Választási együttműködést pusztán taktikai alapon nem tudok értelmezni. Én még biztos mandátumért cserébe sem tudom szemen köpni az erkölcseimet. A családom, a szüleim, a testvérem, a barátaim, a tanáraim, az edzőim nem azért segítettek emberi tartásra szert tenni, hogy azt utána aprópénzre váltsam, hanem azért, hogy emberként mindig tudjak tükörbe nézni. Nincs olyan taktikai megfontolás, ami miatt elfogadhatónak tudnék tartani bármilyen szélsőjobboldali megnyilvánulást.

Biztosan tudom, hogy a Jobbik szimpatizánsai között is nagyon sokan vannak, akik nem tudnak azonosulni a szélsőségekkel, csupán a néppártosodásban hittek, vagy legalábbis próbáltak hinni, amikor a pártszimpátiájukat kialakították. Azt is tudom, hogy a Jobbik párttagsága sem szélsőséges teljes egészében.

Azt viszont őszintén nem értem, hogy a néppártoskodó kommunikációs paneleket miért kellene hitelesnek tartanom.

A teljesség igénye nélkül néhány -szerintem- magától értetődő okot sorolnék, hogy miért nem érzem továbbra sem őszintének a Jobbik néppártosodását:

• A Jobbik a mai napig nem kért bocsánatot a Duna-parti zsidó emlékművet meggyalázó Kulcsár Gergely tettei miatt, sőt Kulcsárt azóta is a párt közvetlen közelében foglalkoztatják.
• A Jobbik a mai napig nem kért bocsánatot azért, hogy Ágoston Tibor jobbikos képviselőként cigányozhatott jóízűen egy tehetséges roma fiatal támogatása kapcsán még azután is, hogy korábban hivatalos sajtótájékoztatón "holokamuzott" nevetve.
• A Jobbik a mai napig nem kért bocsánatot azért, hogy korábban Novák Előd EU-zászlót gyújtogatott, vagy azért, hogy Gaudi-Nagy Tamás, valamint Lenhardt Balázs kidobta ugyanezt a fontos szimbólumot a Parlament ablakán. De azért sem, hogy a folyamatos tiltakozásukkal végül elérték, Kövér László eltüntette a Parlament épületéről ezt a fontos lobogót.
• A Jobbik a mai napig nem kért bocsánatot azért, hogy kéz a kézben a Fidesz-állampárttal elfogadta a Stop Soros törvénycsomagot, ahogy azért sem, hogy lényegében saját javaslatokkal terelték a kormányt ebbe a civil-ellenes irányba még jóval Finkelstein Soros-ellenes kampánystratégiája előtt.
• A Jobbik a mai napig nem kért bocsánatot azért, hogy Gyöngyösi Márton korábban listázni akarta a zsidó képviselőket.
• A Jobbik a mai napig nem kért bocsánatot azért, hogy a zsidókkal szembeni gyűlöletük még palesztin terrorszervezetek irányába is terelte őket. Többek között a korábbi Európai parlamenti képviselőjüket, Morvai Krisztinát nyűgözték le teljesen a Hamasz és a Hezbollah fiatal terrorista-palántái.
• A Jobbik a mai napig nem kért bocsánatot azért, hogy Kovács Bélán keresztül Moszkva első trójai falovaként funkcionáltak, amíg a Fidesz nem vette át tőlük ezt a szerepet sokkal komolyabb szintre emelve a EU-n belüli bomlasztást. Ahogy azért sem, hogy ugyanez a KGBéla az orosz agressziót követő orosz népszavazást megfigyelőként legitimálta a krími félsziget erőszakos elcsatolása után.
• A Jobbik a mai napig nem kért bocsánatot azért, hogy Magyarországon több különböző formában is létrejöttek félkatonai kirekesztő, szélsőséges szervezetek, melyek számtalan honfitársunknak okoztak fájdalmat, rettegést, megaláztatást és több esetben szörnyű tragédiát. Sem a hatvannégyvármegyemozgalomért, sem a betyárseregért, sem a magyar gárda bármely formájáért.
• A Jobbik a mai napig nem kért bocsánatot azért, hogy megtévesztettek számtalan magyar választópolgárt a néppártosodó kommunikációval, miközben az elnökváltás után azonnal kiderült, hogy két erőközpont tudott körvonalazódni a párt vezetésében: Toroczkai László és Sneider Tamás körül. Nyilván mindketten az őszinte néppártosodás élharcosaiként erősödhettek elnök-aspiránsokká...
• A Jobbik a mai napig nem kért bocsánatot azért, hogy korábban Benke László zsidóellenessége odáig süllyedt, hogy Schweitzer József megemlékezésén nem volt hajlandó felállni a többi képviselővel.
• A Jobbik a mai napig nem kért bocsánatot azért, hogy Ózd jobbikos polgármestere - Janiczák Dávid Hitlernek öltözött elmebetegekkel "szelfizgetett", és undorító szexista szövegekkel próbálta zsarolni beosztottját.
• A Jobbik a mai napig nem kért bocsánatot azért, hogy Ásotthalmon alapvető emberi jogokat korlátozó helyi rendeleteket léptetett életbe az akkor még jobbikos polgármester - Toroczkai László.
• A Jobbik a mai napig nem kért bocsánatot azért, hogy Érpatak korábbi jobbikos polgármesterének, Orosz Mihály Zoltán emberhez méltatlan viselkedéséhez támogatóan asszisztált.
• A Jobbik a mai napig nem kért bocsánatot azért, hogy a különböző jobbikos rendezvényeken, koncerteken valahogy rendszeresen előkerülnek vaskeresztes, horogkeresztes, vagy akár SS-jelzésű ruhák, zászlók és bőrfelületek.
• A Jobbik a mai napig nem kért bocsánatot azért, hogy a füzesabonyi Hajnády Kristóf Auschwitzban a kezével "Victory" -vagyis "győzelem"- jelet formált egy fotó kedvéért.
• A Jobbik a mai napig nem kért bocsánatot azért, hogy 2015 első magyar csecsemőjét - Rácz Péter Rikárdót - rögtön minősíthetetlen rasszista és nacionalista kijelentésekkel "üdvözölték" a nagyvilágban.
• A Jobbik a mai napig nem kért bocsánatot azért, hogy Szávay István sokáig nem mondott le képviselői tisztségeiről minősíthetetlen szavai ellenére sem, ahogy azért sem, hogy egyáltalán a Parlamentbe juttatott egy ilyen képviselőt. Szávay vagy ténylegesen bántalmazott egy zsidó nőt, és erre még büszke is volt, vagy egy zsidó nő bántalmazását hazudva próbálta magát jobb színben feltüntetni. Mindkét esetben indokoltnak tartanám a sűrű bocsánatkéréseket és az egyértelmű elhatárolódást is.
• A Jobbik a mai napig nem kért bocsánatot azért, hogy a melegeket rendszerint deviánsoknak bélyegezte.
• A Jobbik a mai napig nem kért bocsánatot azért, hogy Zagyva György Gyula kirohanásaihoz, zsidózásához médiafelületet és parlamenti mandátumot biztosított.
• A Jobbik a mai napig nem kért bocsánatot azért, hogy Apáti István, Zagyva György Gyulával és Toroczkai Lászlóval több esetben vígan ecsetelhette nyilvánosan a roma honfitársaink elleni erőszak általuk vélt szükségességét, valamint az általuk szintén nagyon jó ötletnek tartott célzott kémiai kasztrálást is.
• A Jobbik a mai napig nem kért bocsánatot azért, hogy Magvasi Adrián kezében olyan médiafelületek jöttek létre, melyeknek minden egyes karaktere megtestesíti a szélsőjobboldaliság összes létező vetületét.
• A Jobbik a mai napig nem kért bocsánatot azért, hogy az ex-Mészáros - Simicska Lajos közpénzből harácsolt vagyonát minden erkölcsi dilemma nélkül fordította a szervezet fejlesztésére, és kampányolásra.
• A Jobbik a mai napig nem kért bocsánatot azért, hogy a 2018-as országgyűlési választási kampányban néppártosodást kommunikáltak, miközben soraikban tudták a vállalhatatlan Mi Hazánk teljes tagságát, hogy annak vezetője - Toroczkai László egyfajta cinkos összekacsintásként 64. helyen szerepelt a Jobbik listáján.
• És a Jobbik a mai napig nem kért bocsánatot azért sem, hogy elnökké választotta Sneider Tamást, egy volt skinhead-vezért.

Nyilván a sor még sokáig folytatható lenne, de talán az már ennyi alapján is érthető, ha azt mondom: Sneider leváltása (ha egyáltalán történik valaha ilyen) önmagában semminek sem lesz a bizonyítéka, sem a cáfolata.

Ahhoz, hogy a Jobbikot valódi néppártnak tekintsem, és egyáltalán elkezdjek gondolkodni valaha is a nagyon pontosan körülhatárolható ügyeken túl, bármilyen szintű választási együttműködésben velük, elképesztően sok konkrét lépést kellene még lássak.

Jelenleg nem tudom értelmezni sem, hogy egy demokratikus keretekben gondolkodó politikusnak hogyan juthat eszébe egy ilyen szervezettel bármilyen típusú választási együttműködés. Budapesti, liberális főpolgármester-jelöltként nem esik nehezemre kijelenteni, hogy a jelenleg látható Jobbikkal én nem fogok választási együttműködésről még egyeztetni sem. A világ egyik legszebb fővárosában, egy európai uniós tagállam központjában, ahol a sokszínűség szerves része a mindennapoknak, a kultúrának, a szokásoknak, a történelemnek, nem lehet helye a szélsőjobboldali ideológiának a város vezetésében. Ott, ahol a holokauszt áldozatainak testvérei, gyermekei, unokái a mai napig ugyanazokon az utcákon járnak, mint ahol hozzátartozóikat kivégezték, vagy ahonnan elhurcolták, nem lehetünk toleránsak a náci ideológia mai követőivel szemben. Abban a városban, ami mintaként szolgál az egész ország számára, ahol a magyar trendek legnagyobb része elindul, nem lehet elvek nélkül, pusztán taktikai alapon politizálni. Budapest ennél sokkal többet érdemel. Budapest és a budapesti polgárok sokkal többet érdemelnek egy fideszes, állampárti helytartónál, de sokkal többet érdemelnek egy elvtelen ellenzéki taktikázásnál is. Egyszerűen tudom, hogy Budapest városvezetésében nincs helye semmilyen a szélsőségeknek. Abban most csak bízni tudok, hogy idővel a többi demokratikus jelölt is megérti, mennyire fontos egyenes derékkal meghúzni az erkölcsi határokat, és azokat semmi esetben sem átlépni. Igen, szerintem a taktikai érveknél is sokkal fontosabb.

Egyébként meggyőződésem, hogy annyira egyértelműen a szélsőjobboldaliságra épült a Jobbik, hogy ha az alapokon fognak valaha változtatni, akkor az valami egészen más pártot fog eredményezni. Nekem mondjuk ez a Jobbik nem fog hiányozni akkor sem.

 Mindezek alapján viszont lenne egy kérésem:

Ha ez a Jobbik egyszer valóban elindul a néppártosodás útján, és tényleg minden vadhajtását szisztematikusan lenyirbálja, akkor az utolsó ilyen vadhajtást megkérem: távozás előtt oltsa le a lámpát! Köszönöm.

Sermer Ádám

A demokratikus ellenzék pártjai egyre növekvő romantikával tekintenek a Jobbik Magyarországért Mozgalomra. Ellenzéki politikusok megnyilatkozásai alapján egyre többen tartják kívánatosnak az együttműködés szorosabbá tételét a „néppártosodottnak” vélt Jobbikkal. Azonban ha a demokratikus oldal – a várva-várt kormányváltás vagy legalábbis az önkormányzati választásokon való jobb eredmények elérésének reményében feláldozza a demokratikus elveket, és megszerezhető pozíciók reményében fátylat borít a szélsőjobboldali párt múltjára és figyelmen kívül hagyja vállalhatatlan jelenét, akkor a Jobbik ölelő karjaiban a teljes hiteltelenedés, tovább apadó választói bizalom és a totális marginalizálódás várja.

Teljes joggal kijelenthető, hogy a 2018-ban megválasztott Országgyűlés ellenzéki képviselői már most többet tettek az Orbán-rendszer megdöntéséért, mint az előző négy éves ciklus során összesen. Ennek az eredményességnek nagyon fontos alkotóeleme, hogy az ellenzéki pártok félretették a közöttük feszülő elvi és ideológiai ellentéteket, a demokratikus pártok és a Jobbik parlamenti képviselői együtt így hatékonyan tudtak ügyek mentén fellépni és nyomást gyakorolni a kormányra. A rabszolgatörvény elleni parlamenti obstrukció vagy az MTVA székházban a kormányzati propagandamédia álságos mivoltának leleplezése mind-mind azért lehetett sikeres, mert a teljes parlamenti ellenzék közösen tudott a cselekvés mezejére lépni.

Liberális szemszögből különösen is örömteli az, hogy Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt országgyűlési képviselője nem mellékszereplőként, hanem cselekvő és alkotó résztvevőként képviselte hitelesen a liberális szavazókat és értékeket a parlamenti ellenzék által közösen véghezvitt megmozdulásokon.

Azonban éles határvonalat szükséges húzni a parlamenti ellenzéki pártok és képviselőik ügyek mentén történő technikai együttműködése és az elvi-ideológiai közösségvállalás között.

Engem személy szerint megrémít a gondolat, hogy a Jobbikot a politikai karanténból kiengedve, az Orbán-rendszer leváltása érdekében legitim politikai erőként fogadják el a demokratikus ellenzéki pártok. 

Ténykérdés, hogy a Jobbik pártszakadásának eredményeképpen egy nyíltan náci párt jött létre a Toroczkai László nevével fémjelzett Mi Hazánk Mozgalom révén. Ettől függetlenül le kell szögeznünk a tényt: azért mert számos virtigli náci a Jobbikból kilépve egy új pártban talált politikai otthonra, azért a megmaradt régi farkasok sem váltak hirtelen ma született bárányokká. Ennek ellenkezőjét feltételezni vagy az amnézia, vagy a jól fizető pozíciók megszerzésének reményében a demokratikus elveket sárba tipró önzés jele.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke Sneider Tamás, aki egy kiszivárgott hangfelvételen a cigányok fizikai bántalmazását helyezte kilátásba, egykor „Roy” néven volt országosan ismert és erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítél szkinhead-vezér, akinek felesége nem mellesleg náci karlendítéssel örvendezett esküvőjük napján. Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője 2012-ben még listát kívánt volna írni az országgyűlés zsidó származású tagjairól. Kulcsár Gergely 2011-ben minden következmény nélkül köpött bele a Holokauszt áldozatainak emelt, cipőket mintázó szobrokba a Duna-parton, holott számos mai jobbikos képviselővel ült együtt akkor a párt frakciójában 2010 és 2018 között, de senki nem kifogásolta akkori tettét saját pártjából.

Mindezt ki kell mondani és nem szabad elfelejteni. Még akkor sem, ha az Orbán-rendszerrel szembeni egyre növekvő társadalmi nyomás könnyen rakja a Fidesz-barátság bélyegét minden olyan közszereplőre, aki elfogadhatatlannak tartja a nacionalizmus, az antiszemitizmus, a rasszizmus minden megjelenési formáját, és ezért bírálja a Jobbik Magyarországért Mozgalmat.

Nálam jobban aligha kívánja valaki ennek a velejéig korrupt, militánsan nacionalista, a szociális feszültségeket mélyítő, a nyugat helyett a kelet felé forduló, a rendszerváltás álmait sárba tipró rendszernek a végét. De még ennek a rendszernek a bukásának a kedvéért sem vagyok hajlandó fasisztákkal együttműködni, mert gondolataimat és tetteimet nem a hatalmat gyakorló rendszer, hanem annak érdekétől függetlenül saját meggyőződésem mozgatja.

Álságos kommunikációs fogás társadalmi igényre hivatkozni, amikor a szélsőjobboldal és a demokratikus ellenzék összefogását propagálják ellenzéki politikusok. Ebben az országban volt társadalmi igény az antiszemitizmusra, a zsidóüldözésekre, hiszen a magyar közigazgatás aktív részvétele és a többségi társadalom egyetértő hallgatása nélkül aligha kerülhetett volna sor a holokauszt borzalmaira. Ebben az országban volt társadalmi igény a cigánygyűlöletre is, máskülönben sosem jött volna létre a Jobbik révén a Magyar Gárda, és nem történtek volna meg a nagycsécsi, kislétai, tatárszentgyörgyi rasszista romagyilkosságok sem.

A politika célja sosem lehet önmagában az, hogy a társadalom igényeit mérlegelés nélkül kiszolgálja.

A politika lényege, hogy a saját meggyőződésünknek megfelelő eszmék és elvek mentén egy álmot, egy jövőt, egy valódi víziót vázoljunk fel mindazoknak, akiket szűkebb vagy tágabb értelemben vett otthonunkban, lakóhelyünkön, egy településen, a fővárosban vagy éppen az egész országban képviselni szeretnénk. Ez elképesztően nagy munka. Embereket, választópolgárokat kell megszólítani, kitartó munkával jelen lenni a hétköznapjaikat érintő ügyekben, saját elveinket és értékeinket a mindennapok apró-cseprő dolgaiban épp úgy képviselni,mint választási beszédekben.

A demokratikus ellenzéknek a Jobbikkal és az általa képviselt eszmeiséggel való összefogástól megoldást remélő pártjai az értéket teremtő, alternatívát felvázoló, hitet és reményt adó, kemény munkával járó érdemi politizálás helyett még mindig csak ott tartanak, mint egykor Simicska Lajos a fagyos veszprémi éjszakában, magányosan, festékszóróval a kezében, O1G feliratot mázolva a saját hirdetőoszlopára.

Chladek Tibor

Politikusnak lenni hosszú távú projekt. Aki úgy hiszi, itt sprintelni kell, az ezredik méternél elfogy az ereje, és az addig maga mögött hagyottak mind megelőzik majd. Orbánékat elverni maratoni távon lehet, rossz talajviszonyokkal, hóval, sárral, esővel, sérülésekkel, gödrökkel még a célszalag előtt is. Ha valamit most el kell döntenünk, akkor az nem más, mint hogy ezt mind megértjük, és nem durrogtatjuk el azokat a petárdákat, amiknek nagyobb a füstje, mint a lángja, egészen kevés idő alatt. Beleunt már ezekbe a magyar társadalom, és nekik – akiknek nem hivatali kötelességük nap mint nap újraépíteni a hitüket – is érezniük kell, hogy van értelme csatlakozni az ellenálláshoz. Rég nem látott esély ez, de egyelőre eljátszani is lehet. Vélemény.

A társadalom változásra váró tagjai évek óta folyamatosan csalódnak az ellenzékben, aminek még egyszer utoljára bizalmat szavaztak, aztán meg még egyszer utoljára, aztán még egyszer, az utolsó utáni esetben, és – magam is alig hittem – még egyszer, az utolsó utánit követően is. Most, pár hét leforgása alatt nem várhatjuk, hogy a rég elveszett bizalom azonnal helyreálljon. Amikor az ember életmódot vált, nem érdemes két nap múlva mérlegre állni és centit ragadni, hogy vajon mennyit nőtt a bicepsze és mennyit karcsúsodott a dereka – ennyi idő alatt nem lesz eredmény semmiből.

Ha nem élünk a pillanattal, marad a messiásvárás az egyik oldalon, önjelölt messiások a másik oldalon – jó játék, csak épp nem vezet semmire. Miért is jöjjön ki valaki az utcára, aki örül, hogy él, hogy elég a pénze hó végéig, és hogy talán még a gyerekkel is volt ideje foglalkozni az átlagos 6 percnél többet egy nap. (A magyar gyerekekre ennyi jut egy felmérés alapján.)

A turáni átok

A fentiek fényében az, hogy az emberek ütik, akit ének, nem meglepő. Kikezdik azt, akit felelősnek vélnek a nyomorúságért. Azért, hogy nem tudta megakadályozni, hogy az évszázados balszerencse ismét újratermelje magát, itt, a Kárpát-medence száz évvel ezelőtt összezsugorodott kis országában. Maradt már megint a bizonytalan, ám annál stabilabb érzet: négyévente despotát választunk, és csak az tesz köztünk különbséget, hogy inkább Kádár vagy Horthy árvái vagyunk-e. Nem szívderítő kép, de nagy százalékban igaz. Akire meg nem, az nézegeti, hogy mi végre ez a kényelmetlenség itthon, amíg fel nem ül egy tetszőleges nyugat-európai város felé tartó vonatra, két akkora csomaggal, amiért túl sokat kellett volna fizetnie a fapados repülőn.

A rendszerváltás után következő mindenkori vezetés elenyésző hányadának állt egyáltalán szándékában, hogy legalább megkísérelje elmondani a magyaroknak, mit is jelent a piacgazdaság, a jogállam és a demokratikus intézményrendszer hármas fogata. Hogy az emberi méltóság, az alapvető jogok és az egyén kiteljesedésének három testőre kéz a kézben járnak. Kijátszhatatlanok egymás ellen, és csak együtt képesek ellátni a feladatot, hogy olyan gazdasági rendszert teremtsenek, amelyben még a szegényebbeknek is jobb egy picit, hogy olyan választásokat rendezzenek, ahol a csalás lehetősége kizárt – és ki-ki csak a saját marhaságát látja visszatükröződni a nemzeti parlamentben, nem pedig trükkök sorozatát –, végül pedig, hogy az intézményrendszer gondoskodjon a jogegyenlőségről, legyen szó bárki ember fiáról.

Ugyanígy nagyítóval kell keresni azt a kormányzatot, amely a szabadság és a felelősségvállalás kettőséről értekezett volna. Emiatt van olyan nehéz dolgunk, amikor egy kormány az emlegetett hármas fogat egységét és stabilitását veszélyezteti, nem beszélve arról, hogy a veszélyforrás elleni fellépésnek is kevés történelmi hagyománya van itthon.

Talán most

Az alapvető, mély problémák fennmaradtak, de a felszín elkezdett olvadni. Az ellenzék más arcát mutatta, mint eddig. Ezrek voltak, akik nem ijedtek meg a hidegtől. Nem számított, hogy adventi időszak van, és ilyenkor már az ünnepekre készülünk, nem számított, hogy nem egy olyan társadalmi csoport érdekei sérültek, amely olyan nagyon könnyedén utcára vonul megmutatni az arcát (még a minap is kaptam olyan üzenetet egy tüntetésen, hogy „Anett, drága, kijöttünk, de túl sok a kamera. Élőben nézünk benneteket! Hajrá!”)

Ez az a monolit tömb, amelynek nekiugrottak több ezres tömegek, nem eresztve az ügyet, hitet kovácsolva a társaikba, időt kerítve arra, hogy megkíséreljék, amit eddig nem: tömegtüntetést szervezzenek. A rabszolgatörvényekből indult, de mindenki számára többről szólt már az elején.

Minden bizonnyal életünk legdrágább fényképei készültek rólunk a Parlamentben azon a napon, amikor gombnyomás helyett a fütyülést választottuk. De sosem láttam még ilyen felszabadultnak ezt a társaságot. Aztán, amikor már felmerült, hogy mégis mi a jó fenének mászkál ez a néhány ezer ember tetszőleges útvonalon, Budapest utcáin, rendőri kísérettel, néha oda-vissza a Kossuth tér és a Hősök tere között, egyszer csak átengedett a rendőrsorfal a Kunigunda utcában. Az azóta csak Jedi-kártyának becézett képviselői igazolvány végre nem vörös posztó volt az ellenzéki szavazók szemében, hanem jól használható eszköz arra, hogy végre a tömeg meghosszabbított karjaiként, lábaiként működhessünk. Hogy bemehessünk oda, ahová nincs belépés. Hogy személyesen becsmérelhessünk szabadságjogokat lábbal tipró pozícionáriusokat, akiknek a tömeg az arcába akarja mondani, hogy „menjetek a p…....-ba!”

Egy abszurd éjszaka és annak tartozékai

Ott mutatta meg igazán magát a NER, és a rendszer ellenzéke is. Háromféle biztonsági szolgálat, különböző fegyverzettel, különféle jogosultságokkal és más-más parancsnoksággal. Mi meg, mindenféle futó- és túraruhában (hiszen tüntetésről jöttünk, a mínusz 8 fokból), elkezdtük MTVA-s munkatársak arcába belenyomakodva követelni a tüntetők által követelt öt pontot, no meg azt: bűn, amit tesznek. Mindközben elindult az összekovácsolódásunk. Amikor MSZP-s, DK-s, LMP-s, párbeszédes, jobbikos, független és liberális képviselők adják oda a maradék aprópénzüket egymásnak az automatánál álló sorban, hogy legyen néhány közös sósmogyoró és keksz az éjszaka hátralevő részére, amit bent töltünk majd, alapvetően átformálja a viszonyokat. (Ez azóta is érződik a tüntetéseket és egyéb közös akciókat megelőző egyeztetéseken!)

Balról: Kepli Lajos, Varga-Damm Andrea, Bősz Anett, Ungár Péter, Kunhalmi Ágnes, Varju László, Szél Bernadett, Székely Sándor, Hadházy Ákos, Vadai Ágnes, Szanyi Tibor, Bana Tibor, Ujhelyi István

Fogalmunk sem volt akkor még, hogy Horgas Péter, a Főnix Mozgalom vezetője hajnali öt órakor be tud juttatni nekünk reggelit. De arról sem, hogy Pintér Sándor képes kitalálni, hogy Óbuda-Békásmegyer önkormányzat jegyzőjével – Kiss Anitával – kíséreljen meg kidobatni bennünket. Azóta egy független jogászcsoport megalapította a Kiss Anita-díjat, melyet az adott évben legnagyobb jogi nonszenszt véghezvivő embernek adományoznak. 2018-ban a Kiss Anita-díjat egyébként Kiss Anita nyerte, aki farkasszemet nézett 15 ellenzéki képviselővel, és felsőbb utasításra, kiforgatta négy sarkából a jogrendszert. Utólag tudtam meg, hogy a Klubrádió egyik betelefonálója azt mondta: ezzel az erővel az V. kerület jegyzője is határozhatna arról, hogy nekünk mennünk kell a Parlamentből, birtokvédelmi eljárásra hivatkozva. Ez nem sokkal azután történt, hogy Gurmai Zita átadta volna a képviselői jogait a táskáinak, hogy szendvicset, vízforralót, és telefontöltőket juttasson be hozzánk – végérvényesen bebiztosítva magának az országgyűlés tündére címet...

Ha már a jogrendszer kifordult magából a nagy birtokvita közepette, miért ne fordult volna ki a posta is? Kunhalmi Ágnes ugyanis tértivevényes levelet kapott a jegyzőtől. Bizonyára kitalálták: nem a lakcímére, hanem az MTVA-székház épületébe. Szerencse, pont az alá a lépcső alá hozta a kézbesítő, ahol Ági éppen veszekedett a biztonsági őrökkel. De, mivel nem írta alá a tértivevényt, a posta úgy döntött, újra kézbesíti a küldeményt. Nem két hét múlva. 5 percen belül.  Nevethetnénk azon, hogy az államigazgatás gépezete kezdett valami ócska kosztümös filmre hasonlítani, de itt már több országgyűlési képviselőt ért fizikai bántalmazás. Az egyiket a lépcsőn rángatták le, a másikat hasra fektették, és a hátára térdeltek.

Közben pedig végignéztük az illiberális állam nélkülözhetetlen tartozékait. Az örömmel szolgálót, a független, saját lábán állót, aki szimpátiája felől biztosít, a lesütött szeműt, azt, akinek csak a pénz kell, vagy azt, aki tudja, hogy az előző rendszerben is élni kellett valahogyan – „most sincs ez másként”, gondolja magában –, de ott voltak azok is, akik megtalálták a módját, hogy láthatatlanul támogassanak bennünket. Az MTVA cseppben a tenger. Az egész rendszer így néz ki, amit a Fidesz épített. Erkölcsösség helyett álszentséggel, biztonság helyett erőszakkal, generációk óta meghajlított gerincű alattvalókkal, és a társadalom mélyéig hatoló befolyással való visszaéléssel.

Hogyan tovább?

Egy valami egészen biztos: bár a rendszer stabilnak mutatja magát, nem különbözik egy korhadt fától: idő kérdése, hogy megreccsenjen, és kidőljön. Nekünk pedig nem feltétlenül az a feladatunk, hogy szokatlan dolgokat csináljunk: az akciók csak eszközök rá, hogy végre mi mozgassuk ki a NER-t az egyensúlyából, ne pedig fordítva. De amennyiben a szervezettségre, koncepcióra, jövő építésére, újjáépítésre nem fordítunk kellő energiát, nem megyünk tovább az úton, melyen egységre leltünk az ellenzéki sokszínűségben, nincs tovább.
Ez a következő lépés. Mert amikor az emberek egyre többen kijönnének az utcára, akkor nekünk is folytatni kell ezt. Ha közintézményben, akkor közintézményben, ha hídon, akkor hídon, ha színpadon, akkor színpadon, ha sípolva, akkor sípolva. Azokért is felelősséggel tartozunk, akiknek nem áll módjukban ezt tenni. A tiltakozáson azonban túlmutat a felelősségünk. Nekünk a köztársaság három testőrét kell újraélesztenünk.