Őszintén bevallom, a polgárok jogtudatosságánál nem tudok elképzelni erősebb féket és ellensúlyt. Pontosan tudom, hogy jogbiztonság és jogegyenlőség nélkül nem létezhet valódi jogállam, de jogtudatosság nélkül ezek hiányát szinte lehetetlen felismerni. 

Nyilván nem véletlen, hogy az Orbán Viktor vezette állampárt mindent megtesz annak érdekében, hogy a választópolgárok figyelme minél nagyobb arányban giccses, dramaturgiailag előkészített, manipulatív populizmussal legyen lekötve. A NER egyetlen építőkövét sem lehetett volna a helyére tenni, ha az otthon főzött pálinka, a világraszóló futball- (leginkább stadion-) sikerek, a turbómagyar antitrianonista nacionalizmus, a Pápával nyíltan szembeforduló, kirekesztésre, és előítéletekre épülő álszent kereszténykedés, a szexuális ragadozó migráncs-hordáktól, Soros Györgytől, vagy épp Brüsszeltől való zsigeri rettegés és gyűlölet helyett a választók azt mérlegelték volna, hogy az állampárt mennyire képes garantálni a jog előtti egyenlőséget, valamint a jogrendszer kiszámíthatóságát.

Tudom, most többen rávágják: sokadrangú kérdés, hogy a nép a jogtudatossággal foglalkozzon, miközben tömegeknek nincs pénze ételre, fűtésre, sokan teljesen kilátástalan élethelyzetben élik életük minden egyes napját, de azt kell mondjam, ez tévedés. Hamarosan elmagyarázom azt is, hogy miért.

A jogegyenlőség nem azt jelenti, hogy ha nekem rendelkezésemre állnak azok a jogok, amelyek a többségnek is, akkor minden rendben van. Ennél sokkal bonyolultabb, és egyben sokkal egyszerűbb is ez a kérdés.

A jog előtti egyenlőség azt jelenti, hogy minden egyes embernek pontosan ugyanolyan jogok kell, hogy járjanak, nemre, korra, vallási nézetre, szexuális hovatartozásra, bőrszínre való tekintet nélkül. Vannak nemzeteken átívelő, úgynevezett alapvető emberi jogok, melyek pusztán már amiatt megilletnek minket a Föld bármely pontján, mert embernek születtünk. A probléma nyilván ott kezdődik, hogy Orbán állampártja még ezeket az alapvető jogokat sem biztosítja minden ember számára. (Ezt most már egy strasbourgi ítélet is kimondja.) Az, hogy a magyar hatóságok több esetben, a határainkhoz érkező embereket a menekültügyi eljárásuk lefolytatása nélkül utasították ki az ország területéről, nem csak az emberi jogok megsértésének minősül, de a mi adóforintjainkból emiatt teljesen jogos büntetést is össze kell dobjunk. Tehát nekünk, adófizetőknek kerül pénzünkbe, hogy a kormány kirekesztő, nacionalista menekültpolitikát folytat pusztán azért, hogy az előítéletes szavazók kedvére tegyen ezzel. Arra most nem térnék ki külön, hogy mindeközben mekkora anyagi károkat okozott szintén nekünk, adófizetőknek a letelepedési kötvény-program, mert annak esetében a jogegyenlőtlenségen, és a jogbiztonság hiányán messze túlnyúlik az a mérhetetlen biztonsági kockázat, amit néhány rajtunk keresztül az Európai Unióba érkező orosz és távol-keleti kötvénytulajdonos (vagy családegyesítésben érintett hozzátartozóik) jelentenek. De ne felejtsük el, hogy végül még az is minden magyar adófizető pénztárcáját vékonyította, hogy néhány kormányközeli politikus és a velük összefonódó ügyvédi irodák offshore számlákra lapátolhatták a kötvényprogramból kiszivattyúzott milliárdokat.

Az is nagyon sok pénzünkbe kerül, hogy a NER korrupcióra épül. Akkor is, ha új hazai tőkefelhalmozásnak, vagy mindent felülíró lojalitásnak becézgetjük. Egy valódi jogállamban a korrupciót minden eszközzel próbálja felszámolni az állam, de egy pártállam nem így működik. Nem véletlen, hogy az állampárt kérdés nélkül tovább passzolja a számlát a polgároknak, ha lebukik. Tiborcz István, Mészáros Lőrinc és néhány másik oligarcha feltőkésítése olyan korrupciós posványon keresztül volt csak kivitelezhető, hogy az Európai Unió a támogatások felhasználási módja miatt több, mint 500 milliárd forintos büntetést szabott ki hazánkra. Természetesen, ezt is mi, adófizetők dobjuk majd össze.

Látható tehát, hogy a jogállamiság hiánya közvetlenül is nagyon sok pénzünkbe kerül, de a pénznél talán még fontosabb problémák is adódnak a NER működéséből…

Kicsit járjuk körbe a jogbiztonság kérdését!

Hogy lehetne jogbiztonságról beszélni egy olyan országban, ahol, amikor a miniszterelnök sorozatos törvénysértést (beszámolási kötelezettség elmulasztása többszöri alkalommal) követ el, akkor visszamenőleges hatállyal módosítanak törvényeket?
Hogy lehetne jogbiztonságról beszélni egy olyan országban, ahol a magánnyugdíj-megtakarításokat egyetlen zsarolással körített tollvonással vették el számtalan polgártól?
Hogy lehetne jogbiztonságról beszélni egy olyan országban, ahol az Állami Számvevőszék (leginkább vámszedőszék…) ellenzéki politikai szervezeteket úgy bírságol meg óriási összegekre, hogy a büntetés kiszabása után nincs semmilyen jogorvoslati lehetőség?
Hogy lehetne jogbiztonságról beszélni egy olyan országban, ahol a NAV vezetője néhány óra alatt állítólagosan át tudja világítani ennek a nagyon fontos és hihetetlenül összetett hivatalnak a teljes működését?

Hogy lehetne jogbiztonságról beszélni egy olyan országban, ahol a miniszterelnök hobbijába szivattyúzott TAO-támogatások elveszítik közpénz-jellegüket?
Hogy lehetne jogbiztonságról beszélni egy olyan országban, ahol kényes ügyekben súlyosan érintett, Fidesz-közeli ügyvédi irodákban, büntetőjogi szempontból kiemelten fontos dokumentumok semmisülnek meg csőtörések és tűzesetek hatására?
Hogy lehetne jogbiztonságról beszélni egy olyan országban, ahol egy kis közértben eladott kifliről azonnali értesítést kap az ellenőrző hatóság, de a milliárdos pénzforgalmat bonyolító NER-oligarchák kaszinói bemondásra adóznak?
Hogy lehetne jogbiztonságról beszélni egy olyan országban, ahol egy fideszes politikus egyfajta kampányfogásként beleszólhat egy kereskedelmi alapon működő benzinkút árszabásába?
Hogy lehetne jogbiztonságról beszélni egy olyan országban, ahol a miniszterelnök néhány százezer forintos vagyont vall be, miközben ő az ország vélhetően leggazdagabb embere?
Hogy lehetne jogbiztonságról beszélni egy olyan országban, ahol kormánypárti politikusok vagyonnyilatkozatában szinte a semmiből bukkannak fel elfelejtett milliárdok, cégek, ingatlanok, vagy ingatlanrészek?
Hogy lehetne jogbiztonságról beszélni egy olyan országban, ahol ellenzéki képviselőket a kormánypárti házelnök nemtetszése esetén akár hónapokra is kitilthatnak a Parlament épületéből?
Hogy lehetne jogbiztonságról beszélni egy olyan országban, ahol az újságírók nem kérdezhetnek, ha pedig mégis kérdeznek, akkor újabb szabályokkal fizikailag eltávolítják őket a hatalom közeléből?
Hogy lehetne jogbiztonságról beszélni egy olyan országban, ahol a Parlament elnöke szerint a fékek és ellensúlyok hülyeségek?
Hogy lehetne jogbiztonságról beszélni egy olyan országban, ahol a súlyos nemzetbiztonsági kockázatokat is felvető Türk Tanács frissen nyíló irodáját teljes körű diplomáciai mentesség fogja védeni?
Hogy lehetne jogbiztonságról beszélni egy olyan országban, ahol egy háború bűnös látogatása kijárási tilalomhoz hasonló teljes jogkorlátozásokat eredményez a főváros lakossága számára?

Hasonló kérdéseket még nyilván hosszasan lehetne sorolni, de talán ennyi témakör után sem igényel már komolyabb magyarázatot, ha azt mondom: sehogy.

Magyarországon jelenleg súlyosan sérül a jogállamiság, és ez a helyzet mindaddig csak súlyosbodni fog, amíg nem lesz kormányváltás.

A jogtudatosságra éppen azért lenne égető szükség, hogy a jelenlegihez hasonlóan működő kormánya soha többé ne lehessen hazánknak. Egy társadalom, melynek tagjai tisztában vannak a jog előtti egyenlőség és a jogbiztonság mindent felülíró fontosságával, sosem hagy uralkodni egyetlen önkényes rendszert sem.

A törvénykezés szintjén jelentkező homofóbia (akkor is, ha állampárti alaptörvény szintjére lett emelve) nem csupán a melegek elleni, hanem a jogegyenlőség elleni súlyos támadás. Roma honfitársaink elleni rendszerszintű diszkrimináció nem csupán a romákkal szemben elkövetett bűn, hanem kerékkötője egy valódi jogállam kialakulásának, és melegágya különböző rasszista bűncselekmények elterjedésének. A nők munkaerőpiacon tapasztalható hátrányos megkülönböztetése ellen éppen a férfiaknak kell a leghangosabban felemelni a szavukat, különben nem lehet valódi változás. Az pedig, hogy a fogyatékkal élőkkel, vagy általánosabban véve a különböző szempontok szerint elesettekkel hogyan bánik a hatalom, nem pusztán jogegyenlőség, de emberség kérdése is.

A társadalmi szintű jogtudatosság nem csupán arra lehet alkalmas, hogy a nép olyan kormányt válasszon, mely nem okoz súlyos anyagi károkat a nemzeti közösség egészének a felelőtlen, önkényes működésével, de lehet az eszköze egy valóban a polgárok érdekeit szolgáló kormány megválasztásának, és folyamatos felügyeletének is. Ki merem jelenteni, hogy a társadalmi szintű jogtudatosság kialakulása lehetne a létező leghatékonyabban működő “fékek és ellensúlyok rendszere”, és ebből fakadóan a kormányváltás egyik leghatékonyabb eszköze is.

Hát ezért tartom kiemelten fontosnak a jogtudatosság ügyét, és ezért tartom nagyon fontos kezdeményezésnek, hogy Bősz Anett, a Parlament egyetlen felvállaltan liberális képviselője újabb alkalommal meghirdette a Jogtudatosság Hónapját. Lassan jöhet majd a Jogtudatosság Éve (az lenne igazán a Családok Éve…), majd ez a gondolkodásmód szépen lassan részévé kell, hogy váljon a magyar társadalmi berendezkedésnek és a közgondolkodásnak is.

Amíg ez nem történik meg, addig meg marad a NER!

Az eredeti cikk a kerekasztal-mp.hu oldalon jelent meg.