Harminc éve, 1989. június 16-án temették újra Nagy Imrét, az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírsorsú miniszterelnökét. A Hősök terén tartott alkalom a rendszerváltás folyamatának egyik szimbolikus eseményévé vált. Mindent elmond a mai kurzus 1989-90 értékeihez való viszonyáról az a szomorú tény, hogy Nagy Imre szobrát és ezzel együtt személyét száműzték az őt megillető helyről.
Nem vitás, hogy Nagy Imre újratemetésének legnagyobb hatású szónoka a fiatal Orbán Viktor volt, aki a liberális és radikális Fiatal Demokraták Szövetsége képviseletében szólalt fel. Emlékezetes beszédében kijelentette, hogy a kommunizmus és a demokrácia összeegyeztethetetlenek. "Ha hiszünk a magunk erejében, képesek vagyunk véget vetni a kommunista diktatúrának, ha elég eltökéltek vagyunk, rászoríthatjuk az uralkodó pártot, hogy alávesse magát a szabad választásoknak. Ha nem tévesztjük szem elől '56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről" - fogalmazott a szónok.
Ki gondolta volna akkor, hogy ez a fiatal politikus lesz az, aki harminc év múlva a réges-rég szögre akasztott, '89-ben hordott köpenyének emlékét is elfeledve az orosz külpolitikai és gazdasági érdekek feltétlen kiszolgálásán, a bírói függetlenség és a sajtószabadság korlátozásán, a pártállami elitnek juttatott kiváltságokon és monolit rendszerének stabilitását garantáló torz választási szisztémán nyugvó antidemokratikus és illiberális rendszere vezéreként azon fog munkálkodni, hogy 1989-90 eszméit, a rendszerváltás vívmányait maradéktalanul eltörölje a magyarországi közjogi berendezkedésből?
Mindent elmond a mai kurzusnak az értékválasztásáról, egyúttal a rendszerváltáshoz való viszonyáról, hogy Nagy Imre szobrát a Vértanúk teréről egy álmos hajnalon surranó tolvaj módjára csempészték ki, hogy a mártírsorsú miniszterelnök emlékét is eltörölve a helyére bevallottan az 1944 előtti világot megtestesítő, a Horthy-éra alatt felavatott Nemzeti Vértanúk Emlékművét állítsák vissza. A magát Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevező kurzusnak nem a független és demokratikus Magyarország eszményéért mártírhalált halt Nagy Imre, és nem a vele együtt kivégzett majd 1989-ben újratemetett társai: Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál és Szilágyi József, még kevésbé pedig az '56-ban kitűzött célok békés megvalósításáért küzdő rendszerváltó demokrata politikusok a példaképei. Nem is lehetnének azok.
1989. július 6-án hivatalosan is rehabilitálták Nagy Imrét, ugyanazon a napon meghalt Kádár János. A magyarországi baloldal - nagyon helyesen - felismerte, hogy nem lehet egyszerre Nagy Imre és Kádár János szellemi örököse, s ez a felismerés is hozzájárult a pártállami rendszer lebontásához, majd később Magyarország európai integrációjához.
Az Orbán-rendszer azonban deklaráltan ignorálja Nagy Imre személyét és az általa megtestesített, a rendszerváltás során valóra váltott eszményeket. Nagy Imre helyett sokkal inkább Kádár János szocialista Magyar Népköztársasága a mai rendszer szellemi előzménye a mindent maga alá gyűrő pártállamával és a leválthatatlannak tetsző állampártjával, a cenzúrájával, a közjavakban dúskáló hatalmi elitjével, az óriásira duzzadó bürokráciájával, a piaci folyamatok helyett az állami beavatkozásra épített gazdaságával, az orosz érdek feltétlen kiszolgálásával, heveny nyugatellenességével - csak éppen a Kádár-rendszer szociális vívmányai nélkül.
Ma, harminc esztendővel újratemetése után emlékezzünk kegyelettel a mártírsorsú miniszterelnökre, őrizzük ezáltal '56 és '89-'90 demokratikus eszményeit. Fedezzük fel és csodálkozzunk rá arra, mennyi közös van a Nagy Imrét kivégző illetve a szobrát méltó helyéről eltávolító két politikai rendszer működésében, szemléletében, értékválasztásában. S legfőképpen törekedjünk arra, hogy Kádár János szelleme helyet mielőbb újra Nagy Imréé kerekedjen felül.
Chladek Tibor
