Szabad Ne Feledd

Szabad Ne Feledd

Setét Jenő: a legdurvább rasszizmus, ha úgy tesznek, mintha nem is léteznél

2019. március 15. - Soós Henrietta

dsc04139.JPG

Milyen a romák helyzete Budapesten? Hogyan érvényesülnek a kisebbségi jogok a fővárosban és az országban? Milyen a kormány és ellenzék viszonya a magyar cigánysággal? Hogyan lehet kitörni romaként a mélyszegénységből és a teljes kilátástalanságból? - többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ Sermer Ádám a főpolgármester-jelölti kampányához kapcsolódó #főpolgármester #teérted című beszélgetés-sorozatában, melynek első vendége Setét Jenő roma polgárjogi aktivista, az Idetartozunk Egyesület elnöke volt.

A kérdésekre átfogó válaszokat kaphattunk az On Liberty - A Szabadelvű Gondolkodásért Alapítvány rendezvényén Setét Jenőtől, aki a magyar cigányság egyik legfőbb problémájának a láthatatlanságot és a szalonképes rasszizmust látja. Azt, hogy az aktuális hatalom tudatosan figyelmen kívül hagyja a romakérdést, nem tesz vállalásokat a magyar cigányság helyzetének javításáért. Azt, hogy az állandó kilátástalanság, és kirekesztettség miatt sokszor a romák is cikinek érzik a cigányságukat. Azt, hogy – Setét Jenő szerint - egyetlen párt sem veszi komolyan a cigányság kérdését, kizárólag a választások környékén. Azt, hogy egyetlen önkormányzatban és az Országgyűlésben sincs megválasztott roma képviselő, így a politikai döntéshozatalból is leginkább kimarad a társadalomnak ez a leghátrányosabb csoportja.

53902794_376733269832301_2490719545757532160_n.jpg

A Liberálisok főpolgármester-jelöltje válaszul megjegyezte: a Magyar Liberális Párt mindig is kiemelten foglalkozott a romakérdéssel, illetve más kisebbségi csoportok joghátrányaival. Valóban: Pár hónappal ezelőtt volt csupán az a rendezvény, úgyszintén az Aradi 40-ben, ahol Bősz Anett, a Liberálisok országgyűlési képviselője a jogtudatosság hónapjának lezárásaként beszélgetett a négy legnagyobb magyar kisebbségi csoport – a nők, a romák, a fogyatékkal élők és az LMBTQI-közösség – egy-egy képviselőjével, többek között a most a vendégek között ülő Kállai Szilvia romaügyi referenssel - a szerk. A Liberális párt nyitottságát Setét Jenő is elismerte; mint mondta: Sermer Ádám volt az első politikus, aki meghívta a rendezvényére, és aki konstruktív párbeszédet kezdeményezett a cigánykérdésről. A főpolgármester-jelölt le is szögezte egy érdeklődő kérdésére: amennyiben főpolgármesterré választják, a cigány közösségekkel együttműködve valósítaná meg azt a romaügyi reformcsomagot, amely biztosítaná a szegregáció nélküli oktatás és a kitörés lehetőségét a roma családoknak.

A beszélgetés legfőbb tanulsága talán az volt: a cigányságot sokkal inkább veszélyezteti a szalonképes, mint a nyílt rasszizmus. Setét Jenő arra figyelmeztetett: a bujtatott kirekesztést lényegesen nehezebb felismerni, mint a fegyveres katonai szervezetekkel operáló nyílt rasszizmust, és sokkal nehezebb harcolni is ellene. Az aktivista ebben látja a jelenlegi kormányzás veszélyét, hiszen - ha a Jobbikkal ellentétben nem is tartja szélsőjobboldalinak a Fideszt -, a bujtatott kirekesztés a Fidesz politikájában is felfedezhető.

dsc04134.JPG

Akkor, amikor sorra büntetnek meg romákat olyan szabálysértések miatt, amilyenekért a rendőrség más esetben a füle botját sem mozdítja;  amikor a kormány és/vagy a média összemossa a szociálisan hátrányos helyzetű társadalmi réteget a cigánysággal; amikor ennek következtében  sokan gondolják úgy, hogy a roma családok a nagyobb szociális juttatás megszerzéséért vállalnak több gyereket; amikor egy romákról szóló pozitív újságcikknél a szem elkezdi automatikusan keresni a negatív tartalmat, de akkor is, amikor cigánytelepek százain nincs bevezetve se a víz, se a villany, nincs infrastruktúra, sem hulladékszállítás, sem közvilágítás – nos, akkor a kormánynak ezekre problémákra nincsen kézzel fogható válasza.  Nincs, mert eleve úgy tesz, mintha ezek a gondok nem is léteznének. A fideszes kormányzás ezzel talán a nyílt rasszizmusnál is nagyobb károkat okoz a roma közösségeknek.  Setét Jenő szerint ez ellen kell harcolnia a cigányságnak. Azért, hogy a kormány észrevegye, meghallja és kezelje a roma problémákat. Hogy egyetlen roma se érezhesse cikinek a saját cigányságát.

 dsc04137.JPG

A rendezvényt élőben közvetítettük az On Liberty Facebook-oldalán:

A bejegyzés trackback címe:

https://szabadnefeledd.blog.hu/api/trackback/id/tr5814689558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása