Szabad Ne Feledd

Sermer Ádám: Én is csak egy állat vagyok

2019. október 04. - Sermer Ádám

sermer_adam_kutyas.jpg

És te is.

Ma van az állatok világnapja, szóval ezt az apróságot jó lenne, ha minél többen megértenénk - fontos lenne felfogni, hogy számtalan közösség része minden egyes ember! Nekem például fontos, hogy a magyarok közösségéhez is tartozom, de ugyanennyire fontos az is, hogy minden egyes emberrel is egy közösséget alkotok. (És akkor ezzel a rasszizmus, a homofóbia, a nacionalizmus, a fajelmélet és minden más egyéb kirekesztő, előítéletes álláspont létjogosultságát rövidre is zárhatjuk.) Ezek miatt a közösségek miatt tudom értelmezni, hogy az én életem szempontjából is óriási jelentősége van, hogy egy számomra ismeretlen, akár a Föld másik oldalán élő személy mennyire képes felismerni a saját felelősségét a klímakatasztrófában.

Szerencsére napról napra egyre nagyobb divattá válik a környezettudatos gondolkodás attól függetlenül, hogy ki mit gondol Greta Thunbergről, vagy a szüleiről. Örülök ennek a trendnek, mert a környezetvédelem lényege éppen az, hogy mi, emberek felfogjuk végre, hogy a közös életterünkből fakadóan nem csak a családtagjainkkal, a lakóközösségünkkel, barátainkkal, kollégáinkkal, vagy fajtársainkkal, hanem a Földön élő összes egysejtű-, állat-, gomba- és növény- fajjal is egy közösségbe tartozunk. Ezt a nagy, globális közösséget nevezzük egyébként biomasszának. A biomassza egyik leghatékonyabban szaporodó, a változó körülményekhez legjobban alkalmazkodó, környezetére legnagyobb hatást gyakorló faja éppen az emberi faj. Ha bármely más élőlény hasonló képességgel tartaná fenn önmagát, azt súlyosan invazív élősködőnek tekintenénk, de nyilván könnyebb azzal hitegetni magunkat, hogy mi mások vagyunk.

Lehet, sokakat fogok most ezzel elszomorítani, és persze az igaz, hogy sok szempontból mások is vagyunk, de alapvetően az életterünket, a létünket biztosító bolygó szempontjából nem - mi sem vagyunk mások. Két szempont alapján tekinthetjük a fajunkat unikumnak. Egyrészt sokkal veszélyesebbek vagyunk, mint bármi más, másrészt az evolúciós fejlődésünknek köszönhetően már nem csupán az ösztöneink irányítanak, hanem képesek vagyunk döntéseket is hozni. Jókat és rosszakat egyaránt. Döntéshozó képességünk miatt viszont a felelősségünk is óriási lett, hiszen a kezünkben a lehetőség, hogy változtassunk minden más élőlény kilátásain is.

Büszkék lehetünk magunkra, sikerült a fejlődés azon pontjára jutni, hogy a biomassza összes élőlényének az életére közvetlen hatással vagyunk… Emberek és - ezáltal - állatok is vagyunk mindannyian, csak mi, emberek a többi állatnál sokkal veszélyesebbek. Cserébe nem csak rontani, de javítani is tudunk a világon.

Ha mindezt megértjük, akkor nyilván az sem fog már sok további nehézséget okozni, hogy felfogjuk, azok az emberek, akik örömüket lelik más állatok kínzásában, azok végső soron más emberek kínzásában, bántásában is örömöt találnak. Hogy az ilyen típusú civilizálatlan, vagy akár pszichés eredetű agresszió az elkövető esetében ideiglenesen csak más állatfajokra korlátozódik puszta gyávaságból, vagy egyszerű gyakorlatszerzés okán, annak a világon semmi jelentősége nem kellene, hogy legyen.

Minden állatkínzó potenciális, vagy tényleges „emberkínzó” is.

Ennek megfelelően kell megítélni az állatkínzást, és meghatározni annak szankcionálását. Éppen ezért lenne szükséges a büntetési tételek szigorítása egészen addig, amíg visszatartó ereje nem lesz az összes olyan állat (ember) számára, aki más lények kínzásából merít örömöt.

Boldog Állatok Világnapját mindnyájunknak!

Sermer Ádám: Ha a Parlamentben nem gyónnak, akkor miért ott imádkoznak?

Most arra nem térek ki, Soltész Miklós parlamenti performansza micsoda égbekiáltó demonstratív eszköze volt a napokban az úgynevezett politikai pedofíliának. Ennyire gátlástalanul felhasználni több száz gyermeket a politikai marketing jegyében nem hiszem, hogy sok kommentárt igényelne.

A Soltész-show hátterében azonban egy a politikai pedofíliánál még mélyebb és még pusztítóbb probléma rejlik, amiről úgy gondolom, addig kell beszélni, amíg még nem túl késő. Ahogy korábban is jeleztem már (sokak nemtetszését kiváltva ezzel): a Parlament épülete a törvényhozás épülete, és egy felvilágosult társadalom ilyen szimbolikus intézményének a közelében sem lenne helye semmilyen (értsd: nincs kivétel) egyháznak és annak szimbólum-rendszerének.

kereszt_a_parlamenten.jpg

A szekularizációs törekvések évszázadokon keresztül tartó küzdelmek árán tudták szétválasztani az államot az egyháztól. Most a magyar állampárt Orbán Viktor vezérletével azon dolgozik, hogy ezt a felvilágosult, tisztázott rendszert néhány egyszerű lépéssel romba döntse. Több esetben óriási kereszteket aggattak a törvényhozás szentélyére, most pedig a legújabb őrület, hogy több száz gyermeket köteleztek arra, hogy a Parlamentben imádkozzanak lényegében magáért az állampártért, és annak vezetőiért.

Hangsúlyozom, a problémának ahhoz semmi köze, hogy jelenleg éppen melyik vezető, melyik konkrét egyházat próbálja összeforrasztani az állammal és ráerőltetni a saját hitvilágát egy egész társadalomra. Pontosan ugyanennyire felháborítana bármely más vallás esetén is egy a hazámban zajló "antiszekularizációs" folyamat. Egyszerűen az egyházaknak az állam, és így az állami intézmények közelében sincs helye. A toleranciámból fakad, hogy mindenki hitvilágát tiszteletben tartom, támaszkodjon az akár a spagettiszörnyre, a lapos Földre, vagy bármely világvallás tanításaira, mindaddig, amíg azzal másoknak nem árt. Liberálisként tudom, hogy ugyanúgy semmi közöm mások hitéhez, ahogy a szexuális életükhöz sem. Vannak egyházak, melyek konkrét épületeket üzemeltetnek, ahol közösségben lehet gyakorolni az adott vallást, de vannak olyanok is, melyek szerint a hit és annak gyakorlása pusztán az emberben zajlik, így nincs szükség egyházi intézményre - sok verzió létezik, mindenki döntse el, mi áll hozzá a legközelebb. De a Parlament az valami egészen más.

gyerekek_parlament.jpg

A Parlamentben törvényeket kellene hozni annak érdekében, hogy a társadalom szabadon, békében élhessen, így képes legyen a fejlődésre, valamint a hatékony önfenntartásra, és nem pedig imádkozni. A betegek nem fognak meggyógyulni, az öregek nem fognak méltóságot szerezni, a fedél nélküliek nem fognak otthonra lelni, a fiatalok nem fogják megérteni a világot, a levegő nem lesz tisztább, a vállalkozások nem fognak túlélni, a munkanélküliek nem fognak állást találni, de még a forint sem fog többet érni. Ezekhez az ima édes kevés lesz. Azt persze bármikor, őszintén bevallhatja egy adott kormány, hogy jogállami eszközökkel képtelen a negatív gazdasági és társadalmi folyamatok megfékezésére, visszafordítására, és már csak az imában bízik, de magát az imát legyenek szívesek házon kívül letudni.

Érdekes, arra sosem kell felhívni egyetlen kormánypárti politikus figyelmét sem, hogy például ne a Parlamentben gyónjon. Na, az imákat is tartogassák ugyanoda, ahol a bűneiket szokták megvallani! A XXI. században, egy európai uniós tagállamban élünk, szóval nekem mindegy, hogy egy intézményesített helyszínen, vagy otthon, a négy fal között teszik-e ezt, de ne a Parlamentben, és főleg ne gyermekeket felhasználva csinálják!

Sermer Ádám, a Magyar Liberális Párt ügyvivője

 

FOTÓK: MTI

Bősz Anett: Klímaszorongás helyett cselekvési terv

Van nekünk egy köztársasági elnökünk, aki a nemzet egysége helyett a kormány álláspontját képviseli, és soha, semminek nem feküdt keresztbe, legyen szó a demokratikus intézményrendszer és a jogállam rombolásáról, vagy bármely szakpolitikai területről. Van neki egy különleges tulajdonsága. Minden alkalommal, amikor kötelessége lett volna megszólalni, akár az ügyészség függetlenségével, a menekültkérdéssel, az Európai Unióval, vagy csak az egyenlő méltóság hazai érvényesülésével kapcsolatosan, klímavédelmi kérdésekről kezdett el beszélni. Gyakorlatilag a horgászbotja és a földikutyák élőhelyének rombolása mögé bújt, amikor államférfiként viselkedhetett volna, és megmenthette volna a társadalmat attól az elszabadult rombolástól, amit 2010 óta élünk. Most, hogy Áder János a világ közös felelőssége, a Föld természeti értelemben vett fenntarthatósága mellett  tehette volna le a voksát, elővette az „objektív számokat”, és azt mondta: ne tévesszünk mértéket. Kicsi ország, kicsi felelősség. Na igen, kis pénz, kis foci. Csak valahogyan itthon ez máshogy van. Nagy pénz, kis foci. Kis ország, nagy gaztettek.

climate_summit_2019.jpg

Kezdjük az elejéről. A nemzetközi energiapiac árainak alakulása alapján jelenleg kevesebbet fizetnénk a közüzemi számláinkra, ha nem lett volna „rezsicsökkentés”, vagyis hatóságilag meghatározott gáz- és villanyár. Ennél sokkal fontosabb ennek az egésznek az üzenete: az emberek adóforintjaiból fedezett üzeneteken tájékoztatják őket, mennyit spóroltak, ahelyett, hogy arról tájékoztatnák őket, mit tehetnek azért, hogy a felhasználásukat csökkentsék. Utóbbi az oktatás kérdése (nem csak suliban). Nehéz ezt egy olyan országban, amely 40 évnyi diktatúrából szabadult, ahol a rezsidíjak, és az alapvető élelmiszerárak a legszegényebbek pénztárcájára voltak szabva. Ebből sok minden következett, például az is, hogy akár még harminc évvel ezelőtt is úgy hűtötték az emberek a dinnyét a Balaton mellett, hogy beletették a csapba, és ráengedték a hidegvizet.

Az üzenetek, hogy zárjuk el a vizet, amikor szappanozzuk a kezünket, használjunk fogmosópoharat, mosdókesztyűt, ha megtehetjük, vegyünk a csapra szerelhető alkatrészt, ami levegővel dúsítja a kifolyó vizet, így egyszerre kevesebb távozik a vízből, anélkül, hogy ez a felhasználó számára hiányérzetet hozna, nem kerülne többe, mint a „rezsicsökkentés” rettenetes narancsszínű üzenetei felénk, hogy a csodálatos kormánynak köszönhetően mennyi sok pénzt takarítottunk meg.

Régen minden jobb volt?

Voltak generációk, amelyeknek egyértelműek voltak azok a mozdulatok, hogy kapcsoljuk le a villanyt, ha kijövünk egy szobából, öltözzünk fel, amikor jön a hideg, és kizárólag azért kezdjünk el idejében fűteni, hogy a falak átmelegedhessenek a mínuszok előtt: ne tekintsünk a fűtésre úgy, mint ami elintézi, hogy rövidnadrágban és pólóban legyünk otthon, egész évben. A németek sok mindent nem felejtettek el azokból a praktikákból, amiket a mi nagyszüleink is ismertek. A köztévéjük például a téli szellőztetésekre nézve játszik tippeket az esti híradó és az időjárásjelentés közben – nem migránsokkal riogat. Mikor hangzik el itthon, hogy az ablaknyitások (különösen mínusz 10 fok alatti hőmérsékletnél) egyszeriek, rövidek, több ablakosak legyenek, hogy a levegő felfrissüljön bent, de ne hűtse le a lakást, amit aztán többletfűtéssel kell visszapótolni?

Alapvetően nehéz megtalálni azt az „ideális” életmódot és hozzáállást, amivel magunk is tehetünk a Földért, de nem fordulunk át klímaszorongásba – amitől sokan már a gyerekek közt is szenvednek a fejlett világban. Soha semmit nem tudunk megoldani, amikor elhatalmasodik rajtunk a szorongás. Jobb helyette valós pillanatot készíteni a helyzetünkről, és megoldási forgatókönyvet készíteni. Akkor már csak végig kell mennünk a felvázolt úton.

19tudta_drot_langpeti_1.jpgNem tudom, hogy az a kormány, amelyik adófizetők több százmilliárdját fordították népbutító kékplakátokra, mikor fogja megbánni, hogy nem azt üzente rajtuk például: ha szeretnénk ilyen hagyományt ápolni, dézsában kölcsönözzünk karácsonyfát, és vigyük vissza, vagy ültessük el valahol. Ne égessünk avart, komposztáljunk, gyűjtsük szelektíven a hulladékot – fontos: csak a teljesen megtisztított műanyag és fémhulladék gyűjthető szelektíven, a papírnak is teljesen tisztának kell lennie… Nem tudom, ma hány család van itthon összesen, akik a szerves és a meg nem tisztítható háztartási hulladék közt különbséget tesznek, a vegyes szemetesbe csak azt dobják, ami semmilyen módon nem újrahasznosítható. (Valószínűleg köztük is azok száma dominál, akik még a szüleiktől tanulták a hulladékgazdálkodást, jellemzően vidéken, csak nem így hívták, hanem úgy: „kiviszem a maradékot az állatoknak”.)

Ilyen központi üzenetekkel lehetne növelni a vásárlói tudatosságot

Lehet hangsúlyozni a műanyag zacskók használatának mellőzését: papírra vagy anyagra áttérni – ebben sok bolt már segít. Ugyan a honi kiskereskedők „adományszerű” támogatásához ez az ország túl szegény, nem fog fizetni 300 forinttal többet azért, hogy a magyar gazdákat segítse, holott ez a mi zsebünkre megy, még rövidtávon is, a mi GDP-nk növekszik azáltal, ha ezek az emberek sikeresebben, nagyobb profittal és több visszaforgatható bevétellel rendelkeznek. Nyugat-európai társaink ezt már csinálják, hogy a saját gazdáik nagyobb sikerrel maradjanak életben a világpiacon. Ezzel viszont segítenek még valamit: az alapvető élelmiszert közelről kell odaszállítani nekik – ami kevesebb üzemanyagot és rövidebb értékláncot jelent.  Az olyan termékek, mint a tej, a tojás, a kenyér, a zöldség, a gyümölcs, jellemző termékek, amik fogyasztásában el lehet helyezni a tudatosságot – a középosztály már nyitott rá, és ez egy jó folyamat.

Ami a multikat illeti – és itt még mindig nem áll meg a kormány kék plakátok helyetti cselekvési kötelezettsége

Lehet úgy dönteni, hogy az élelmiszerüzletek száműzik az egyszerhasználatos műanyag zacskókat, csomagolásokat a polcaikról, pénztáraik mellől. Ha kizárólag papír és vászonszatyor kapható (még lebomló műanyag sem!), akkor az emberek hozni fognak magukkal, vagy ezt veszik meg. Lehet azoknál a termékeknél alkalmazni többször használható, elmosható műanyag dobozokat, amiket hentes, vagy más pultból árulnak: hús, sajt, egyéb hidegkonyhás dolog – házi sajtok, olívabogyó, kaszinótojás, magvak, krémek…

Ezeknél a termékeknél elkerülhetetlen a csomagolás, de ha a vásárlók tudják, hogy mondjuk, adott esetben egy 800 forintos termék mellé kell majd 300 forintért dobozt vásárolniuk, mert nincs más választás. Itt jön képbe a szabályozás fontossága: senkinek sem szabad engedni, hogy eldobható szatyorban vagy műanyagban adjon ilyen terméket, akkor otthon el fogják mosni, és vissza fogják hozni, pont, mint gyerekkorunkban a tojástartót, vagy a tejesüveget.

A szabályozáshoz tartozik még, hogy be kell vezetni a visszaváltható üvegeket, és megszüntetni egyszerhasználatos műanyagpalackokat. Ugyanez igaz arra, hogy a boltok felelőssége megszüntetni a műanyag zacskók használatát a gyümölcs/zöldségpultoknál. Itt célszerű papírzacskót használni, vagy kikészíteni megvásárolható vászonszatyrot. Ha még a papírzacskót is megfizettetnék az emberekkel, mindenki vinne magával valamit, amibe bele tudja tenni a gyümölcsöt.

Számos más lépés is van, amit az emberek a környezetükért tehetnek

A mosogatógéppel történő mosogatás kevesebb vizet visz, mint a kézzel történő mosogatás – mivel amúgy is vannak pályázatok, amivel régi háztartási gépeket energiatakarékosra lehet cserélni, ezt meg lehet hirdetni mosogatógépekkel is. Amennyiben az önrész csekély, bekapcsolhatók ebbe a projektbe a szegényebb társadalmi rétegek – sőt, sávosan eltolt, majd bizonyos jövedelmi szint felett meg sem pályázható támogatási összegekkel azt is el lehet érni, hogy az emberek pénztárcájának mérete csak kis hatást gyakoroljon arra: képesek-e környezettudatosak lenni.

Szintúgy döntés és kompromisszum kérdése például környezetvédelmi előírásokat húzni a 70.000 főnél népesebb városok belvárosába behajtó autók elé – ez ma 11 városunkat érintené. Berlin régen kitiltotta a túl sok káros anyagot kibocsátó autót a tágabb értelemben vett belvároson kívülre. Az egyetlen európai főváros lett, ahol nincsen szmog, bár nagyon sokat segít nekik a szél ebben, de intézkedések nélkül ez nem lenne. További értelmes lépés lehetne, hogy az elektromos autók parkolási díjmentessége mellett a hibrid autók parkolási díjának csökkentése. A közösségi autóhasználat nagyon jó, de csak akkor, ha a város teljes területén vannak cellák, ahol le lehet tenni az autót, sőt, fontos lenne, ha az agglomerációban is lenne néhány város, amelyeket bekapcsolnának a hálózatba, 1-1 cellával, a központokban.

Ezeket mind elmondhatta volna ma Áder János. No meg azt: feloldják azt a 2011 óta hatályos rendeletet, melynek alapján ma lehetetlen szélerőművet létesíteni az országban. Az utolsók egy 2008-as tenderek nyomán épültek, és pont, mire a világ nagy részén már megújuló energiaforrásokból táplálkozik majd az energiapiac, a mi nagy szélkerekeink akkor öregszenek ki végleg a piacról – átlagos élettartamuk 25 év. Lehetett volna még arról beszélni, hogy a háztartások energiakorszerűsítésének segítése továbbra is stratégiai cél, mint ahogyan az is, hogy a tűzifa támogatást ne számolja bele a magyar állam a megújuló energiaforrások állami támogatása közé – mert hosszú távon ez visszaüt.

Én az a korosztály vagyok, akik nem voltak még a Földön, amikor a négyes reaktor felrobbant Csernobilban, de megérintett „Csernobil ajándéka”. Az, amit nem csak Pripjaty városa, hanem az egész világ megkapott. Hogy bárhogyan is próbálják elhazudni, elbarikádozni, megmásítani… az igazság mindig ott van. És utolér minket. Bármi lesz is. Különösen így van ez a természettel. Adam Smith úgy tartotta: „a gazdaság a természet nyelvén beszél az emberhez”. Ideje, hogy az ember is elkezdjen a természet nyelvén beszélni a gazdasághoz. Mert nem csak „B bolygó” nem létezik – ahogyan azt ma divatos mondani –, de második lehetőségünk sem.

 

Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt országgyűlési képviselője

Bősz Anett: "Sosem voltak senkik III." - Újabb gondolatok a röszkei tranzitzónáról

tranzitzona.jpeg

Feltűnt nekem Röszkén valami, ami eddig még nem. Ahogy halad velünk előre az idő, és egyre gyakoribbak a tranzitzóna-látogatásaink, úgy bomlik ki egyre több részlet a szögesdrótok között, úgy lesznek egyszerre csak ismeretlen ismerősök az ott tartózkodók, és úgy mozgatja meg egyre jobban a kreativitásomat a feladat: valahogyan emberségesebb körülményeket kellene teremteni a zóna lakóinak. A jelenlegi ötlet, hogy fákat telepítsünk a kerítések közé, megvalósíthatónak tűnik.

Nem kívánom azt a látszatot kelteni, hogy az intézmény vezetői – lehetőségeikhez mérten – ne akarnának jól bánni a menedékkérőkkel, mert minden alkalommal jelét adják, hogy a keretrendszer, melyben mozognak, szűk ugyan, de ők azon belül megtesznek minden tőlük telhetőt, legyen szó orvosi ellátásról, étkeztetésről vagy akár szabadidős tevékenység szervezéséről. A hiba a központnál keletkezik, ezt egyhamar felszámolni aligha lehet. Sajnos a tranzitzóna a kormány számára azt szolgálja, hogy ha kellő ideig váratnak menedékkérőket ilyen körülmények közt, akkor talán megunják, és önként állnak el szándékuktól, hogy az Unióban keressenek menedéket.

Arról szeretnék most mesélni, ami bent történik, és arról, hogy talán egy új kezdeményezés javíthat egy picit az életminőségükön, már ha találunk olyan civil szervezetet, amely kész előnevelt fákat adományozni a zónának.

Többen azt mondják: nem azért vannak úton 3-4 éve, hogy most fél éve börtönben legyenek. Sok szívszorító történet van, annak a családnak a története egy közülük, amelynek feje Afganisztánban a magyar csapatok mellett teljesített szolgálatot, tolmácsként. Azért jött Magyarországra, amikor menekült, mert jó emlékeket őrzött a magyarokról. Most hat hónapja szögesdrótok közt, szemernyi természetes árnyék nélkül tartja őt a Magyar Állam, igen szerény élelmezés és orvosi ellátás mellett.

Amikor a nyár közepén Röszkén jártunk, még csak annyi tűnt fel, hogy egyre könnyebben kommunikálnak velünk ezek az emberek. Mesélnek az aggodalmaikról, egészségügyi problémáikról (hiszen azok vannak bőven – de erről majd később), vagy akár a családjuk szétszakadásáról. Olyan emberekben bíztak meg személyünkben, akiket korábban sosem láttak.

Nem elhanyagolható tény: más országokban arról szólt a fáma, hogy most olyan emberek kérik a segítségünket, akiket sosem fogunk látni, nekünk mégis cselekednünk kell. Nálunk pedig az volt az ukáz: mindenkit gyűlölni kell, aki idejön. Innen származik a tranzitzóna ötlete. Itt kell megmutatni a magyaroknak, hogy akik jöttek, szögesdrótok közé való, ápolatlan és kulturálatlan emberek, holott ez nem igaz.

dan_rendor_menekult_kislany.jpg

 „Testről és lélekről”

Az ember nem pusztán test, amelyet etetni és elszállásolni kell, hanem lélek, gondolat, érzelmek, álmok, vágyak, tervek, aggodalom, hogy mi lesz a kicsikkel, remény, hogy minden jelenlegi rossz ellenére, a jövőben biztosítható számukra egy teljes, boldog élet. Itt tengeti életét egy menekülés közben született kislány. Nincs még két éves. Több nyelven formálja az első szavait.

Ismerünk egy menekülttáborból érkező bosnyák kislányt. Svédország valaha volt legfiatalabb minisztere lett 2014-ben. Ő az, Aida Hadžialić-nak hívják. 

aida-hadzialic-d42b63ee-6915-41ca-aeda-35bcb1c936a-resize-750.jpegDe ehhez túl kellett élni. Előbb-utóbb békés zónába kellett érkezni. Olyan emberek közt felnőnie végre, ahol élt számára az egyenlő méltóság és egyenlő bánásmód elve. Az ő mérhetetlen munkája ezek nélkül nem lett volna elég. Szeretném azt mondani, hogy ez a kislány, aki már most angol szavakat használ, megérteti magát más népek menekültjeivel is, valami hasonló sors elé néz, és talán nem is lesznek tudatos emlékei a tranzitzónából, de ehhez mindennek jól kell alakulnia körülötte. Jelenleg két útra van esélye: bebocsátást nyer hazánkba, és megkülönböztetések erdejében éli mindennapjait, vagy visszatoloncolják Afganisztánba, ahonnan évekkel ezelőtt indultak el a szülei, és ahol valószínűleg nem várja őket semmi abból, ami egykor az övék volt.

Aki itt van, jó, aki már tovább állt, rossz?

A lakók ezen felül elmondták azt is, hogy higgyük el: a kerítésen át történő határsértés rendkívül veszélyes. Azt mondják: leginkább azok nem vállalták, akik „jó emberek” – így fogalmaztak. Akik felelősséget éreztek a gyerekeik és más hozzátartozóik iránt. Emiatt kopogtattak be azon az ajtón, ahonnan egyenes út vezetett a forró konténerek és a köztük tátongó, murvával leszórt, kietlen udvar világába, ahol nehéz egészségesnek maradni. Nem kívánom letesztelni az állítást, de ezzel voltaképp azt mondják: aki becsületes akart lenni Magyarországgal szemben, az itt rekedt, a többiek talán már új életet kezdtek Nyugat-Európában.

kerites_1.jpg

Mentális és egyéb súlyos betegségek a kerítések közt

Júliusban beszámoltunk az agytumoros kislányról, akit hosszú idő után engedtek el Vámosszabadiba, de nem ő volt az egyedüli, aki segítségre szorul. Ő bezárva várta a halált. Menthetetlen. Az úton diagnosztizálták a betegségét.

Szakértők arról is beszéltek, hogy sok ideérkező a tranzitzónában omlott össze, mert úgy gondolta: az Európai Unió a szabadság és a szolidaritás közössége, emberségesen bánik majd velük, még ha először szegények lesznek is, és mindent elölről kell kezdeniük. (Megjegyzem, nem tudom, melyik magyar családapa tudná azt mondani egy négy éve tartó út után: még mindig vannak tartalékaik, kitartanak, nem adják föl.) Ilyen helyzetből érkeznek, felélve minden vagyonukat, amijük valaha volt, és nekivágva az ismeretlennek. A szakemberek azt mondják: ebbe az útba szinte mindent belekalkulálnak, akik nekivágnak. A fogva tartást, az akár több száz kilométeres gyaloglást, a reménytelenséget, az életveszélyt, de amikor az elme úgy hiszi: megérkezett, és ennek ellenére embertelenség fogadja őt, akkor összecsuklik.

Az egyik fiatal nő rendszeresen szenved olyan mértékű rohamoktól, amikben úgy érzi, mindenki meg akarja őt ölni, ő pedig tehetetlenül fekszik a földön, minden izma feszült állapotban – négyen szoktak neki segíteni. Egy négygyermekes anyuka arról mesél: ő epilepsziás. Időnként jönnek a rohamai, ilyenkor két hétig fekszik utána, nem tudja ellátni a gyerekeit.

Mindezek ellenére élni kell, nem csak létezni

Egy derűs, angolul alig beszélő család invitál minket a szobájukba. Épp nagytakarítás van. A kamaszok tökéletes angolsággal panaszolják – és hevesen mutogatnak a gumikesztyűben – „igen, takarítunk, és ő nem akar nekünk ajándékot adni érte” – mutatnak megvetően az édesanyjukra. Mintha csak bármelyik otthonban lennénk, ahol a házimunkára befogott gyerekek méltatlankodnak. A másik családban eközben a felnőtt nők takarítanak. Nem is tudom, hogy csinálták: egy szösz nem maradt a szőnyegeiken, miután felsöpörték. Valamiből sikeresen eszkábáltak bébinyugágyat: ez hintázik az egyik emeletes ágyon, benne egy tündéri féléves.

Az egykor jó szolgálatot tett röplabdaháló leszakadva. Sok labdát rúgtak/dobtak fel a szögesdrótokig. Ha le is szedhetnék őket, azok már rég leeresztettek. Talán ez a kép mutatja legjobban a helyzet abszurditását.

tompaijatszoter-e1503003029714.jpg

Nem a határvédelemmel van a baj

A határvédelem nagyon helyes, főképp, hogy schengeni kapuőrök lettünk. A gond ott van – és ez minden nagy intézményrendszeren meglátszik hazánkban –, hogy Orbán Viktorra nézve nem egy sikeres határőrt vagy Európát megvédő „hőst” látunk, hanem az embertelenség kormányának fejét. Azt a miniszterelnököt, aki hagyja, hogy Európa ma egy szégyenfolttal kezdődjön. A kirekesztő nacionalizmus és a félelemkeltés teremtette torzszülöttel. Ezekkel a tranzitzónákkal. Nincsenek illúzióim. Tudom, hogy néznek ki hotspotok, láttam már menekülttábort is. A kérdés az: kinek jutott eszébe, hogy egy alapvetően dús növényzettel rendelkező helyen olyan murvát szórjon le mindenhová, ami mellett még a gaznak sincs esélye?

Ez az, ami nem magyarázható. No meg a napi háromórás iskola, mintha falusi tanítóval üzemelne, aki maximum ha tízéves korig le tudja kötni a gyerekeket. Már ha éppen nincs akkora hőség nyáron, hogy a piciket is csak hajnalban nyomja el az álom, mert ilyenkor ők nem tudnak odaérni időben az „iskolába”. Marad helyette az elvesztegetett idő, a cseberből vederbe zuhanó családok, a túlnyomó többségében depresszióval küzdő, és érdemi pszichológiai segítséget nem kapó szülők.

És mindez miért? Azért, mert a magyaroknak sem sikerült megfelelő ellátórendszereket, intézményrendszereket teremteni. Mert most szinte bárki, aki olvassa ezt a cikket, azt mondhatná: „az én gyerekemnek sem biztosítanak megfelelő iskolát”, vagy azt: „annyit keresek, amiből éppen eltartom a családom, nagyon örülnék, ha az állam nekem is hozna napi háromszor élelmet, műanyag dobozban”. És nem tudnék vitatkozni azzal az érvvel sem, hogy elég csak felszállni egy reggeli Volán buszra, vagy egy metróra Budapesten, hogy kiderüljön: a felnőtt lakosság jelentős hányada hazánkban is depresszióval küzd.

Miért érdekelné itt pont néhány tranzitzónában rekedt ember problémája a honpolgárt? – kérdezik tőlem sokan. Egy gond van ezzel. Ha így gondoljuk: sosem tudunk emberséggel tenni a kormány embertelensége ellen.

19tudta_drot_langpeti.jpga kép forrása: drót.eu

Bősz Anett: Emberiesség elleni bűntett zajlik a magyar kórházakban

surgossegi.pngMondhatnám azt: ez a kormány nem érti az emberi méltóság fontosságát. Orbán Viktor, kormánya és annak helyi helytartói azonban számos esetben bizonyították már, hogy álláspontjuk szerint, az egyes társadalmi csoportok „védelme” kizárólag más csoportok kirekesztésének árán valósulhat meg. Ismerjük azt a történelmi kort, amelyben ez a gondolat fogant. A nyugati szövetségi rendszer nem kért belőle, és garanciákat teremtett arra, hogy az európai társadalomszervezésbe soha nem tér vissza ez a szemlélet.

Számos alkalommal bizonyosodott be, hogy a pedagógusok, óvodapedagógusok, ápolók, orvosok nem számítanak. Nem számítanak a szülők, a szülőnők, a megszületett gyermekek, a fogyatékossággal élők, azok, akik nem házasságban élnek, azok, akik egyedül nevelnek gyermeket, de azok sem, akik nem a Fidesz felé húznak a választásokon. (Így kell demokrácia helyett két és félmillió rendszer-kedvezményezett szavazatából bebiztosítani a hosszú távú, vastag parlamenti többséget – de ez egy másik írás témája.)

A kórkép általános: a NER-ben nem érték az ember. Nem érték a teljesítmény. A család és egyéb, gyakorta hangoztatott frázisok pusztán jelszavak szintjén fontosak a kormány és kiszolgálói számára. Orbánék néhány dolgot emeltek minden fölé. Az általuk legritkább esetben követett keresztényi értékrendet. A problémák megoldása helyett, a tények elferdítését, és a szókimondók megfélemlítését. A folytonos moralizálást, miközben tudjuk, hogy az OLAF-jelentés alapján a legtöbb EU-s pénz hazánkban tűnt el céltalanul, és úgy, hogy szinte minden ügyben bebizonyosodik: olyan emberek vertek a társadalom gyerekeinek nyakába kötelező erkölcstant, akik hírből hallottak csak a valódi erkölcsösségről. Olyan emberek próbálnak idén ősszel morális alapokra helyezni kampányt, ahol már nagyon rég megbomlott a rendszerszintű moralitás.

Ha a kórházainkra nézünk, már csak morális alapon is kötelesség volna tenni azonnal azért, hogy az orvosoknak, ápolóknak ne kelljen penészes, hiányos vakolatú szobákban nyugovóra hajtani a fejüket, amikor az ügyeletben lehetőség van egy kis megpihenésre. De nem számítanak. Azok a szakmák nem számítanak, ahol a hivatástudat a méltatlan körülmények közt is viszi előre az embert. Viszi, mert erre esküdött fel. Viszi, mert így álmodta meg önmagát. Fogni a haldokló kezét, megküzdeni az utolsó ampulláért, ha elfogyott a készlet, tartani a legapróbbak fejét és a lelket a családban, hogy láttak ők már sokkal kisebb babát is, aki ma élsportoló.

Ez nem folytatható vég nélkül. Az oktatás, a szociális ellátórendszerek és az egészségügy olyan rendszerek, hogy az ott szolgálatot teljesítők azt is vállalják, hogy rosszabbul élnek, mint a magánszektorban dolgozók. De az, hogy bizonyos kórházakban gyakorlatilag hajléktalanszállókhoz hasonló hálóhely és hó végére bizonyosan elfogyó jövedelem legyen a fizetség azért, hogy még tartják a vállukon az összeomlóban lévő egészségügyet, méltatlan és elkeserítő.

A nürnbergi pereket megelőzően komoly fejtörést okozott, hogy hogyan kell eljárni a nemzetközi bíróságnak abban az esetben, ha egy állam nem az ellenséges hatalom katonáival, hanem saját polgáraival szemben követ el erőszakot. Elég megnézni, mi történt 2017 októberében. Egy férfi vért hányt, a fájdalomtól ordítva, a sürgősségi osztályon halt meg. Csak a takarítót küldték oda. Ha feltakarítják, úgy már minden bizonnyal nem zavar senkit, hogy egy ember testnedvei a földön voltak. És az sem, hogy más is járhatott volna így. Tudom: menthetetlen volt. Kórházi közlemény van róla. Ez rendkívül szomorú, és ilyenkor csak azt tudjuk mondani a családnak – ha már közünk lett ehhez az egészhez –, hogy osztozunk a gyászukban, és legyenek erősek. De itt menthetetlen volt ezen az apán kívül valami más is. Az ő méltósága. És mindenkié, aki akkor vagy bármikor máskor ennek a sürgősségi osztálynak a várójában tartózkodott. Köztük a férfi lányáé, aki végignézte az apja szenvedéseit, és fogadta a takarítónő utasításait, hová dobhatja ki a vért, amivel négy zacskó telt meg.

Nem az a kérdés, hogy valaki, aki vért hány, menthető-e. Ez a család fájdalmát szaporítja. Nem tudjuk eldönteni, és nekem nem is tisztem. Itt, egy budapesti kórházban, senkit sem érdekelt egy fájdalomtól ordító, halál előtt álló ember. Nem volt egy ember abban a kórházban, aki injekcióval érkezett volna hozzá – csillapítandó a fájdalmát –, lefektette volna egy hordágyra, és elvitette volna egy olyan szobába, ahol feltehetően ugyanúgy érte volna a halál. Ez nem szakmai kérdés. Etikai kérdés. Azt gondolom, ha a vasfüggönyön túli világban történik ez, még jogi értelemben is bűnnek minősülne, amit ez ellen az ember ellen elkövettek. Itthon marad a keserűség, és a biztos tudat, hogy az utolsó óráit emberhez méltatlan körülmények közt végigszenvedő ellen minimum morális értelemben bűnt követtek el. Az veszett el, amiről a gyógyítás végső soron szól. Az emberiesség.

Olyan gyönyörűen le lehet fényképezni azokat a felújított vidéki kórházakat, meg azokat a „családbarát szülészeteket”, a „családok évében”, de mire megyünk vele? A véres valóság – és a fenti esetben ez valóban a véres valóság volt – az, hogy ebben az országban egységnyi idő alatt többen halnak meg kórházi fertőzésben, mint közúti balesetben. No meg az: a szülőnőtől kezdve, a koraszülött babán át, a hosszú sorokban várakozó daganatos betegekig mindenki, aki csak találkozik a magyar egészségüggyel, rémítő történeteket hoz el onnan. A szóbeli erőszaktól kezdve, a nemtörődömségen át, a „családi programig”, amely arról szól, hogy a kórházban fertőzést kapott apjukat saját kezűleg menthessék meg, és fertőtlenítsék ki a kórtermet, mert az intézmény nem volt erre képes, és így a könyökműtétre érkezett, életerős, ötgyermekes férfi kis híján hullazsákban távozott a helyszínről.

Ez a kormány sokszor használja a „haza” és a „nemzet” kifejezéseket. De az igazság mégiscsak ott áll egy társadalmi adakozásból felújított turistaház oldalában állított emléktáblán: „Ahogy egymással bánunk, az a hazánk.” Kérdés, hogy az a kormány, amelynek intézkedései és tétlenkedései idáig, az embertelen bánásmódig és a tömeges idő előtti elhalálozásig vezettek, vajon hol határozza meg a saját hazáját. Mert hogy gyáva népnek nincs hazája, ezt tudjuk. De hol a hazája valakiknek, akik gyávává tettek egy társadalmat, és elhitették széles tömegekkel, hogy amikor a másik a halála előtt ordít a fájdalomtól, és vérbe fagyva hal meg egy kórházi folyosón, akkor még csak fel sem kell kapni a fejünket?

ahogy_egymassal_banunk_az_a_hazank.jpgMert hogy pénz van. Szuperkórházra, felújításra, ahol a helyi jelölt szeretne fürödni a nemzeti szalag átvágásakor a népszerűségben. Kérdés, hogy szándék mire van. Emberségre és a méltóság helyreállítására aligha.

 

"A Fidesz-kormány súlyosan antiszemita eszméket képvisel"

Sermer Ádám nyílt levele Rétvári Bencének

retvari-adam.jpgTisztelt Államtitkár Úr!

Tisztelt Rétvári Bence!

 

Mindenekelőtt tisztázzuk: Magyarország sorsa akkor fog ismét virágozni, ha egy magyar kormány majd nem csupán büszke, de legalább annyira felvilágosult, emberséges és toleráns magyarokat próbál majd nevelni.

Mélyen felháborított a hír, miszerint Ön nem csupán jelenlétével, de válogatott megnyilvánulásokkal is megkísérelte rehabilitálni Kornis Gyula emlékét a róla készült, Vácon felállított köztéri szobor avató ünnepségén.

Ön azt állította Kornis Gyuláról, hogy “szimbóluma annak, ami a keresztény hit és a nemzeti büszkeség”. Én magam nem tudnám általános érvényűen megmondani, hogy mi lehet szimbóluma mindannak, amiről beszélt, de abban egészen biztos vagyok, hogy semmiképp sem lehet egy súlyosan antiszemita politikus – aki minden erejével azon dolgozott, hogy a holokauszt borzalmait előkészítse, és a majdani mészárlásokat gördülékennyé, valamint a társadalom többségi része számára is elfogadhatóvá tegye – jelképe semminek sem, ami előremutató. A keresztény hitet és a nemzeti büszkeséget nem szimbolizálhatja egy olyan személy, aki a magyar értelmiséget “hungarizálni” akarta az általa vélt “eljudaizálódás” ellen, vagy aki a zsidóságra a magyarság szellemét megrontó, külön fajként tekintett.

Ön azt mondta, hogy  a gyarapodó jövőhöz vezető első szükséges lépés, hogy a diákoknak “bemutatjuk a magyarság történetének ilyen szakaszait, nagy teljesítményeit.” Valóban jó lenne, ha a jövő magyar generációi tisztában lennének azzal, hogy a második világháború borzalmai, és annak magyar vetülete pontosan hogyan is nézett ki. Éppen ezért gyomorforgató például a súlyosan történelemhamisító Szabadság téri emlékmű is, mely a magyar nyilasok, a magyar csendőrök, a magyar korai zsidótörvények, az ártatlan honfitársaikat tudatlanságból, vagy nyereségvágyból feljelentő és elhurcoltató magyarok felelősségét próbálja semmissé tenni, azt hazudva, hogy minden magyar áldozat csupán a német birodalom áldozata volt. A nagy teljesítményt gondolom arra érti, hogy micsoda hatékonysággal tudta Magyarország másokkal elpusztíttatni, vagy saját kezűleg kiirtani a magyar zsidó lakosság nagy részét. Elvégre 825 ezer zsidó magyar közül 569 ezret eltörölni a föld színéről nem kis teljesítmény – majdnem 70%-os hatékonyság. Ez valóban teljesítmény volt, mely pusztán a német birodalom bármilyen erőfeszítése esetén sem lett volna lehetséges, súlyos magyar felelősség nélkül. Kornis Gyula ehhez a kimagasló hatékonysághoz valóban nagyon sokat hozzátett. Ezért köztéri szobrot állítani neki viszont felháborító, és elkeserítő.

Utoljára az Ön által hangoztatott teljesen idejétmúlt, kizárólag hatósági elrettentésre épülő drogstratégiai tévképzetek miatt írtam Önnek nyílt levelet. Arra azóta sem reagált semmit, viszont látva a kormányzati hozzáállást, egyértelművé vált számomra, hogy nem felvilágosításra szoruló tévedések, vagy akaratlan kommunikációs hibák rejlenek a háttérben, hanem Ön egy tudatosan felelőtlen politikai gépezet része, aminek esze ágában sincs a racionalitáshoz igazodni.

Tanulva korábbi tapasztalataimból most nem kérdezek Öntől semmit, nem kérek Öntől semmit, csak jelzem, hogy amihez az arcát, nevét adta Vácon, az vállalhatatlan, embertelen és meggyalázza 600 000 ártatlan magyar áldozat emlékét. Hogy ez Önnek problémát jelent-e, azt nem tudhatom, de nem is hiszem, hogy lenne jelentősége. Az viszont fontos, hogy mindenki emlékezzen majd, hogy Ön és az Ön mögött álló Fidesz-kormány, Orbán Viktor vezérletével súlyosan antiszemita, minden 21. századi demokrata számára vállalhatatlan eszméket képvisel, amikor gőzerővel dolgozik a Horthy-korszak rehabilitációján. Hogy ez éppen történelemkönyvek önkényes átírásával, intézetek, múzeumok létrehozásával, közterületek visszarendezésével, szobrok állításával, vagy hazug kommunikációs panelek puffogtatásával történik, az szintén részletkérdés, a történelem szemétdombján majd nem lesz jelentősége.

 

Sermer Ádám

a Magyar Liberális Párt ügyvivője

Chladek Tibor: Egy szál bikinit hoztam el az útra

Ha Magyarországon egy kereskedelmi üzletlánc - még ha jellemzően kelet-európai módon, tehát szánalmasan gagyi színvonalon is - fürdőruhás nőkkel kívánja eladni termékeit, a honi közélet erkölcscsőszeinek barométere menten kiakad, mint például a CBA legutóbbi reklámja miatt. Bezzeg arra, hogy a kormány családpolitikája a nők társadalmi szerepét a szülésre redukálja, csak néma közöny és üres hallgatás a válasz, a kiváltságos kevesek pedig alázatos némasággal állnak sorba babaváró hitelért.
cba.png
„A szexualitást hagyjuk meg a hanyatló nyugat ópiumának"- szólt Virág elvtárs Gogolák elvtársnőre Bacsó Péter örök érvényű Tanú c. filmjében annak kurtának vélt szoknyája miatt. Ezzel az államszocialista rendszer prüdériáját hűen tükröző filmes jelenettel tökéletesen leírhatjuk a Kádár-rendszer kései kisöccsének, az Orbán-rendszernek a világlátását is. A kóla maradjon meg a léha imperialista fiatalok bűnös bódító italának, a homoszexuálisok szégyelljék össze magukat puszta létezésük miatt - azt is lehetőleg csak otthon, a négy fal között. Meztelenkedést nem tűrünk meg a tévében, inkább tessék szépen nekilátni a gyermekgyártásnak, hiszen már a Ratkó-korszak óta megtanulhattuk volna: „lánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség!".

Ez a rendszer úgy tekint a magyar asszonyokra, mint egy egykori gondos falusi TSZ agronómus a tenyészkocákra: a harmadik kisfröccs után, párás tekintettel simogatva az anyaállatok hátát vágyakozik a bőséges számú fialásra. Bár a kormány a természetes népességfogyás és a kivándorlás miatt is egyre apadó lakosságszám mellett sem tud polgárainak élhető életet, elfogadható szintű közszolgáltatásokat nyújtani, mégis érthetetlen módon a népesség gyarapítására törekedne. Beteg gondolkodásmód ez, amely a megszülető gyermekek számának exponenciális növekedését tekinti sikeressége fokmérőjének. Mintha a gyermekvállalás nem egy férfi és egy nő: az édesapa és az édesanya legszemélyesebb magánügye hanem közügy volna, minta az állampolgárok mennyisége előrébb való volna az állampolgárok által élt élet minőségénél, mintha az egyén jóléte és boldogulása szempontjából az égvilágon bármi jelentősége volna annak, hogy mennyi magyar gyerek születik.

A kormány eszményképe az „élethosszig tartó tanulás" mintájára az „élethosszig tartó szülés" állapotában létező, szigorúan heteroszexuális és monogám párkapcsolatban, törvényes házasságban élő fehér és keresztény nagybetűs Magyar Asszony, aki teljesíti a nemzet nagypapája, Kövér doktor által közzétett terv szerinti elvárt darabszámot a gyermekek és az unokák tekintetében; a gyermekágyban töltött időszakokon kívül állig begombolt blúzban jár vasárnapi misére, és kellőképpen felháborodik azon, hogy bájos fiatal lányok bikiniben mernek strandra menni, horribile dictu: reklámban is szerepelnek ebben a szexista öltözékben - pedig hordhatnának kötelező jelleggel teljes testfelületet elfedő ruházatot is, mint például Iránban és Szaúd-Arábiában, és más olyan iszlám országokban, amelyeket még nem fertőzött meg a hanyatló nyugat dekadens szabadossága.

Ténykérdés, hogy Magyarország a nők egyenjogúsága terén is fájdalmasan el van maradva a szabad nyugati világtól. Ez azonban a legkevésbé sem a bájaikat fürdőruhába bújva önként reklámokban mutogató csinos lányok miatt van így. A valódi ok az, hogy ma egy azonos munkakörben dolgozó férfi és nő közül utóbbi ugyanazért a munkáért jellemzően alacsonyabb bért kap. Oka az is, hogy a kormány szótlanul tűri a nők ellen elkövetett családon belüli erőszakot, hiszen mai napig nem volt hajlandó ratifikálni a nők elleni erőszakkal szembeni fellépést állami feladatként deklaráló isztambuli nyilatkozatot. Legfőbb oka pedig az, hogy az Orbán-rendszer népességnövekedésből szőtt delíriumos álmokat építő vezetői a társadalom nőtagjait vágyakkal, álmokkal, érzésekkel teli, szabad akarattal rendelkező állampolgárokból tenyésztési célból tartott anyanyulak szintjére degradálják családpolitikájuk révén.

 

Chladek Tibor

Amikor a farok csóválja a kutyát, avagy merre tovább Békéscsaba...

Mi a helyzet vidéken, avagy vég nélküli vergődés a végeken?

Békéscsabán jelen pillanatban az ellenzéki pártok minimum két részre szakadtak, erről értesülhettett mindenki, aki figyeli a napi politikát, pláne a vidékit. Mi történik a Viharsarokban illetve általában a fővárostól távoli városokban?

Az elmúlt 9 évben az ellenzéki pártok egy része megszűnt, ami nem szűnt meg, az a megszűnés szélén imbolyog. Ennek az okait – nem a mélyebb társadalmi folyamatokat –, pár pontban igyekszem összefoglalni.

1. Az önkormányzatok és az állam Fidesz általi uralása odavezetett, hogy a parlamenti támogatásokon (értsd pénz) túl érdemi támogatása nincs az ellenzéknek. Így sem irodákat, sem saját véleményvezéreket nem tudnak megfinanszírozni, akik a pártok közösségeit megszerveznék, vezetnék.

2. Az első pontból az is következik, hogy ha nincs aki szervezze a közösségeket, a pártoknak nincs érdemi tagsága, ami van, az is nagyon erősen fogyóban.

3. A Fidesz helyi képviselői mindenkit fenyegetnek, és be is tartanak azoknak, akik felemelik a fejüket, akik szóvá mernek tenni bármit. Kevés kivétel van, ők a magányos forradalmárok.

4. Az új pártok a fenti okoknál fogva nem tudtak megerősödni, érdemben gyökeret verni.

5. Az elmúlt idő 8 év ellenzéki politizálása nem növelte a pártok támogatottságát, csak az erőviszonyok állandó átrendezésére voltak jók, így a legutóbbi EP választás is.

A fenti pontok arra mutatnak, hogy a két pólusú választási rendszerben a sok pólusú ellenzéknek valódi pólussá kellene válnia. Az öszi választás tudja ezt segíteni, de gátolni is. Ősszel a választások nem pártválasztási prefenciákon fognak eldőlni, hisz helyben a működő pártokról sem tudnak érdemben semmit, a helyi törésvonal a hatalom és ellenzék között van. Ebben a kontextusban kell látni a békéscsabai ellenzéket is.

A helyi ellenzéket február óta arra sarkalljuk, hogy legyen valamiféle megegyezés. Sikertelen volt a kezdeményezés, mert a két nagy baloldali tömörülés és a Jobbik nem volt érdekelve abban, hogy előre elkötelezze magát. Mindnyájan arra vártak, hogy az EP választás majd meghozza az áttörést, valamint, hogy a listás választási eredmények majd megmutatják, hogy melyik ellenzéki pártnak mekkora „farka” van. Hát így is történt. A DK feljött 16 %-ra, a nálunk érdemben alig létező Momentum is kiválóan szerepelt, az MSZP meg messze elmaradt saját reményeitől is. LMP visszaesett, a FIDESZ persze tarolt. Ha alaposan megnézzük a Fidesz eredményeit a békéscsabai körzetekben, a matematika azt mutatja, hogy a 12 egyéni választókerületből 7-ben nyerhet az ellenzék. Ehhez jön még 2 vagy 3 kompenzációs mandátum, attól függően, hogy a Fidesz vagy az ellenzék nyer. Eddig ugye nem bonyolult a helyzet? Akkor nézzük mi van a matematikán kívül.

A Fidesz 12 kerületben állít jelöltet. Szarvas Péter, a közjogilag (és csak ez a biztos) független polgármester Fidesz támogatással indul az idén, Fidesz egyik indoklása szerint, mert a költségvetést Szarvas Péter és a Fidesz is minden évben megszavazta. Szarvas Péter saját csapatot is szeretne indítani a 12 vk-ben. Így én azt gondolom, hogy a valóságban két Fidesz indul. De mi a helyzet az ellenzék házatáján? Alapként le kell szögeznünk, hogy személyi ellentétek feszítik az együttműködést. A Jobbik helyi vezetője szerint az LMP helyi vezetője és vice versa vállalhatatlanok egymás számára. A DK és az MSZP vezetői még mindig a régi szétváláskori sérelmeken rugóznak, bár amíg az MSZP 5 évvel ezelőtt lényegesen jobb helyzetben volt, a DK 5 % körüli szervezetével úri ember módjára bánt, lényegesen nagy teret engedett a DK-nak. A Momentum térségbeli vezetője az együttműködésre nyújtott Liberálisok jobbját taszította el, így az árkokat nehéz megugrani, s erre az EP választási eredmény is csak olaj volt a tűzre.

utelagazas.jpeg

Pedig együttműködés nélkül mindenki megy a levesbe! Ha az ellenzék két tömbben indul, a nyerhető körzetekben is elvéreznek, így összesen a két oldal 1-1 listás mandátumhoz juthat csak.

Június végre a helyzet nem javult, mert a Jobbik bejelentette, hogy a közjogilag független, de a Fidesszel együtt kormányozni készülő polgármestert támogatják. Ez volt az első törés az ellenzéki szövetségben (mondjuk elég nagy ideológiai szakadékok ettől még meg lettek volna, hisz pl. a Jobbik helyi vezetője még nem régen Gyurcsány itteni látogatásokor hazaáruló táblát mutatott fel a bejáratnál.)

Az ellenzéki tárgyalásokon két nagyon eltérő koncepció mentén alakult ki a mélyebb törésvonal. A DK és a Momentum a 12 kerületet úgy készült felosztani, hogy párt alapon szétosztják a kerületeket, és mindenki azt indít ott, akit szeretne. Ez a koncepció már 5 évvel ezelőtt is teljes bukást okozott. A másik elképzelést az MSZP és a Liberálisok képviselték, hogy egy képzeletbeli kalapba minden szervezet dobja be a jelöltjét, és a legalkamasabb nyerő embereket indítsák el, függetlenül attól, hogy mely párt jelöltje. Egy esetleges győzelem esetén pedig a nagyobb pártok lehetnek az irányításnak meghatározó szereplői. (A tárgyalásokon részt vett még az LMP, a Párbeszéd és a Mindenki Magyarországa Mozgalom Kossuth köre is.) Első pillanatoktól fogva leszögezésre került, erről több körmail is tanúskodik, hogy a döntéseket nem többségi, hanem konszenzusos alapon kell meghozni, akkor is, ha ez maximális rugalmasságot vár el az össze féltől. Aztán jött a szakadás, mikor hirtelen a polgármesterjelölt kiválasztásánál bedobták a többségi szavazást, ahol 4 képviselő a másik 3-mal szemben a DK jelöltjét preferálták. (Feltűnt, hogy itt a Párbeszéd lábon vagy hátba lőtte saját szövetségesét?) Ennek a hirtelen (!) felindulásból elkövetett szavazásnak lett a vége, hogy a konszenzust támogatók nem folytatták a tárgyalást (ezek az MSZP, az LMP és a Liberálisok voltak). Pár nappal később a DK-Momentum-Párbeszéd tengely nyilvánosság elé lépett a polgármesterjelöltjével és a maguk szövetségével. A Jobbik ehhez nem csatlakozott, hiszen ők Szarvas Pétert támogatták, és ezt be is jelentették a facebookon. A Kossuth Kör képviselője ekkor már nem vett részt ebben, aminek az volt az oka, hogy ők egy nagy összefogást támogattak volna. (Bár elég oktondi cselekedet volt, hogy részt vettek a többségi elven hozott döntésben, így nem összefogás, hanem szakadás történt, valamint kacérkodtak azzal a gondolottal, hogy ők is Szarvas Pétert támogatják. Amikor nyilvánosságra került, hogy Tusványoson Szarvas Péter a fideszesekkel bulizott, velük fényképészkedett s ráadásul őt támogatják, kihátráltak ebből a számukra is vállalhatatlan szándékból.) Látható, hogy jelenleg még a többségi szavazáshoz szükséges többség sincs meg, érdemben kell tárgyalni az egyet nem értő feleknek. Mivel magam is a tárgyaló delegációban voltam, s láttam, hogy a közös kalapból kiválasztott alkalmas jelöltek szisztémája nehezen megy át mindenkinél, azt javasoltam a résztvevő pártoknak pár hete, hogy a nyerhetőnek tűnő kerületekben a pártok vezetői, erős helyi emberei induljanak, a többi kerület és lista mehet akár „farokméregetési alapon” is. Ebben van a győzelmi esély. Miután az ellenzéki pártok kinyilvánították, hogy próbálnak újból tárgyalni majd megegyezni, az MSZP tárgyalt a DK-Momentum-Párbeszéd féllel. Az MSZP meghallgatta a továbbra is kerületek felosztásán alapuló ajánlatot, elkészített írásban egy olyan pártok által jelölt megosztást, ami alapvetően az én javaslatomat követte, s ebben maguk is nagy áldozatot hoztak, de ez az írás jelenleg nem publikus. A javaslatom szerint a DK-nak és a Momentumnak így van esélye 2-2 mandátumra, a többieknek csak akkor van egyre, ha egyéni kerületeket nyernek. Ne a városban élők szívják meg, hogy a választási eredményeiket méregető pártok nem képesek arra a belátásra jutni. Külön-külön elvesztek.

Itt tartunk most. Mi elindulunk így vagy úgy, programot hirdettünk https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=2347189828691019&id=524197977656889, de szeretnénk a békéscsabaiak érdekét és akaratát győzelemre vinni! Nyerési esélyünk van ellenzék, hát nyerjünk! Ehhez már csak némi önmegtartóztatás és felelősségvállalás kellene minden oldalon.

 

 

„Reményt és jövőt szeretnék adni mindazoknak, akikről a helyi politika az elmúlt években megfeledkezett”

Interjú Chladek Tiborral, a Magyar Liberális Párt Pest megyei elnökével, a Liberálisok és az MSZP közös hernádi polgármester-jelöltjével.

 ba_cht.jpg


Mit tart Hernád település legnagyobb problémáinak? Min szeretne változtatni?

Ahogy azt választási programomban is leírtam: akik nyitott szemmel és füllel járnak Hernádon, tapasztalhatják, hogy nagyközségünkben ugyanazok a folyamatok zajlanak kicsiben, mint szerte az országban nagyban. Egy, a település irányítására nagy befolyással bíró szűk kör szemmel láthatóan jelentősen gyarapodik anyagi tekintetben, miközben a helyi beruházások jelentős részét a korrupció árnyéka lengi körül – elég például a hernádi sportpálya kerítése körüli botrányra gondolnunk. Elismerem azt a településfejlesztési munkát, amit a jelenlegi polgármester asszony végez, de én nem tudok felhőtlenül örülni például az átadott Gesztenye utcai gyermekorvosi rendelőnek, miközben arra gondolok, hány szegény sorsú szülőnek jelent gondot a felírt gyógyszer kiváltása, és hasonlóképpen vélekedem a felújított művelődési házról és más fejlesztésekről is: a szépülő településkép mögött óriási szociális feszültségek húzódnak meg, amelyek enyhítése az elmúlt években finoman szólva nem élvezett prioritást. Ezért én egy más értékrendet, egy más jövőképet, tehát egy másik utat javasolok polgármester-jelölti programommal a helyi polgároknak, amellyel reményt és jövőt szeretnék adni mindazoknak, akikről a helyi politika az elmúlt években megfeledkezett. Segítő kezet szeretnék nyújtani az átlag alatti jövedelemből élőknek, a hétköznapi gondokkal küszködőknek, a helyi roma közösség tagjainak, a nagycsaládosoknak, a helyi családi vállalkozásoknak, a nyugdíjasoknak, a külterületi lakosoknak. Ezzel együtt a kampány során is szem előtt tartom, hogy mi hernádiak mindannyian közös otthonunkként tekintünk a településre, a választásokat követően is egymás szemébe kell tudnunk nézni: ezért sem kívánok negatív és személyeskedő kampányt folytatni senkivel szemben – ez egyébként a személyiségemmel és stílusommal is ellenkezne, márpedig egyik alapelvem, hogy „a stílus maga az ember”.


Milyen ígéretekkel, milyen konkrét programmal vág neki az önkormányzati választási kampánynak?

Polgármester-jelölti programom a „Mindenki Hernádja” címet viseli, alapértékei pedig a szabadság és a szolidaritás. Célom egy európai Hernád, ahol megvalósulnak az esélyegyenlőség, a szociális biztonság, az állampolgári jogok eszményei, amely nem csak a kiváltságos kevesek, de valóban mindenki Hernádja, minden itt élő polgár közös otthona lehet. Programom főbb vállalásai a következők: eltöröljük a helyi iparűzési adót, helyben munkahelyeket teremtünk, újraindítjuk a helyi iskolabusz-járatot, javítani fogjuk a közutak állapotát, termelői piacot hozunk létre, növelni fogjuk a szociális ellátórendszerre szánt összeget, a településen üresen álló ingatlanoknak az önkormányzat általi megvásárlásával és felújításával pedig megteremtjük a saját otthon lehetőségét minden hernádi családnak. Az érdeklődők a teljes programot is elolvashatják az interneten.


Választási programjának egyik hangsúlyos eleme a helyi iparűzési adó eltörlése. Nem tart attól, hogyha ez a vállalás megvalósul, akkor csődbe megy a település?

Egy település költségvetésének szerkezetében a kiadásoknak és a bevételeknek komplex egyensúlyt kell képezniük, ehhez nyilván érzékenyen szabad csak hozzányúlni. A helyi iparűzési adó eltörlése határozott szándékunk, az ennek nyomán keletkező bevételkiesést pedig elsősorban az önkormányzat kiadásainak radikális csökkentésével tudjuk pótolni. Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az iparűzési adó eltörlése révén a helyi cégek szabad forrásai megnőnek, illetve más településekről is várható cégek átköltözése, így végső soron nagymértékben nőni fog a hernádi gépjármű-állomány, amely pedig a minden településen eleve fizetendő gépjárműadóból befolyt összeget fogja növelni – mint ismeretes, a gépjárműadót minden esetben a települési önkormányzat szedi be, és fele-fele részben illeti meg az állami és a helyi költségvetést. Megjegyzem, a szomszédos Újlengyelben évekkel ezelőtt már eltörlésre került az IPA, mégsem ment csődbe a település. Aki tehát azt állítja, hogy az iparűzési adó megszüntetése csődöt eredményezne Hernádon, az vagy nem járatos településvezetési, közgazdaságtani és költségvetési kérdésekben – ez persze bocsánatos bűn – vagy rosszhiszeműen, a tények dacára riogat sanda politikai szándékból – ez utóbbit már nem tudom a bocsánatos bűn kategóriába sorolni. A helyi vállalkozások emberfeletti munkát végeznek, minden tiszteletem az éjt nappallá téve dolgozó helyi vállalkozóké, akik munkahelyeket teremtenek Hernádon és ezáltal megélhetést biztosítanak számos családnak. Nem tudom elfogadni azt az adópolitikát, amely a kiadások racionalizálása helyett a helyi vállalkozások megsarcolásából kívánja fenntartani a költségvetési egyensúlyt – ezért is fogjuk eltörölni az iparűzési adót.


Szintén programjában szerepel a háztáji gazdálkodás felélesztése, helyi termelő tevékenység beindítása. Hogyan képzeli el ezt a folyamatot?

Lényeges kérdésnek tartom, hogy a helyi önkormányzat hivatali-közigazgatási, valamint településfejlesztési és gazdasági ügyei élesen elkülönüljenek egymástól, hiszen két nagyon különböző területről van szó. Szükségszerű lenne egy önkormányzati tulajdonú településfejlesztési KFT létrehozása, amely mezőgazdasági termelő tevékenységet is végezne, a termeltetéstől a feldolgozáson át az értékesítésig egy minden elemet magába foglaló, zárt termékpályát hozna létre. Ez a fajta mezőgazdasági termelő tevékenység egyrészről munkahelyeket teremtene helyben, így sok munkavállalót megkímélnénk attól, hogy Dabasra vagy Budapestre kelljen ingáznia munkavállalás miatt. Másrészt pedig termeltető és feldolgozó tevékenysége révén az önkormányzati tulajdonú cég profitot termelne, amit helyi közcélokra lehetne fordítani. Ezzel párhuzamosan megteremtjük majd a háztáji gazdálkodás lehetőségét minden hernádi polgárnak: vetőmagokat és állatokat, valamint a gazdálkodáshoz szükséges eszközöket szeretnénk biztosítani térítésmentesen mindazoknak, akik ezzel a lehetőséggel élni kívánnak. A legtöbb nehéz helyzetben lévő családnál ugyanis nem az akarat, hanem a lehetőség hiányzik ahhoz, hogy egyről a kettőre jussanak. Az önkormányzati tulajdonú településfejlesztési vállalat létrehozása és az általa nagykereskedelmi és feldolgozóipari cégekkel megkötésre kerülő felvásárlói szerződések révén garantáljuk, hogy a háztáji gazdaságokban megtermelt terményeket és állatokat mindenki értékesíteni tudja, így plusz bevételt tudunk garantálni azoknak akik részt kívánnak venni a programban. A háztáji gazdálkodás kiváló jövedelemkiegészítő forrás lehet GYES-en, GYED-en lévő kismamáknak, nyugdíjasoknak, de végső soron valamennyi hernádi polgárnak is. S hogy honnan lenne minderre forrás? Az Európai Unió nem csak viacolor térkőburkolatra és középületek felújítására, hanem vidékfejlesztésre, helyi gazdaságélénkítésre is jelentős összegű pályázati kereteket biztosít az önkormányzatok számára – sajnos ez utóbbi célterületekre Hernádon az elmúlt években roppant csekély figyelem összpontosult.


Vidéken, főleg a kisebb településeken többnyire függetlenként indulnak a jelöltek. Ön mégis pártszínekben, pártok jelöltjeként indul. Miért döntött így?

Párttisztség viselőjeként, a Magyar Liberális Párt Pest megyei elnökeként nem lett volna elegáns ha függetlennek álcáztam volna magam – mint ahogy azt sokan teszik nyilvánvaló pártkötődésük, személyes szimpátiájuk ellenére. Úgy hiszem, büszke lehetek arra a munkára, amit az elmúlt években Hernádon végeztem. 2018 karácsonyán a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséggel közösen több mint háromszáz ember vendégeltünk meg az Állomás téren, karácsonyi ajándékokkal és fenyőfával leptük meg a rászoruló helyi családokban élő gyermekeket. Rendszeresen szervezek étel- és ruhaadomány osztást. Aláírásgyűjtést indítottam a helyi iskolabusz-járat újraindításáért – ezt a kezdeményezésem több mint háromszáz hernádi polgár támogatta aláírásával - a Pest Megyei Kormányhivatalhoz fordultam a télvíz idején súlyosan balesetveszélyes hernádi közutak állapota miatt, május 9-én pedig Európa-napi fórumot tartottunk Fodor Gábor, a Liberálisok elnökének részvételével. A legbüszkébb azonban arra vagyok, hogy feljelentésem nyomán a NAV Bűnügyi Igazgatósága nyomozást indított a hernádi sportpálya kerítése kapcsán a közismert visszaélések ügyében.


Országszerte nagy érdeklődésre tart számot a hernádi sportpálya körüli, Ön által feltárt korrupciós botrány. Hol tart jelenleg az ügy, amellyel az országos média is foglalkozik?

A település múltját tekintve példátlan korrupciós botrányról van szó, nem véletlenül folytat a NAV Bűnügyi Főigazgatósága nyomozást az ügyben az általam tett feljelentés eredményeképpen jelentős összegű vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanújával. Ahogy az munkám révén napvilágra került, a Hernádi Sportegyesület teljesítés nélkül, előre kifizette a kerítés felépítésére szánt TAO-támogatás jelentős részét a nyíregyházi M&N Fogtechnikai Bt-nek, amely cég egyébként korábban semminemű építőipari referenciával nem rendelkezett. A nyíregyházi cég a szabálytalanul előre megkapott közpénzzel köddé vált, a kerítés sosem épült meg, a helyi sportegyesület pedig értelemszerűen nem tudott elszámolni a Magyar Labdarúgó Szövetségen keresztül megkapott támogatással, így büntetőkamatokkal együtt közel húszmillió Forintot kell majd visszafizetnie. Az is igencsak elgondolkodtató, hogy bár a helyi képviselő-testületi ülések jegyzőkönyvei alapján a testület valamennyi tagja tudatában volt az önkormányzat tulajdonát képező sportpályát érintő pályázattal kapcsolatban megvalósult megdöbbentő eseményeknek, és bár ismert volt előttük is a kézen-közön eltűnt állami támogatás sorsa, mégsem fordult senki a hatóságokhoz rajtam kívül. Kíváncsian várom a nyomozás eredményeit, az viszont mindenképp kijelenthető ez alapján a szomorú eset alapján, hogy a korrupciómentes közélet, a közpénzek felhasználásának átláthatóvá tétele valamennyi hernádi lakosnak az érdeke lenne.


Hogyan állnak a Liberálisok Pest megye más településein?

A párt megyei elnökeként örömmel számolhatok be az elmúlt évek béli szervezőmunkám eredményeképpen arról, hogy számos Pest megyei településen vannak aktív csoportjaink, az őszi önkormányzati választásokon megye-szerte lesznek jelöltjeink, önállóan induló jelöltek és olyanok is, akik demokratikus ellenzéki összefogás színeiben indulnak. A már említett hernádi sportpálya mellett több megyei korrupciós ügyre is felhívtam a közvélemény figyelmét, így például a nyolcvanmillió Forint támogatásból épített jászkarajenői dűlőútra, vagy az általa megvásárolt korábbi önkormányzati ingatlan eladását helyi képviselőként megszavazó ceglédi Fidesz-elnök esetére. A Liberálisok agrárszakértőjeként pedig igyekszem tenni azért, hogy Bősz Anett országgyűlési képviselőnk parlamenti munkája, valamint Szabadai Viktor és Sermer Ádám fővárosi tevékenysége mellett személyemen keresztül a magyar vidéket, különösképpen a kistelepüléseken, tanyákon élőket megszólító, a vidékfejlesztés és az agrárium témaköreihez egyszerre emberi jogi és szabadpiac-párti aspektusból közelítő elvi liberális álláspont is markánsan megjelenjen pártunk kommunikációjában. Mindemellett azonban legfontosabb feladatomnak jelenleg azt tekintem, hogy győzni tudjak az októberi önkormányzati választáson Hernádon, és valóra válthassam a „Mindenki Hernádja” című programomban megálmodott víziót az európai Hernádról.

Szabad Ne Feledd blog

(Fotómelléklet: Bősz Anett és Chladek Tibor közös sajtótájékoztatója 2018. december 6-án "Varázsoljunk karácsonyt a tanyavilágba!" címmel a Liberálisok budapesti székházában. Forrás: www.liberalisok.hu)

Sermer Ádám: Lekvár és pálinka a vodka takarásában - Oroszok a spájzban reloaded

 

orosz_csapatok.jpg

Huszonnyolc évvel ezelőtt Silov altábornagy távozásával az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarország területét az "átmeneti" - 46 éven keresztül tartó - "állomásozás" (valójában megszállás) után. Akkor egy nemzet hihette azt teljes joggal, hogy ez nem csak egy formális lépés volt, hogy a Kreml szava többé már nem lesz rendezőelv hazánkban. De huszonnyolc év nagyon sok idő. Egy emberöltő. Ennyi idő elég volt arra, hogy egy amerikai elnök vélhető orosz segítséggel nyerjen választást, ahogy arra is, hogy Orbán Viktor Európa egyik leghangosabb oroszellenes politikusából Moszkva európai trójai falovává változzon. 1991.06.19-én még senki sem gondolhatta, hogy ezek közül bármelyik megtörténhet, az illiberális állampárt és annak vezetője viszont sokszor bizonyította már, hogy attól, hogy valami elképzelhetetlennek tűnik egy adott pillanatban, bármikor megtörténhet. Nyilván így alakult át a "Térdre csuhások!"-felszólítás is állam és egyház szoros összeforrasztásává, ahogy a liberális értékek képviselete az azok megtagadására épülő illiberalizmussá is.

Putyin-ellenességem ugyanúgy véletlenül sem orosz-ellenesség, ahogy az Orbán-ellenességemnek sincs semmi köze magyar-ellenességhez. Orbán Viktorra éppen a patriotizmusomból és az emberségemből fakadóan neheztelek, kizárólag Magyarország érdekeit tartom szem előtt liberális ellenzékiként. Ugyanígy az emberségemből fakad, hogy neheztelek a világ összes diktátorára, így Oroszország jelenlegi vezetőjére, és az általa kiépített rendszerre is. Éppen ezért fáj belegondolni, hogy az elmúlt huszonnyolc év mekkora változásokat eredményezett a magyar-orosz viszonyban.

Most már láthatjuk, hogy a kommunikáció ellenére a megszállás valójában sosem volt átmenetinek tervezve - kényszerből ért csupán véget - a visszavonulás viszont annál inkább. Huszonnyolc év alatt Moszkva visszaszerezte a befolyását Magyarországon, anélkül, hogy látványosan hadsereget kellett volna visszarendeljen hazánkba.

orosz_silov.jpg

Viktor Silov távozásával keletkezett valamiféle űr, ami a magyar társadalmat átmenetileg ugyan boldoggá tehette, de kevesebb, mint három évtized is elég volt ahhoz, hogy egy másik Viktor ellentmondást nem tűrően, válogatott eszközökkel betöltse azt.

Felsorolás-jelleggel néhány példa, hogy milyen eszközökkel érte el azt Orbán Viktor, hogy mára az orosz vodka már büszkén előlépett a lekvárok és pálinkák elé a spájz polcán:

  • Paks II. beruházás évtizedekre titkosítva, és a mögötte álló gigantikus orosz hitel, mely hosszú távú anyagi kiszolgáltatottságot eredményez hazánknak
  • a magyar államot megkárosító, néhány "offshore-lovagot" hizlaló konstrukcióban orosz titkosszolgálati vezetőknek kiadott letelepedési kötvények, melyek segítségével szabadon mozoghatnak az EU területén belül
  • a Krím-félsziget annektálása során egyszer sem sikerült elítélni az orosz agressziót, még annak ellenére sem, hogy ezzel a magyar külpolitikával veszélyeztettük számtalan Ukrajna területén élő külhoni magyar biztonságát
  • régi orosz metrószerelvények felújíttatása orosz kivitelezőkkel olyan áron, amiből mástól már légkondicionálóval felszerelt, vadonatúj szerelvényeket is lehetett volna vásárolni
  • látványos állampárti közeledés olyan EU-szkeptikus szélsőjobboldali politikai erőkhöz, melyek mögött rendszerint az EU-t bomlasztani próbáló orosz támogatás áll
  • Valagyimir Putyin rendszeres látogatásai Magyarország területén, melyek azt a tévképzetet próbálják kelteni, mintha Putyin szívesen látott vendég lenne az EU-n belül
  • látványos kiállás és menekült-státusz engedélyezése a körözött macedón ex-elnök, Nikola Gruevszki javára, aki orosz támogatással, EU- és NATO-ellenes politikát képviselt hazájában egészen a leváltásáig
  • folyamatos civil-ellenes kommunikáció és törvénykezés orosz mintára
  • orosz dezinformációs, úgynevezett "fake news" portálok álhíreinek megjelenítése a magyar közmédia felületein, valamint ezek beépítése a kormányzati kommunikációba...

65103018_354359741930824_6779625165434126336_n.jpg

Lehetne még hosszasan sorolni a felhasznált eszközöket, de talán már ennyiből is elég jól látszik, hogy a korábbi orosz-ellenesség csupán valami színjáték volt. Mintha vendégek jöttek volna hozzánk, és gyorsan a vodkát eldugtuk volna, hogyha valaki benéz a spájzba, csak a lekváros üvegeket és a jó magyar pálinkát lássa. De eltelt majdnem három évtized, végre az utolsó bámészkodó is elment, újra elő lehet venni a vodkás üvegeket. Büszkén felsorakozhatnak a lekvárok és pálinkás üvegek előtt, már nem kell titkolózni. A vodkás üvegek mellett szépen elkezdhetnek gyűlni a szárított sós halak, a kovászos uborkák, és a kaviáros üvegcsék, mert egy igazi szittya magyar már büszke az orosz-szeretetére.

Huszonnyolc év nagyon sok idő. Az oroszok most már el sem férnek a spájzban.

 

Sermer Ádám, a Liberálisok főpolgármester-jelöltje