Szabad Ne Feledd

Szabad Ne Feledd

Sermer Ádám: Nyílt levél Kásler Miklós emberi erőforrások miniszteréhez

2019. március 02. - Sermer Ádám

sermer_kasler.jpg

Tisztelt Miniszter úr!

Tisztelt Kásler Miklós úr!

Bizonyára ön is értesült az Európai Parlament 2019.02.13-án elfogadott állásfoglalásáról.  Az Európai Unió tagállamai számára megfogalmazott - orvostudományi szempontból történelmi - nyilatkozat a kannabisz orvosi felhasználását hivatott ösztönözni az Unió teljes területén.

Onkológusként nyilván régóta várja már ön is, ahogy a betegei, és hozzátartozóik is, hogy a kannabisz orvosi felhasználása elől minden akadály elgördülhessen végre Magyarországon. A néhány napja nyilvánosságra hozott EP-állásfoglalás éppen arról szól, amire a betegeknek, és hozzátartozóiknak, valamint a hivatástudattal rendelkező orvosoknak a legnagyobb szüksége volt: hogy az EU egész területén, a kannabisz orvosi felhasználásának történelmi reformja a modern kutatási eredmények figyelembevételével, és egységesen valósuljon meg. Sajnos ma még a magyarországi szabályozás, a törvényi keretek számtalan ponton ellehetetlenítik az érdemi lépéseket. Éppen ezért biztos vagyok abban, hogy a közeljövőben nagy munka vár önre és a minisztériumára is. A várható folyamatok különböző szakaszairól, remélt eredményeiről, valamint a tervezett ütemezést illetően is fontosnak tartom, hogy minden magyar állampolgár, így az érintett betegek, és hozzátartozóik is értesülhessenek.

Annak érdekében, hogy a biztató tervekről mielőbb értesülhessen minden érintett, kérem, válaszoljon az alábbi kérdéseimre:

  1. Milyen lépéseket tesz annak érdekében, hogy Magyarországon is ösztönözzék a kannabisz orvosi felhasználását?
  2. Milyen lépéseket tesz annak érdekében, hogy a magyar kormány a szükséges törvényalkotói feladatokat elvégezve elhárítson minden jogszabályi akadályt a kannabisz orvosi felhasználása elől?
  3. Milyen lépéseket tesz annak érdekében, hogy a Magyarországon praktizáló orvosok szakmai belátásuk szerint kannabisz alapú gyógyszereket írhassanak fel pácienseiknek?
  4. Milyen lépéseket tesz annak érdekében, hogy a Magyarországon praktizáló orvosok szakmai ismeretei hatékonyan fejlődhessenek a kannabisz orvosi felhasználását illetően?
  5. Milyen lépéseket tesz annak érdekében, hogy a magyar egészségbiztosítási rendszer támogathassa a kannabisz orvosi alkalmazását?
  6. Milyen lépéseket tesz annak érdekében, hogy Magyarországon is megfelelő finanszírozással és szabályozással lehessen ösztönözni a vonatkozó tudományos kutatásokat?
  7. Milyen lépéseket tesz annak érdekében, hogy az Európai Unió többi tagállamával egységes szabályozás léphessen életbe Magyarország területén is a kannabisz orvosi felhasználását illetően?
  8. Ön szerint legkorábban mikor érhető el, hogy Magyarországon is elháruljon minden akadály a kannabisz széleskörű orvosi felhasználása elől?
  9. Ön szerint legkorábban mikor érhető el, hogy Magyarországon az egészségbiztosítási rendszer támogatása a kannabisz tartalmú gyógyszerekre, és gyógyhatású készítményekre is kiterjedjen?
  10. Ön szerint legkorábban mikor érhető el, hogy Magyarországon az orvosok képzése kiterjedjen a kannabisz orvosi felhasználásának minden ismert területére?

 

Kérdéseimre tisztelettel várom mielőbbi válaszait. Amennyiben a feltett kérdéseken túl bármilyen egyéb információt fontosnak tartana a kannabisz orvosi felhasználásával kapcsolatban tisztázni, úgy minden további tájékoztatást is várok tisztelettel.

Őszintén remélem, hogy az Alaptörvényben is rögzített egészséghez való jog már nem sokáig fog csorbulni Magyarországon.

 

Tisztelettel,

Sermer Ádám

főpolgármester-jelölt, Liberálisok         

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szabadnefeledd.blog.hu/api/trackback/id/tr1414663451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2019.03.02. 21:51:15

Nem szükséges szolgai módon majmolnunk a nyugat profit orientál őrültségeit.

Sőt. Épen ellenkezőleg, meg kell állítanunk a szövetségeseinket, ne hallgassanak a neoliberális szirén hangodra.

Ugyanis ha egy politikai termék kiindulási pontja téves akkor a felépítménye, csak és csak kizáróan hazug lehet, ne fogadják el ezeket az ember kísérleteket.

ember100 2019.03.02. 22:25:29

@Jakab.gipsz:
Helló !

IGEN a Magyar rákos betegnek ott a 10 parancsolat mint fájdalomcsillapító !
Ja meg az aszpirin , algopirin ...... sem kell az olyan nyugati métely !
Már a Tenkes kapitánya is megmondta fűben-fában az orvosság , ja megy az iszappakolásban , piócában.....
ORVOSI célú kannabisz EZT érted ?

Khonsu 2019.03.02. 22:41:01

@Jakab.gipsz:

Ez arra van, hogy ha mondjuk krónikus fájdalommal vagy kénytelen együtt élni, akkor ezzel az alternatív gyógymóddal nem teszed tönkre a májad és a veséd, mint a gyógyszeres kezeléssel. Úgyhogy ez most mellé ment...

szanalmas 2019.03.02. 23:18:13

Nyílt levél politikusnak?! Ilyen alapon levelezhetnétek papucsállatkákkal is!

törppicur 2019.03.02. 23:53:42

@Khonsu: csak hallucinacioid lesznek, meg a rövid távu memóriád bánja, veszélyérzeted eltünik, stb
Annyira azért nem egyértelműek a cucc elonyei, kéretik nembeugrani, mert az EU azt mondta.... De foglalkozni kell vele

törppicur 2019.03.03. 00:01:08

Ugyan már jelölt ur.
Ha nem így írod alá - sima liberális szösszenet. Igy viszont már a kampány része.
Biztos vagy benne, hogy az alaptörvénynek pont az egészséghez valo jogát érinted?
Ha legális lesz -had menjen, de ebben a szer sem indokolja, hogy a normál engedélyezési eljárást megkerüljük - eddig sem azonosan itéltek meg készitmenyeket a világban, most sem kellene politikává silányitanotok a szakmai munkát

Jakab.gipsz 2019.03.03. 01:23:48

@ember100: @Khonsu:

Rendben helyesbítek, a végső stádiumú betegeinknek, tök mindegy mit adunk, de ne piaci alapon, enyhítsük a szenvedéseiket.

Pontosan olyan körültekintő szigorral, mint ahogyan az ópiumátokat kezeli az egészség ügy.

Ami pedig a krónikus fájdalommal együtt élőket illeti, sajnos ők, a versenyszférából eleve kiesnek.

Pontosan úgy mint az alkohol és a drog betegek.

Csak azért legalizálni a füvet, mert majd meglehet adóztatni, nem éri meg, van enélkül is elég bajunk.

A drogokkal kereskedőkel, a halál kufárokkal szemben, és a szemünk fénye ifjúságunk megrontóival,szemben a mainál sokkal nagyobb szigorral kell eljárni.

A Fülöp-szigeti elnököt nem tudom elítélni, persze megfontoltabban is lehetne harcolni.

Bkkzol 2019.03.03. 01:24:33

ha esetleg valakire nem hat megfelelően akkor legalizálhatják ismételten az ópiumot is... ha esetleg ópiumfüggők lennének idővel akkor meg ott van a hatalmas orvosi leleménnyel kifejlesztett ópiumfüggőségi gyógyszer a heroin ( valóban leszoktak a kliensek az ópiumról)...

Jakab.gipsz 2019.03.03. 01:31:31

T. Sermer Ádám

főpolgármester-jelölt, Liberálisok !

Ha csak ennyi eszetek van, ténylegesen a történelem szemétdombján van a helyetek.

teéjesenmindegy 2019.03.03. 04:12:18

1. Magát, mint főpolgármester-jelöltet mi az istenért érdeklik orvosi kérdések. Milyen alapon van ebbe joga beleugatni?
2. Maga orvos, hogy tudja azt, hogy jelenleg kapható és felírt x gyógyszer mennyire csillapítja a végstádiumos rákos fájdalmait?
3. Ha esetleg felírható lesz a kanabisz mint gyógyszer a végstádiumos rákosoknak, az Bp lakosságát, mondjuk a 99,99% ot mennyiben értinti?
4. Gyógyító hatásáról hallott valaha a fúnek?

A balfasz liberáltaknak tudomásul kéne venniük, hogy
1. Ők azért tépnek, mert jól esik nekik. Attól, mert a rákosoknak felírják adott esetben, az nem azért van, hogy az egészségesek betéphessenek.
2. Ritka gyáva szar dolog rákos betegek mögé bújni.

Sir Galahad 2019.03.03. 07:20:17

Ez a legfontosabb probléma Budapesten? Jó a jelölt...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.03.03. 07:52:03

A magyar nép viszont nem kívánja a drogkartellek hatalmát, pont.

kvadrillio 2019.03.03. 08:43:02

jahhh.......AKI HÜJJJJJEHHH..., HAJJJJON MEG !

A marihuánázás rövid és hosszú távú hatásai
2007-ben, csak az USA-ban naponta közel 6000 ember próbálta ki a marihuánát, kiknek nagyobb része 18 éven aluli fiatal volt. A kábítószerben található több száz vegyi anyag közül a delta-9-tetrahydrocannabinol (THC) felelős az agyat érő hatásokra.

A marihuána – másik nevén fű - az egyik leggyakrabban használt illegális drog.
Agyi hatások

A fű felszívása következtében a THC a légzőrendszerből hamar az érrendszerbe kerül, s ezáltal a vérbe jut. Következtetésképpen, a vér az agyba, s a test egyéb részeibe szállítja a THC-t.

- hirdetések -

Az agy különböző területein eltérő mennyiségű receptorok vannak, melyekre a THC úgy gyakorol hatást, hogy azok megkötik a THC vegyületet. Az agy gondolkodásért és koncentrációért, érzéki észlelésért, koordinálásért felelős részein összetett receptorok vannak.
Rövid távú hatások

A marihuána már az első szívást követően szinte azonnal hatni kezd az agyra, s a hatás körülbelül 2-3 órán keresztül tart. Közben gyakran tapasztalható égő érzés a szájban, torokszáradás, megnövekedett étvágy és a szemek bevörösödése.

A füvezés által okozott rövid távú hatások közé sorolható a gondolkodás, a problémamegoldó készség, ítélkezés és felfogóképesség, valamint a rövid távú memória gyengülése.

A marihuánát szívók viselkedése megváltozik, beszédük zavaros lesz, koncentráció és koordinációs képességük romlik. Érzékszervi észlelésük – látásuk, hallásuk és tapintóérzékük – is hanyatlik.

Az élettani hatások tekintetében, a marihuána csökkenti a vérnyomást, míg a pulzusszámot emeli. Az alacsony vérnyomás és magas pulzusszám együttesen komoly veszélyeket eredményezhet, ugyanis az inhalációt követő egy órán belül négyszeresére növekedik a szívroham fellépésének valószínűsége.

A füvezés következtében továbbá szorongás, paranoia, hallucinációk és pánikrohamok törhetnek ki.
Hosszú távú hatások

A túlzott marihuána fogyasztás számos egészségügyi problémát válthat ki a későbbiek során is. A tartós használat ugyanis szorongáshoz és depresszióhoz vezethet, s az öngyilkosságra való hajlam, valamint a skizofrénia kialakulásának valószínűsége is megnövekedhet.

Szintén említésre méltó a marihuána immunrendszerre gyakorolt hosszú távú hatása, konkrétan az immunrendszer legyengülése. Ha az immunrendszer legyengül, az emberek sokkal hajlamosabbak a betegségek és fertőzések elkapására.

A légzőrendszer tekintetében is elmondható, hogy a marihuána sokkal veszélyesebb anyag, mint a dohány, ugyanis 50-70 %-kal több karcinogén (rákkeltő) anyagot tartalmaz. Ennek következtében megnövekedhet a tüdőgyulladás, valamint a tüdőrák kialakulásának valószínűsége.

A füvezés hosszú távon a szexuális életet is hátrányosan befolyásolhatja.

(WEBBeteg - B.M.)

kvadrillio 2019.03.03. 08:50:15

KANNABISZ ???????!
AVAGY....A BETEG, MÉG BETEGEBB LESZ !!!
Mutatjuk, ezt teszi a fű az emberi testtel

kannabiszfüvezésIQmarihuána

Létrehozva: 2016. november 29. 12:17

Módosítva: 2016. november 29. 15:55

Az kannabisz ugyan ellazítja az embert és csökkenti a fájdalmat, de túlzott fogyasztása nemcsak függőséget okoz, hanem számos káros hatása is van a szervezetre. Kilenc tény a könnyű kábítószerről.

A kannabiszt (a marihuánát vagy a hasist) ma már leginkább úgy ismerik, mint olyan könnyűdrogot, amelyet szabadidejükben, szórakozásként használják a fiatalok, így a társadalmi elfogadottsága is egyre nagyobb.

Rengeteg vita folyik arról, milyen jótékony hatásuk lehet a könnyűdrogoknak, de a kép nem fehér és fekete. A kannabisz egyik összetevője, a tetrahidrokannabinol (THC) például függőséget okoz, de fogyasztása további kockázattal is jár.
Jön a kannabiszos kóla
Jön a kannabiszos kóla
Itthon is van orvosi marihuána
Itthon is van orvosi marihuána
Marihuána, cannabis
Marihuána, cannabis
Kiderült, károsabb-e a fű az alkoholnál
Kiderült, károsabb-e a fű az alkoholnál

Ha tejes képet akarunk kapni, az alábbi kilenc tényt mindig tartsuk szem előtt.

A marihuána a legrosszabb esetben halált okozhat, legalábbis volt már rá példa, legutóbb két esetben, Düsseldorfban. Szakértők szerint ez szívkárosodás esetén fordulhat elő, bár figyelmeztető jel lehet, hogy a két fiatal áldozat esetében nem ez állt a háttérben.
A kannabisz fő összetevője, a THC szívritmuszavart okozhat.
A gyakori "füvezés" a vérnyomást is növeli, annak minden negatív hatásával.
Felgyorsul a pulzus, ami hosszú távon megterheli a szívet.
A marihuána rendszeres vagy túlzott fogyasztása károsítja az agyat, amelynek térfogatát zsugorítja, és bizonyíthatóan csökkenti az intelligenciahányadost (IQ). Ráadásul minél fiatalabb korában kezd valaki füvezni, annál nagyobb a kockázat.
Egy kanadai tanulmány szerint, aki füvezett, sokkal több súlyos közlekedési balesetet okoz, mint a józan vezetők.
A marihuána jobban károsítja a tüdőt, mint a sima dohány.
A függőknél kétszer akkora a valószínűsége a pszichózis kialakulásának, mint a nem fogyasztók esetében.
Aki gyakran füvezik, elveszti érdeklődését a világ iránt, motiválatlanná és kedvetlenné válik. Tipikus válasz lesz a "nem érdekel", ami az oktatás, a munka és a magánélet területén is érezteti a negatív hatását

NAGYON HÜJJJE, AKI PROPAGÁLJA, MERT GYILKOSSÁGOT KÖVET EL VELE !

kvadrillio 2019.03.03. 08:53:14

@kvadrillio: KURMÁNYOK ÁLTALI ENGEDÉLYEZÉSE ARRA VISZONT JÓ, HOGY DRASZTIKUSAN CSÖKKENTSÉK VELE A NÉPESSÉG SZÁMÁT E FÖLDÖN !!! USA-BAN MÁR ERŐSEN MEGSZAPORODOTT A HALÁLOZÁSOK SZÁMA !

Jakab.gipsz 2019.03.03. 09:36:57

@kvadrillio: Kösz: az elénk-tárt, részletesebb kiegészítésedet.

szanalmas 2019.03.03. 09:46:19

@kvadrillio: Szerintem ha nem vesszük figyelembe, hogy a teljesen lényegtelen posztban a kannabisz orvosi felhasználásáról volt szó, akkor valószínűsíthetően, ha én ma elkezdeném a füvezést, akkor 65 milliárd évig kéne szívnom, hogy olyan idióta agyhalottá váljak, mint te, vagy birka, vagy a blogger. És közben nem szabadna meghalnom sem, pedig az lenne a legnagyobb szívás!

mihi4 2019.03.03. 09:52:53

A liberálfasiszták és liberálnácik drogozni akarnak.

szanalmas 2019.03.03. 10:07:13

@mihi4:

Nem lehet mindenki keresztény-szittya érzelmű skizofrén, még a Kárpát-medencében születése jogán sem, tudatmódosítók nélkül. Kevés benned az empátia, Bélám!

rallus 2019.03.03. 10:42:46

Ezt a levelet a sokkal gyakorlottabb Juhász Péternek kellett volna küldeni!
Kásler Miklós akkor lesz illetékes, amikor a lógó taknyú haldokló drogfüggő barátai az azonnali gyógykezelést és a rokkantnyugdíját követelik...

ember100 2019.03.05. 17:34:09

@Jakab.gipsz:
Helló !

Ezek szerint te NEM olvastad el a cikket.
ORVOSI célú marcsi , amit CSAK RECEPTRE lehet megvenni , semmi más extra .
Orvos felír, gyógyszertárba bemegy , megvesz , elszív , jobban van.
Kb. mint az algopirint :)
Az egy más tészta hogy később úgy mint a hollandoknál , kaliforniában... lehet legalizálni mint az alkoholt , meg a cigit.
De most Káslertől EZT kérdezték .
süti beállítások módosítása