:
...de legalább nem záratta le több száz méterre az utcákat is, és hagyatta kint hónapokig a kordont...;)

(Most egy kicsit szégyellem is magam, mert nem kéne egy másikkal példálózni. Csak jeleztem, ezek mind ilyenek: nem szeretnek olyanok előtt szerepelni, akiknek más a véleményük...)

Pop40 2019.02.13. 15:13:50

@Minden ballib bérretteg:

"Elvették a 13. havit is."

Ész megáll a hazudozó fajtádtól.

Ja, elvették. Azt, amit ők adtak meg. Magyarán a szoci időszak egy jó részében volt 13. havi nyugdíj. A fideszkúrmány jobbanteljesítése óta 0 alkalommal volt 13 havi nyugdíj. Tényleg, mennyivel is jobb a fideszkúrmány. Legalábbis egy amnéziás hülyének. :D

Igaz, legalább a manyupot megvédték, az is valami. :D

konrada 2019.02.13. 15:15:06

@Helga Beauty Salon:
...még szerencse, hogy nem kell sokat várniuk, felférnek 1 midibuszra!;))

Pop40 2019.02.13. 15:15:41

@Helga Beauty Salon: Hirtelen nem rémlik, Csaut hányszor "választották meg", mielőtt telepumpálták ólommal?

Amilyen rutinnal csalja el a választást, 1-2 köre még a Gecinek is lehet.

kvadrillio 2019.02.13. 15:16:00

MENGELE-E VAGY VIKTORKA ?/
ORBÁNVIKTOR BÁCSI ?! TE CSINÁLTÁL FIZETŐS EGÉSZSÉGÜGYET ??? EZ MEG MIJAFASZ AZ ÚJPESTI DOLGOZÓ ÉS NEM DOLGOZÓ BETEG NÉPNEK ???!!!
Károlyi Sándor Kórház
2,2Google értékelés
Járóbeteg-rendelés, Budapest, Magyarország
Cím: Budapest, Nyár u. 103, 1041
Nyitva tartás: Most nyitva van ·
Teljes nyitvatartási idő hozzáadása

Telefonszám: (1) 369 2111
Módosítási javaslat
Hiányzó adatok hozzáadása
Nyitvatartási idő hozzáadása

Ismeri ezt a helyet?Adjon választ néhány gyors kérdésre
Kérdések és válaszok
Összes kérdés megtekintése (3)
Betöltés...
További fotók
Küldés telefonra
Betöltés...
Vélemények összefoglalása
5
4
3
2
1
2,2
33 vélemény
Betöltés...
Értékelések a Google-on
ILDIKO HORVATH
ILDIKO HORVATH
1 vélemény
2 hete
Borzalom, Ekg vizsgalaton jartam (volna), megfelelo idopontban megerkeztem (szabadsagot kiveve a munkahelyrol mert alapjaraton is lehetetlen idopontokban van ekg-ra lehetoseg). A ma reggel (2019.jan 29.) ott dolgozo "holgy" modora es hozzaallasa kritikan aluli volt, kozli hogy majd menjek jovo heten mert a kollega beteg o neki pedig sok a dolga....ures volt a varo, nyilvan van mit adminisztralni de mi van???? Menjek egy hettel kesobb mert neki nincs kedve dolgozni, egy 5 perces vizsgalatot megcsinalni, holott ez is a feladata...szo szot kovetet majd meg en a viszgalatra erkezo lettem lehordva hogy mit kepzelek, es nem csinalta meg a vizsgalatot! Felhaborito!
Hero's Channel - Vörös Zoltán
Hero's Channel - Vörös Zoltán
Helyi idegenvezető · 91 vélemény · 35 fotó
3 hónapja
Az utcától belépve a beteget rettenetes ürülék és vizelet szag fogadja a folyosókon. Szemlátomást 30-40 éve nem került sor semminemű felújításra. Lekoszlott régi rácsoságyakon kiszolgáltatott öregemberek fekszenek túlzsúfolt szobákba. Rémfilmbe illő hely, a földön nem szabadna ilyen helynek léteznie. Afrikai viszonyokat idéző rémálom!
drexleranita
drexleranita
7 vélemény · 4 fotó
8 hónapja
A pajzsmirigy ambulanciára járok sajnos. Nem unalmamban, hanem mert szükséges. Az itt dolgozó "hölgyek" modora és hozzáállása kritikán aluli. Még a dokit is beállítják a sarokba. Sajnos több összetűzésem is volt már velük. Pedig türelmes vagyok, de amikor a 7 órakkor kezdődő rendelést negyed 8-kor kezdik úgy, hogy be kell kopogni és elküldenek melegebb éghajlatra, na azt nem álltam meg szó nélkül. Mire közölte a ......., hogy nem kötelező oda járni. Szóval egy szóbak is 100 a vége, bunkók és kész.

kvadrillio 2019.02.13. 15:19:29

@kvadrillio: aponta 2 milliárd forint jött Magyarországra az elmúlt 12 évben. Hol ...
tldr.444.hu/.../naponta-2-milliard-forint-joett-magyarorszagra-az-elmult-12-evbe...
2016. jún. 8. - Idén még nem jött pénz Brüsszelből, és ezzel megállt a magyar gazdaság ... 2012 óta élvezheti a magyar gazdaság az EU-s támogatások hasznát. ... vagy a Swietelsky az uniós pénzből épített utakból, hány finn Nokia telefont ...
Az EU és az Ön pénze | Magyarország - European Commission
ec.europa.eu › Európai Bizottság › Magyarország › Magunkról

Magyarország a csatlakozás óta a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik, ... A pozitív egyenleg a csatlakozástól 2017-ig több mint 11 000 milliárd forint ...
Index - Gazdaság - Tíz éve dől a lé
index.hu/gazdasag/2014/02/12/tiz_eve_dol_a_le/

2014. febr. 12. - Honnan lenne pénzünk, ha nem lenne az EU? ... Az uniós csatlakozástól 2013 végéig körülbelül nettó 7000 milliárd forint jött Magyarországra különböző uniós támogatások formájában. ... A csatlakozás óta évente átlagosan hétszer több pénz folyt be a magyar költségvetésbe, mint amennyit az adott évben ...
Ránk ömlött a sok EU-s pénz, de hova szivárgott el? | PORTFOLIO.HU
www.portfolio.hu/.../rank-omlott-a-sok-eu-s-penz-de-hova-szivargott-el.301214....
2018. okt. 14. - Az EU-pályázatok kapcsán a túlárazási kockázatok elleni friss ... Arra is emlékeztetett, hogy ez az uniós forrásbeáramlás masszívan nőtt az ország EU-csatlakozását ... a legkisebb arányban (mindössze 15%-kal) 2005 óta a gazdaság ... Ez az akár ezermilliárd forintos méretű pénzösszeg a járadékvadászat ...

VIKTORKA ! EZEKÉRT TESVÍREK KÖZÖTT IS CSAUCSESZKÚÚÚÚÚ HALÁL JÁRNA NEKED !!!

kvadrillio 2019.02.13. 15:22:30

V IKTORKKKKAHHH !...TUGGYUK, HOGY AZ IGAZ MADZSAR HAZAFFFFY AZ ORSZÁG ÉS TÁRSADALMÁNAK A JÖVŐJÉT ÉPÍTI, NADE....NEM A MAI GENERÁCIÓ HALÁLA ÁRÁN......BAZDMEG !!!

Pop40 2019.02.13. 15:24:51

@teéjesenmindegy:

Ezzel speciel nincs semmi gond.

A fekete lepelnél semmi nem szimbolizálja jobban a Geci meg a bandája tevékenységét. Ez volt az egész évértékelő egyetlen igaz mozzanata. :-)

apro_marosan_petergabor 2019.02.13. 15:27:05

@Buchhalter:
Kissé törni magyart... nem baj. azért félig értem mit akartál modani. Nem látom, hogy a nyuGGerek pénze értékteledne... A börtönőrnek kell fizetés, amiből megél a családjával együtt, vagy te ingyen végeznéd - netán belülről nézted, azért irígyled tőlük? Összegezve, megnyugtatlak, felfelé haladunk nem rossz sebességgel (tartson még min. tíz évig!), mindenki aki dolgozik. Aki nem, magára vessen, vagy kezdjen el dolgozni, tanulni.

Helga Beauty Salon. 2019.02.13. 15:27:24

@Pop40: Hirtelen nem rémlik, Csaut hányszor "választották meg", mielőtt telepumpálták ólommal?........................

Bocsika! Nem kell telepumpálni ólommal, elég választást nyerni! Persze leszerepelt Gyurcsótányokkal, meg a "magyar gárdától a boldog hanukázásig" Vona Gabival, plusz a szellemi fogyatékosként viselkedő feltörekvő politikusokkal nehéz, azt tudom!
Az ólommal telepumpálás se nagyon fog menni, a kígyóvállú metroszexuális egyetemisták nem értenek a fegyverhez, a régi munkásőrök meg annyira demensek, hogy még a sliccüket is elfelejtik lehúzni pisáláskor, úgyhogy ne ábrándozz!

Pop40 2019.02.13. 15:33:33

@Helga Beauty Salon:

Ja, nehéz. Pláne úgy, hogy ők nem csalják el a választást, mint a Geci.

"Az ólommal telepumpálás se nagyon fog menni"
Ezzel azért óvatosan, Csau is azzal állt oda a falhoz, hogy ezek az ő hűséges emberei úgyse emelnének rá kezet. :-)
Az első 30-40 golyó után sztem viszonylag gyorsan rájött, mekkorát tévedett. :D:D

Grecsi Zsot 2019.02.13. 15:44:44

A fidesz hazudik. És kizárólag azért nincs még forradalom, mert az embereknek már jártányi erejük sincs az éhezéstől.

Nincs közöttünk csicska 2019.02.13. 15:49:44

@Pop40: Nagy zsenik voltak a szocik, IMF hitelbol fizettek nyugdijat, amig csodbe nem mentek. Azt nyogjuk most is, gratula.

Persze Zorban a populista...:)

Helga Beauty Salon. 2019.02.13. 15:51:09

@Pop40: Szerintem ti előbb lesztek itt telepumpálva ólommal.

C. Lee Boss 2019.02.13. 16:11:12

Azért ez a dupla kordon jelez valamit... jobban félünk, mint nyolc éve?! Ez az új fekete sereg? :-(

Pop40 2019.02.13. 16:11:35

@Nincs közöttünk csicska:

Na, akkor talán döntsd el, melyik verziót hazudozod.
A rohadt szocik minden nyugdíjat megvontak, de annyit költöttek nyugdíjra, hogy csődbe ment tőle az ország.

Még szerencse, hogy a Geci lenyúlt manyupjaival, meg választások előtt odalökött párezer forintos bözsiutalványaival ilyesmi nem fenyeget.
Csak a fél nyugdíjas társadalom hal majdnem éhen, mikor egyetlen napot késik a nyugdíj. Jobbanteljesítés van itt, a vak is látja. :D

Pop40 2019.02.13. 16:13:38

@Helga Beauty Salon:

Ne ijesztgess, bolsikám, még rosszat fogok álmodni.
Ráuszítjátok netán az országra a birkamenetes nyuggerkommandót? :-)

Pop40 2019.02.13. 16:16:11

@C. Lee Boss:

A fekete lepellel akarták a "Tisztelet a bátraknak!" meg a "Magyarország jobban teljesít!" szlogeneket demonstrálni. :D

Helga Beauty Salon. 2019.02.13. 16:16:23

@Pop40: Te ólompumpálásoztál tökfej. Szerintem az ilyenek mint te fossák tele a gatyájukat az első lövésnél, úgyhogy nincs is nagyon min vitatkozni veled.

Gyorgy Nagy 2019.02.13. 16:16:28

@Péter51: Még nem vagyok nyugdijas de Orsos egy G.ECI !

Nincs közöttünk csicska 2019.02.13. 16:17:20

@Pop40: A szocik elqrtak a nyugdijrendszert is. Emeltek, adossagbol, hogy megvalasszak oket, amit most fizetunk vissza.

Orbanek meg helyrehoztak a nyugdijrendszert, es fenntarthatoan emelik, mikozben az allamadossag csokken.

Van kulonbseg.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.13. 16:23:33

@Nincs közöttünk csicska: látod, ilyenek ezek a fidelitas-os gyerekek. Van, aki kinövi, van, aki hülye marad. Mint te. Az, hogy ki mennyit ér, nem a jövedelme mutatja meg. Te például szart se érsz. Ja, hogy téged a fidesz hivatalos adatai nem érdekelnek, az magáért beszél.

mgdé 2019.02.13. 16:23:41

@Éva Lonkay:

"Te szerencsétlen, alul iskolázott bunkó! "

Ezt úgy érted, hogy csak a farka járt egyetemen mesterképzésre?
Akkor engedd be az ágyadba, hátha végre lenyugszol ...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.13. 16:24:08

@Nincs közöttünk csicska: látod, ilyenek ezek a fidelitas-os gyerekek. Van, aki kinövi, van, aki hülye marad. Mint te. Az, hogy ki mennyit ér, nem a jövedelme mutatja meg. Te például szart se érsz. Ja, hogy téged a fidesz hivatalos adatai nem érdekelnek, az magáért beszél.
. Szijjártó jövedelme a külügyminiszteri posztnak köszönhetően 100 ezer forinttal nőtt, most bruttó 1.101.900 forintot keres."

Épp csak...

Pop40 2019.02.13. 16:24:48

@Helga Beauty Salon: Diktátorok halnak néha ilyen módon, bolsikám. Sajnálom, ha tőlem kellett megtudnod.

Engem meg nem tudom, hogy keversz bele a képbe, én nemigen fogok lövöldözni. Kitűnően elvagyok a hanyatló nyugaton mindaddig, míg megbukik a Geci maffiaállama.
A Gecit valószínűleg a saját emberei állítják majd falhoz, mikor összeomlik az a szarhalom, amit épített.
Tudom, ezt most még nehéz elhinni, minden diktátor és a seggnyalói örökéletűnek hiszik a rendszert, egészen a végig. Csau, Szaddám, Kadhafi, stb mind a végtelenig terveztek, csak a csúnya valóság közbeszólt.

mgdé 2019.02.13. 16:27:44

@Helga Beauty Salon:

Csinibaba Helgácska kedves, te hány SS-t és partizánvadászt lőttél már le?
Ha nincs még három számjegyű, akkor csak szerényen, halkan, ahogy egy tanonchoz illik. :P

Pop40 2019.02.13. 16:31:35

@Nincs közöttünk csicska:

Értem, persze. Rohadjanak meg a szocik, mert nyugdíjat emeltek, és rohadjanak meg azért is, mert eltörölték a 13. havi nyugdíjat. :-)
Lényeg, hogy valamiért rohadjanak meg, kinek mi szimpatikus, válasszon a listából. :D

Nincs közöttünk csicska 2019.02.13. 16:32:18

@Igazamvanvagyigazamvan?: De, azt hogy ki mennyit er, kifejezetten a jovedelme mutatja meg...:)

Persze vannak parhuzamos valosagok, pl. a forradalomvaras is ilyen.

Addig is, penz beszel kutyaszar tancol.

N. Barbie 2019.02.13. 16:32:23

@Nincs közöttünk csicska: "Forradalomrol: Chladek Tibor aki a cikket idefosta, nemreg meg Fidelitasos volt...:), trafikot is nyert"

Mar az is baj fidesznyikeknel, ha valaki gerincet noveszt?

A koreitekben mennyivel nagyobb megbecsulese lenne, ha maradt volna a fidelitasban, kivezenyelte volna ot is az anyapart ellenzeki partok gyuleseit szettrollkodni, ertsd folyekonyan hazudni, aztan azota szepen meg is kaptak a jutalmukat a csicskaszerepet vallalo fidelitasosok, mind be lett ejtoernyozve jol fizeto, semmit tevo "munkahelyre" (ertsd kifizetohelyre).
Sosem felejtem el, mikor tobb ilyen kivezenyeltetesuk alkalmaval belekerdezett a (nem lakaj) media a hazudozasaikba, azt` meg a fo fidelitasosok is csak hebegtek, habogtak, egy ertelmes mondatot nem tudtak kinyogni. Es ezek a vezetok voltak.
Biztos jol megalljak majd a helyuket a jutalmul kapott allasokban, ugy, hogy az ertelmi szinvonal addig terjedt, hogy csak a habonytol kapott hulyesegeket tudtak felolvasni, belekerdezes eseten meg bamban nezni. :)))

Szoval egy ilyen tarsasagbol kilepni tisztesseges emberek kozott dicsoseg, fidesznyikeknel meg nem. Na ez a kulonbseg oreg.

Nincs közöttünk csicska 2019.02.13. 16:33:30

@Igazamvanvagyigazamvan?: Szijjarto naponta keres 1 milliot, minimum

havi 1 milla az a kozeposztaly alja

Nincs közöttünk csicska 2019.02.13. 16:34:19

@Pop40: Mar megrohadtak, a szadeszos haverjaikkal egyutt, nyitott kapukat dongetsz.

inteligencs elenzeki 2019.02.13. 16:42:11

"Tisza Istváné, akinek szomorú örökségét fájdalmasan másolja társadalompolitikája révén a mai miniszterelnök. "

Tisza hibái köszönő viszonyban sem voltak azzal a balf.szsággal, amelyeket Károlyiék követtek el később. Semmi különös, csak az ország területe 2/3-ának elvesztése, és a magyarság 1/3-ának a határokon kívül rekedése fűződik a ballibsi kormányzáshoz.

Ebből a magyarságnak meg kellett volna tanulnia, hogy az álomvilágban élő ballibsiket soha de soha ne emeljék hatalomra.
Nos, ok. abban egyetértek ballibsikkel ritka balf.sz a Magyar. Még a legutóbbi rendszerváltás után is adott a ballibsi bagázsnak 12 évet. Meg is lett az eredménye.

horvathviteztamas 2019.02.13. 16:42:35

Forradalom...aha, 15 emberrel a hídon. Aki itt elveszítette a kapcsolatát a valósággal, azok akik azt nyüszítik mind a tucatnyian, hogy ők a többség...szánalmas...

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.02.13. 16:49:17

@konrada:

Csak szólok, hogy pont ezen általános volta miatt vagytok szánalmasak amikor a csúti koszlott cigányt az egekig magasztaljátok és többek között az infláció letörésére hivatkozva is nyaljátok a seggét.

Amit a fajtád elfelejt amikor a kancigányt fényezitek, hogy a pendrive nem mindennapi megélhetéshez szükséges eszköz, de ha egy kigyóuborka 2010-ben fél kilós méretben volt 100 forint, most meg 200 forintért kapsz 25 dekás darabot, akkor csak a nagyon idióta fideSSbolsevikok hiszik el a csúti kosz hazugságait a megfékezett inflációról és a világot legyalázó gazdasági csodának beillő száguldásunkról.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.02.13. 16:51:35

@VT Man:

Eggyel (vagy akármennyivel ha közben beesik valaki) fentebb találod a neked is szóló választ.

sZulamith 2019.02.13. 16:51:46

@konrada: Igen, csak félig volt buta ötlet, mert több szakaszt is zárhatott volna el azoktól, akiknek akár tetszik, akár nem mégis a miniszter elnöke:)

Helga Beauty Salon. 2019.02.13. 16:57:02

@Én de genere Mi: Én hivatalból elég jól lövök. :D

sZulamith 2019.02.13. 17:07:46

@Kunhalmi Neymar: Azért mondom buta ötletnek a kordont, mert pont az ellenzéknek nem adtam volna meg a sanszot, hogy legyen mibe belekötni. Persze az is lehet, hogy ez sorakoztató a kormánypártiaknak, vagy, addig sem foglalkoznak mással.
A vörös szőnyeg államfők fogadására, meg a celebek vonulására használatos.

dunántúli gyerek 2019.02.13. 17:19:31

Jeleznem, hogy abbol baj lesz, hogy a libbant nepvezerek ittasan fetrengenek, es hagyjak ezeket a "ertelmisegi holdidvar" posztereket ossze-vissza erolkodni, mikozben a maradek szavazok is szetszaladnak

Ha penzosztas van, az nyilvan nem jo az ellenzeknek, de legalabb kussolnanak, ennel mar nincs lejjebb.

Kunhalmi Nelymar 2019.02.13. 17:35:03

@sZulamith: Én a celebekre gondoltam, meg a most következő Oscarra. A szervezők normális esetben nem tesznek ki egy hírességet annak, hogy a fotósok hada kattintgasson, mikor az a fellépés előtt megigazítja a bugyiját – már ha visel –, vagy felhörpint egy gint, kifújja az orrát stb.

Az ellenségi sajtó abba is belekötne, ha nem lenne lepel. "Már nem is leplezik, ki kivel bratyizik", mondjuk. A kötekedés a lételemük, sajtóférgek.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.02.13. 18:18:16

miazhogy! nagyonis! ne tessék az összecsórt fontokat az öregecskedő feleségekre költeni
kurvaország! basszameg!

Nagykörúton túli magyar 2019.02.13. 18:47:02

@csúti csüngőhasú tolvaj: Én elhiszem, hogy neked a "mindennapi megélhetésedhez szükséges ESZKÖZ" a kígyóuborka.
Ezen ESZKÖZ alkalmazásával viszont nem lesz gyereked, ezért emelte az árát Orbán. :)))

2019.02.13. 19:05:17

"Szijjarto naponta keres 1 milliot, minimum havi 1 milla az a kozeposztaly alja"

Hatalmas kamu.

Ajanlom:

www.ksh.hu/stadat_ker

2018-as informatikusok brutto fizetesei:
www.hwsw.hu/hirek/58596/hays-salary-guide-informatikus-fizetes-berek-2018.html

Orban Viktor brutto fizetese
berbarometer.hu/munkaber/vip-fizetes/magyar-politikusok-fizet%C3%A9s

2016-os (2000-tol) brutto jovedelmek decibilisenkent:
www.ksh.hu/interaktiv_buborek

Benjamin Franklin 2019.02.13. 19:49:36

Ha már vers,akkor Petőfi Sándor- Dicsőséges nagyurak, vagy Weöres Sándor- Majomország.

Elnézve a "hozzászólások többségét, van baj! Nem kicsi! Ha ez a nívó,akkor akkor az minősíti az oldalt és az "embert" is. (most lehet fikázni,agyhalottazni)
Hajrá Magyarország,hajrá Magyarok!

vénkujon 2019.02.13. 20:02:14

nyugalom lipsik. a magyar nemzetdi labdahajto-válogatot gondoskodik vigtor vérnyomásáro. köszöjűk

Che21 2019.02.13. 20:28:22

" a korgó gyermekgyomrok és éhezéstől kisírt gyermekszemek láttán feljajduló szülők fájdalmas hangját."

Szerintem a szülőnek kell gondoskodnia arról, hogy legyen mit ennie a gyereknek, nem másnak.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.13. 20:55:44

@Nincs közöttünk csicska: ennyi van az adóbevallásában. Adót csal? Kötelességed feljelenteni.
Légy jó fidesz polgár!
Szerintem az a jutató, aki kitalálta, hogyan lehet inzulint bejuttatni a véráramba a gyomorfalon keresztül, többet ér, mint Mészáros. Pedig egymillió alatt keres.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.13. 20:58:32

@Kunhalmi Neymar: Orbán simán szégyelli, kik járnak őt meghallgatni.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.13. 21:01:06

@Nincs közöttünk csicska: egyébként tök mindegy, mivel a tényeken nem változtat. Az Orbán kormány legújabb családsegítő csomagja nem hoz szignifikáns változást. Ugyanis kevesek tudják igénybe venni...

Buchhalter 2019.02.13. 21:01:53

@apro_marosan_petergabor: apafej tanulj meg magyarul.Nindent élre értettél.Ja még tíz év neked a börtönben megfarkalt seggel.zet azért érted-e?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.02.13. 21:03:37

@Nincs közöttünk csicska: bár örülnöm kéne, az én családom jövedelme messze több, tehát értékesebb vagyok mint te, akinek családja sincs.

impala 2019.02.13. 21:15:27

@eßemfaßom meg áll: időnként fülkeforradalom :) amúgy a blogger valóban túltolta

werinter 2019.02.13. 21:20:57

Nagyon kíváncsi leszek, hogy 6-8 év múlva, főleg ha közben beüt egy kisebb vagy nagyobb gazdasági válság, vagy csak szimpla visszaesés (mondjuk az EU pénzek elapadása miatt) a most sorosozó meg migránsozó, Orbánt éltető agyhalottak ugyanúgy kiállnak e a szeretett vezérük mellett.
Mert azt ne feledjük, hogy a szocialistákat is nagyrészt ugyanezek az emberek választották meg, akik most a legnagyobb fideszesek. Mivel az ország lakossága egyre csökken, tehát több választópolgár nem igazán lesz, így szinte biztos, hogy a Fideszt hatalomra juttatók jelentős része egykor szocialista szavazó volt...
Ezek birkák hol ennek hol annak a színnek bégetnek.
Ajánlom figyelmetekbe ezt a videót: www.youtube.com/watch?v=qnUpqSEtnOw&t=0s
Nagyjából ez a színvonal úgy az egész országot tekintve.

Ja most sorosbérenc, libsi, ballib, liberális stb. lettem, nem kell leírni. Tudom.

Narancsos kommunizmus 2019.02.13. 21:58:40

Putyin csicskák nagy közös autofellációja lett ismét a komment szekció. És ezt teljesen normálisnak élik meg.

macitalp 2019.02.13. 22:30:48

@MACISAJT:
Nagyon bonyolult dolgot mondok. Kevés az esély rá, hogy megérti, de tegyünk egy próbát. A valóság/igazság NEM FÜGG ATTÓL HOGY KI MONDJA. Császár-király-vezére nyolc éve állítja a kutyaszarról hogy csokikrém, mégsem lett az.

Jakab.gipsz 2019.02.13. 22:52:53

@morph on deer: Érdekes a Fidesz nem gyűlölködik, viszont a sátánfajzat Soros bérencek, igen és ha a gyűlölet nem hatásos, polgárháborút vizionálnak.

Egyébként a fekete lepel a Sziget fesztiváltól lett kölcsönözve, ott a raktárakat és a kiszolgáló személyzet körleteit takarták el.

Köztünk szólva bűn ronda látvány volt itt is ott is.

Sütemény1975 2019.02.13. 23:38:00

"Ma Magyarországon ötvenezer kisgyermeknek az óvodai és iskolai étkeztetésen kívül egyetlen falat élelem sem jut otthonában. "
Nem adnak enni nekik a szüleik? Vagy basznak dolgozni a segélyt meg piára és cigire költii.

mgdé 2019.02.14. 00:21:09

@Helga Beauty Salon:

"hivatalból"

Igen, tudom, ezt már rég felmértem. :)

De Lovásznál, Vizi E.-nél, Pálinkásnál is jobban? :P

Gato666 2019.02.14. 08:21:08

Csak így tovább, meglesz az a 4/5 is! :DDDD

Gato666 2019.02.14. 08:25:41

"A Várkert-bazárban önfeledten mosolygók lelkes tapsvihara sem fogja elnyomni egy idő után a korgó gyermekgyomrok és éhezéstől kisírt gyermekszemek láttán feljajduló szülők fájdalmas hangját. "

Ekkora demagóg dumát. Istenem, de szívesen basznám pofán a bloggert egy szívlapáttal.

kvadrillio 2019.02.14. 10:04:17

"Ady pontosan tudta, hogy nincs két Magyarország, nem fenntartható külön az urak és a nép világa.".......VISZONT oRBÁN TANULT államelméletet ! :)....ezért tudja ilyen jól kizsékmányolni ( már nem sokáig !) a magyar népet !

konrada 2019.02.14. 10:14:23

@abcd1234:
...avagy: inkább támogat egy inkompetencia-hiányos bukott erőt, amely mindenre nemet mond azon az alapon, hogy a másik azt mondta, akkor is, ha neki egyébként az jobb: csak hogy a másiknak rossz legyen.

;-P
;))

LordAlyr 2019.02.14. 13:41:55

@Jakab.gipsz: A fityesz nem gyűlölködik??? Na abból az anyagból kérek én is, amit te szedsz....

eßemfaßom meg áll 2019.02.15. 08:34:16

@LordAlyr: idézz egy fidesz gyűlölködést.
süti beállítások módosítása